Szabó Ferenc

1939-ben kezdett kajakozni a Budapesti Levente Egyesületben (BLE), és csak 1942-ben, amikor Magyarországon kajak-kenu sporttá vált az addigi kajaksport, térdelt be a kenuba. Bár nem tartozott a robosztus alkatú versenyzők közé, ennek ellenére nagyon tehetséges és sikeres versenyzővé vált, hamar remek eredményeket ért el, és tagja lett a londoni olimpiára készülő válogatottnak is. Az akkori sportvezetés azonban úgy döntött, hogy csak kajakosok vehetnek részt az olimpián. 1946-ban átigazolt a MÉMOSZ-ba (a későbbi Budapesti Építőkbe), ahol 1957-ig versenyzett, 1946-tól pedig mint a legjobb versenyző, társadalmi munkában már edzőként is dolgozott. 

1948 és 1953 között C-1, C-2 és C-10-ben is szerzett bajnoki címet, összesen 8-at. A Bp. Építőkben 1953-ban nevezték ki a kenus szakág vezetőjévé, és ekkor hivatalosan befejezte pályafutását. Ugyanakkor 37 évesen, 1957-ben még folyambajnokságot nyert.

Legeredményesebb tanítványai abban az időben Hatlaczky Ferenc kajakban olimpiai ezüstérmes, kétszeres világbajnok, Novák Gábor kenuban olimpiai ezüstérmes, Egresi Vilma olimpiai bronzérmes, Mohácsi Ferenc kenuban olimpiai bronzérmes, Bodnár Lajos kenuban világbajnoki érmes, Cserha István kenus Európa-bajnok és világbajnoki érmes, többen pedig magyar bajnokok lettek, például Hóka László, Szabó Péter, Bodnár Lajos és a Koltai fivérek.

1958-ban Granek István szövetségi kapitány mellett dolgozott, 1973-ig  a válogatott kenu szakágának egyik edzője volt. 1965-től az Újpesti Dózsában élversenyzők felkészítésével foglalkozott, többek között olyanokéval is, akik már pályafutásuk befejezésén gondolkodtak. Az ő irányításával lett olimpiai ezüstérmes Rozsnyói Katalin, és többszörös világbajnoki érmes Tőzsér Ilona és Zakariás Mária.

Az élsportolók mellett sok energiát fordított az utánpótlásra, az elsők között toborzott fiatalokat, fáradhatatlanul járta az iskolákat, és az első nyáron 300 (!) gyerek fordult meg a keze alatt. Reggeltől estig edzést tartott, a legeredményesebb utánpótlás-edző volt, előfordult, hogy egy korosztályos verseny döntőjében csak az ő tanítványai szerepeltek. Két évet Kubában töltött (1973-1975), a kubai válogatottat edzette. Hazatérte után két évig a Bp. Spartacusnál dolgozott, majd edzői pályafutását 1982-ben az FTC-ben fejezte be. A népszerű „Tömpe”, az apró termetű óriás fazon színes egyénisége, találó észrevételei, sajátos humorú megjegyzései, poénjai és tanácsai maradandó emlékeket hagytak versenyzőtársaiban és tanítványaiban egyaránt.

Az egykori tanítványok szerint keményen követelt, nem ismerte az ellazulást, ugyanakkor végtelenül emberséges volt. Azt vallotta, hogy nincs tehetségtelen kezdő, mindenkinek lehetőséget adott. Számára egy dolog volt a fontos, a szorgalom. Humanista alapállására jellemző, hogy olyan gyereket is megtanított kenuzni, akinek el volt sorvadva az egyik keze, mégis éveken át foglalkozott vele.

Tanítványai úgy emlékeznek rá, mint akit hatalmas tudásszomj jellemzett, az Élet és Tudomány folyóirat mindig a hóna alatt volt.