Simon Miklós

Története

Simon Miklós 1968-ban kezdett kajakozni a KSI-ben, ahol Füzesséry Gyula irányítása alatt az ifjúsági Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett K–2 500 méteren.

18 évesen a Ferencvárosba igazolt, ahol öt évet versenyzett. 

Miután az utolsó években úgy érezte, megrekedt a fejlődése, és a korosztályos válogatottság után a felnőtt válogatottba nem tudta beverekedni magát, 23 évesen felhagyott az élsporttal és edzőnek állt.

„Nem volt tudatos választás az edzői pálya, sőt, kifejezetten elzárkóztam a gondolattól, hogy trénerként folytassam. Nem akartam megannyi kiöregedő kajakos és kenus szokványos útját járni. Miután az apukám és a nagypapám az építőiparban dolgozott, és én is építőipari szakközépiskolában végeztem, úgy gondoltam, ez lesz az én pályám is” – tekintett vissza Simon Miklós, akit végül mégis az edzősködés felé sodort az élet. 

Trénere, Nagy László szorgalmazására még fradistaként megkezdte edzői tanulmányait, majd 1980 nyarán, amikor letette a lapátot, a KSI szakosztályvezetője, Füzesséry Gyula invitálására belevágott az edzősködésbe. 

Tizenhárom éven át minikajakosokkal foglalkozott, és elmondása szerint nagyon szeretett gyerekekkel dolgozni.

Egy évtized alatt Nagy Lászlóval és Schmidt Gáborral újjáépítették az edzői pályája elején romokban heverő férfi kajak szakágat a KSI-ben. Munkájuk kicsúcsosodását az 1993-as ifi világbajnokság jelentette, amelyen a csapat tagjai – köztük Storcz Botonddal – három aranyérmet nyertek. 

Az 1992. év végétől 1993 nyaráig Portugáliában dolgozott. Hazatérve fűtötte a becsvágy, hogy az idősebb korosztály trénereként is megméresse magát: 2002-ig csak ifjúsági korú lányokkal dolgozott, az ő versenyzőjeként lett korosztályos világbajnok Benedek Dalma, Paksy Tímea és Rácz Zsuzsanna, és ugyancsak Simon irányításával tarolta le az ifi mezőnyt a világversenyeken 2003 és 2005 között Kozák Danuta és Szabó Gabriella.  

A 2003. év tanítványai első felnőtt világbajnoki címét is elhozta: a Paksy, Benedek duó aranyérmet nyert K–2 1000 méteren Gainesville-ben. A 2005-ös zágrábi vb-n további Simon-tanítványok szereztek egyéniben dobogós helyeket: Viski Erzsébet bronzérmes lett K–1 500 méteren, Szabó Szilvia K–1 200, Benedek Dalma K–1 1000 méteren nyert ezüstöt. Benedek 2006-ban a szegedi vb-n K–1 500 és 1000 méteren is győzött. 

2007-ben új fejezet kezdődött Simon Miklós életében: utánpótlásedzőként kezdett el dolgozni Angliában, ahol hamarjában két tehetséges kajakossal, Jessica Walkerrel és a többszörös maratoni világbajnok Anna Hemmings-szel ért el sikereket. Simon kettejüket összeültette a páros hajóba, és velük jutott el pályafutása első olimpiájára 2008-ban, Pekingben.

2009-től már a felnőtt válogatott felkészítéséért felelt, a 2011-es szegedi világbajnokságon a brit női csapathajó épp csak lemaradt a dobogótól K–4 500 méteren. Nem sokkal ezután azonban szétesett a csapat, noha versenyzőivel együtt ott volt a 2012-es olimpián is, tehetséges tanítványainak nem sikerült érmet nyerniük. 

A londoni játékok után az ifjúsági női kajakosok munkájának irányításával bízták meg, ebből az utánpótlás világversenyeken érmet nyerő csapatból nőtt ki a lánya, Rebeka. A 2016-os olimpia előtt nem sokkal újra rábízták a felnőtt válogatott vezetését, Rióban 7. lett a lányát is a soraiban tudó brit kvartett. 

Egy évtized után 2017-ben tért haza. A folytatásban az élvonalba tartozó két tanítványával, Vad Ninettával és Kárász Annával is világbajnoki aranyat ünnepelhetett.

„A tréneri munkában a legfontosabb, hogy szeresse az ember azt, amit csinál, s ezt a sport és a versenyzők iránti alázattal tegye. Az edzősködés számomra szolgálatot jelent, és folytonos törekvést a megújulásra; folyamatos tanulás nélkül nem lehet sikereket elérni ebben a szakmában” – vallja a  2000-ben mesteredzői címmel kitüntetett Simon Miklós.

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók