Farkas Zoltán

A DVTK-ban Kolozsvári Istvánnál kezdett kajakozni, tehetséges volt, az első osztályú minősítésig jutott, ám kétéves katonai szolgálata után felhagyott a versenyzéssel. Megalapította a Miskolci Kinizsi kajak-kenu szakosztályát, majd két év múlva, a már ifjúsági válogatott versenyzőivel együtt visszatért Diósgyőrbe. „Kicsi gyerekekkel foglalkozva döbbentem rá, hogy jó szervezőképességgel rendelkezem, és ezt az adottságomat igyekeztem is kamatoztatni” – mondta.

Folyamatosan képezte magát, mindenféle edzői képesítést megszerzett, és elvégezte a tanárképző főiskola földrajz-testnevelés szakát. Miskolci edzősködése idején nevelte Makatura Erzsébetet és Erdődi Ágnest, utóbbi maratoni világbajnok és érmes lett. 1973-ban Tiszaszederkénybe csábították, ahol meg kellett szerveznie a későbbi Olefin SC kajak-kenu szakosztályát. Legeredményesebb tanítványa Rakusz Éva volt, aki fiatalon, 19 éves korában kijutott az 1980-as olimpiára, és Moszkvában K-2 500 méteren Zakariás Máriával az oldalán bronzérmet szerzett. Sok világbajnoki ezüst- és bronzérem után 1986-ban Montrealban K-4 500 méteren világbajnok lett, és két év múlva, a szöuli olimpián tagja volt az NDK-sok mögött szorosan ezüstérmesként célba ért négyesnek (Rakusz Éva, Géczi Erika, Mészáros Erika, Kőbán Rita). 

Farkas Zoltán edzői munkájának elismerését jelentette, hogy 1980-tól 1988-ig, két évet leszámítva, a női szakág legjobbjainak a világbajnoki felkészítését irányította. A tanárképző főiskolán a kiválasztás rendszeréről, a szakedzőin a különböző életkorú versenyzők pedagógia, pszichológiai felkészítéséről írta szakdolgozatát. 

1989-ben Tiszaújváros polgármesterévé választották, és 2006-ig töltötte be ezt a tisztet.

Rakusz Éva szeretettel emlékszik a Farkas Zoltánnal töltött évekre:”Ha nem is vagyunk napi kapcsolatban, de rendszeresen keressük egymást, nem váltunk el egymástól. Tervezem, hogy a versenyszezon végén meghívom őt egy vacsorára, hogy megünnepeljük a moszkvai olimpiai bronzérmem 40. évfordulóját, és azt, hogy augusztusban nyugdíjba mentem a testnevelő tanári pályáról, amit az edzősködés mellett párhuzamosan csináltam. Zoli hatására jártam végig fokról fokra az edzői ranglétrát, és az ő unszolására szereztem mellé testnevelő tanári diplomát. Ő is így tett korábban, mert vallotta, hogy több lábon kell állni, az edzői munka bizonytalan. Sokat segített az edzői pályámon, és abban is, hogy 2003-ban el tudtam helyezkedni testnevelő tanárként a városban. Amikor a tanítványa voltam, partnerként kezelt, mindig megbeszéltük az edzéstervet. Felkészült, mindig újat kereső edző volt, a vízen is kísérleteztünk az eredményesség érdekében. Elengedett edzőtáborokba, mert tudta, hogy hasznos, ha megfelelő partnerekkel készülök, megbízott a győri edzőkben, akiknek „kölcsön adott”. Korrekt ember.”