Bakó Zoltán

Tizenhárom éves korában kezdett kajakozni az MHS-ben, majd jogutódjaiban a VM Egyetértésben és a Bp. Vörös Meteorban. Rendkívüli szorgalmának és tehetségének köszönhetően már ifjúsági korában IBV-győzelmet ért el. 

1971-ben a K–4 1000 méteres egység tagjaként nyerte első világbajnoki érmét, egy bronzot. Ezt követően öt egymást követő világbajnokságon lett első. 1973-ban K–2 10 000 méteren Csapó Gézával, 1974-ben Mexikóvárosban, 1975-ben Belgrádban, 1977-ben Szófiában K–2 1000 méteren, valamint 1978-ban K–2 10 000 méteren Szabó Istvánnal győzött. 

Két olimpián vett részt: 1972-ben a négyes tagjaként a hatodik helyen végzett, míg 1976-ban Montrealban K–2 1000 méteren bronzérmes lett Szabóval. A moszkvai olimpia előtt súlyos betegsége miatt, tizennégyszeres magyar bajnokként sportpályafutása befejezésére kényszerült. 

„Két szerencsétlen évem volt, és az pont a két olimpia idejére esett. Én ezt elfogadtam, bár akkor nem volt egyszerű. De cserébe volt más, ami máig szép. Volt tíz szép évem, amit nem cserélnék el egy olimpiai bajnoki címért. Nyertem tíz érmet a világbajnokságokon, abból öt arany. Számomra így kerek; még az is, ahogy abbahagytam” – összegzett Bakó Zoltán. 

Elvégezte a Testnevelési Főiskola szakedzői és sportvezetői szakát is, de sokáig nem Magyarországon vállalt edzői munkát; tizenhat évig Norvégiában dolgozott, a norvég válogatott szövetségi kapitánya volt, és mások mellett a háromszoros olimpiai bajnok Knut Holman, majd Eirik Veraas Larsen munkáját irányította. A pekingi olimpiát megelőzően Magyarországon vállalt munkát, a BHSE versenyzőinek felkészítését vezényelte, akik közül Vereckei Ákos jutott el a kínai fővárosba. 

2004-ben hajókészítő céget alapított, 2008-ban megpályázta a magyar szövetségi kapitányi posztot, amelyet nem nyert el. Egy ideje a dán válogatott munkáját irányítja, ő az edzője többek között az olimpiai ezüstérmes, többszörös világ- és Európa-bajnok René Holten Poulsennek.