Sztanity László

Győrben kezdett kajakozni 1967-ben, egyesületéhez versenyzőként és edzőként is hű maradt. Testvére, Zoltán, és Joós István társaságában készült, többszörös magyar bajnok. 1975-ben indult edzői pályája, fiú és lány csapatokkal is foglalkozott, előbb feladásos, majd később “végigvivős” rendszerben. Munka mellett végezte el a TF szekedzői karát, tevékenységét 1991-ben Mesteredző címmel ismerték el.  

2020 júniusában Sztanity László, a Győri Vízisport Egyesület kajak-kenu szakosztályának vezetőedzője a sportág győri eredményessége, hírnevének öregbítése, valamint a fiatalok körében a sportág népszerűsítése érdekében betöltött kiemelkedő szerepe elismeréseként Győr Sportjáért díjat vehetett át. A kitüntetés kapcsán a Kisalföldnek adott nyilatkozatában összegezte addigi pályafutását: „Sosem az ilyen címek hajtottak, én csak végeztem a dolgomat, amit aztán vagy honoráltak, vagy nem. Nyilván, mint minden edzőnek, nekem is a tanítványaim eredményei jelentették az igazi elismerést.”

A vizes sportág mesteredzője labdarúgó kapusként kezdte sportolói pályafutását, majd követve testvérét, Zoltánt (aki 1975-ben Belgrádban világbajnok, 1976-ban Montrealban olimpiai ezüstérmes lett) elkezdett kajakozni, de hamar felismerte, hogy nem lesz világverő sportoló. „Volt egy hetes csoport, így edzettünk együtt, de a többiek sokkal jobbak voltak. Akadtak érdekes dolgok, adta magát, hogy testvéremmel egy hajóban menjünk, de akárhányszor összeültünk, mindig csak vita lett belőle, hol ő, hol én ugrottam ki a hajóból, így a két Sztanity közös története hamar véget is ért.”

A sportágtól azonban nem szakadt el, edzősködni kezdett, olyan kiváló szakemberek egyengették útját, mint Vén Lajos, Pártos István, Igazvölgyi Lajos, Fazekas Tibor vagy Sziklenka László.

„Elég hamar főállású edző lettem, előbb fiú kajakosokkal foglalkoztam. Az első csoportomban volt például Borsodi Géza, aki most edzőkollégám a klubnál. Talán fura, de utána a kenuvonalra álltam át, majd mikor leszereltem a katonaságtól, 1976-ban olyan versenyzőket edzhettem, mint például Ábrahám Attila, aki később olimpiai bajnoki címig jutott. Később következett a lány kajak Mednyánszky Szilviával, Czigány Kingával, Suhaj Katalinnal, Kókai Andreával, Keresztúri Anitával és Pintér P. Henriette-tel, valamint velük párhuzamosan Povázsán Katit is edzhettem, aki 1986-ban Montrealban Mészáros Erikával világbajnok lett. Érdekesség, hogy utóbbi versenyző edzője az a Fábiánné Rozsnyói Katalin volt, aki az egyik legsikeresebb edző lett, de neki is ez a vb-cím volt az első. Itt kell megemlítenem Nagy Éva nevét, kiváló edzőpartnere volt Povázsánnak” – sorolta Sztanity László, aki azóta is folyamatosan nevelte ki a tehetséges kajakosokat, akik leginkább korosztályos világversenyeken értek el érmes helyezéseket.

Az újabb nagy név Csay Renáta, aki Sztanity Lászlónál kapta meg az alapokat, és egy rövidebb fővárosi kitérőt leszámítva végig ki is tartott edzője mellett, együtt jutottak el húsz vb-aranyig a maratoni szakágban.

„Nem szeretnék senkit sem kiemelni, de tény, Reni az egyik legmegbízhatóbb versenyzőm volt. Mindannyiukra nagyon büszke vagyok, szerencsére úgy fest, sikerült megtalálnom mindenkivel a közös hangot, mert a visszajelzések alapján évek, évtizedek múltán is nagy szeretettel köszöntenek az egykori tanítványaim. Mindenki tudja rólam, az edzés az edzés, ott nincs könyörület, utána viszont bármivel lehetett hozzám fordulni, mindent megbeszélhettek velem a gyerekek és volt helye a jókedvnek is. Két dolgot vallok: nálunk a vízitelep elsősorban a nevelés színtere a családdal és az iskolával közösen. A másik, hogy ahhoz, hogy a sportoló égjen a versenyen, az edzőnek is lángolnia kell. Azt gondolom, ennyi év után sincs ebben változás nálam. Ehhez persze az is kellett, hogy ne munkának fogjam fel az edzősködést. Azt is szoktam mondani otthon, én nem dolgozni megyek, hanem a vízitelepre” – mondta végezetül Sztanity László.