Dr. Parti János

A sokoldalú tehetség az aktív versenyzői pályafutását gyorskorcsolyázóként kezdte, majd jégkorongozással folytatta. 18 évesen kezdett kajakozni a KASE-ben, majd néhány hónap után már Söptei Róbert mesteredző irányításával kenuzott. 

Még nem volt 20 éves, amikor a válogatott tagja lett, és 32 évesen – tartalékként – elutazott az 1964-es tokiói olimpiára. Indulóként három olimpián szerepelt és két kenu egyesben kiharcolt ezüstérem (1952 és 1956) után 1960-ban Rómában sikerült győznie C–1 1000 méteren. Teljesítményének értékét növeli, hogy korábban elsősorban hosszú távon ért el kiemelkedő sikereket. 1956 után viszont az olimpia műsoráról levették a 10 000 méteres versenyszámokat. „Összeestem a hajóban, mint egy zokni. Fogalmam sem volt róla, hol végeztem – idézte fel a római olimpiai döntő befutóját Parti János. – Az utolsó kétszáz méteren se nem láttam, se nem hallottam, de azzal a nyugodt tudattal rogyadoztam a hajóban, hogy megtettem a magamét, ennél többet nem lehetett volna.”

Egy világbajnokságot nyert, 1954-ben 1000 méteren, három Európa-bajnoki győzelmét viszont egyaránt hosszú távon szerezte. Az országos bajnokságokon is, a VTSK színeiben, kizárólag egyes kenuban állt rajthoz, s 19 aranyérmét egyes hajóban, illetve a váltó tagjaként nyerte. Az aktív sportolástól 1965-ben vonult vissza.

Folyamatosan képezte magát, elvégezte az Idegen Nyelvek Főiskoláját angol-német szakon, a jogi egyetemet, valamint a TF edzői szakát. Edzősködött a VTSK-nál, a Bp. Honvédnál, igazgatója volt a Sporthajóépítő és Javító Vállalatnak. Hogy ez a szakma sem volt idegen tőle, ékesen bizonyítja, hogy olimpiai bajnoki címét is saját tervezésű hajóban nyerte. 

1976-tól 1988-ig a válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott, irányításával a magyar csapat az 1980-as olimpiáról egy, az 1988-as szöuli olimpiáról két aranyéremmel tért vissza – irányítása alatt Magyarország a sportág síkvízi szakágában a világ egyik legeredményesebb nemzete lett. Edzői tevékenységéért mesteredzői címet kapott, az 1988. évi szöuli olimpia után vonult nyugalomba. 

Nyugdíjba vonulása után az iráni szövetség felkérésére az ázsiai országban is munkát vállalt, nem csak edzőként, sportszervezőként is igényt tartottak szaktudására, továbbá a kanadai válogatott szaktanácsadójaként is tevékenykedett.

1992-ben pályázott a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöki posztjára, 1992 és 1997 között a szervezet alelnöke volt. Nevét a szövetség székházában tárgyalóterem őrzi.