Séra Miklós

Születési idő1947/06/26
Elhunyt2007/10/22

Története

Az MTK-ban kezdett el kajakozni 1961-ben, szerepelt a korosztályos válogatottakban is. Telente egy másik sportágnak, a jégkorongozásnak hódolt, ezt is magas szinten űzte. Edzői pályafutását 1972-ben kezdte, majd jégkorongban és kajak-kenuban is szakedzői képesítést szerzett, 1997-ben kajak-kenu mesteredző lett. Kajakedzőként az MTK, a KSI és a Bp. Honvéd versenyzőivel foglalkozott. Tanítványai olimpiai-, világ-, és Európa-bajnoki címeket nyertek. Versenyzői közül az olimpiai bajnok Horváth Gábor volt a legeredményesebb, de Fehérvári Vince, Hegedüs Róbert és Beé István is az ő irányításával készült. Ő volt az első hazai edző, aki felismerte, hogy a 200 méteres távra speciális felkészülés kell. A pekingi olimpiai ciklusban ő készítette fel Vereckei Ákost és a 2006-ban Szegeden világbajnoki aranyérmes férfi kajaknégyest – az olimpiát már nem élte meg. Nemcsak szakmailag, hanem emberileg is a legkiválóbbak egyike volt, aki ugyanúgy ismerte a sportág technikai lényegét, mint amennyire a lelki hátterét. Horváth Gábor így emlékezett mesterére: „Nagyon közel álltunk egymáshoz, de mindenkivel jó viszonyt ápolt. Terelgette mindenkinek az útját, fantasztikus pedagógus volt. Igazi példakép, akire szülőként is lehetett tekinteni. Személyre szabottan foglalkozott a versenyzőkkel, ismerte azok családi körülményeit is. Volt benne csibészség, ha arról volt szó, de fegyelmezni is tudott. Márpedig mi igencsak vásott kölykök voltunk, így azt mondom, szükség volt erre”. 

A 2012-ben olimpiai aranyérmes Kökény Roland visszaemlékezése szerint „A néhai Miki bácsinál voltak nagyon jó éveim. Ő igazi vezéregyéniség volt, a káoszban is képes volt uralkodni, és össze tudta tartani a csapatát. Kiválóan értett az emberekhez. Nagyon tudta motiválni őket, de ha arra volt szükség, le is tudta törni az illető szarvát. Kétszer is hozzá kerültem: először 1993-tól edzettem vele két évet, amikor Pestre jöttem. Utána pedig 2006-ban, a betegségét megelőző évben. Igazán sikeres évünk volt, világbajnokok lettünk ezer négyesben Szegeden. Sajnos, a következő évben elment. Hiányzik ebből a sportágból, ma is sokat tanulhatnának tőle az edzők.”

Kangyal Balázs, a jégkorong-válogatott egykori csapatkapitánya: „Egészen 18 éves koromig foglalkozott velem. Főleg az erőnléti edzései maradtak meg bennem, kemény volt, amit kitalált, de annak úgy kellett lennie."

A magyar bajnokságokon 200 méteres emlékfutamokat rendeznek Séra Miklós tiszteletére. 

A Magyar Jégkorong Szövetség Séra Miklósról nevezte el a 2007-ben alapított, a legjobb utánpótlás-edzőnek járó díjat. Az indoklás szerint az elhunyt ugyan másik sportágban, kajak-kenuban nevelte évtizedeken át a világ legjobbjait, ám nagy szerelme volt a jégkorong, telente ennek a sportnak hódolt, és korábban még válogatott kerettag is volt.

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók