Hat nap múlva rajt! Minden, amit tudni érdemes és egy kis történelem

Már csak néhány napot kell várni és végre mi is megkezdjük szereplésünket az olimpián. Hangolódásképpen hoztunk néhány tudnivalót a csapattal, a versennyel és a helyszínnel kapcsolatban, illetve történelmi szempontból is visszatekintünk kicsit az elmúlt száz évre.

A XXXIII. Nyári Olimpiai Játékok gyorsasági kajak-kenu versenyeit augusztus 6-10. között rendezik. Összesen 10 versenyszám szerepel a programban az első két napon elő- és reményfutamok lesznek, míg a középfutamokra és a döntőkre a harmadik naptól kezdve kerül sor.

Tokióhoz képest változás, hogy két versenyszámmal kevesebbet rendeznek, hiszen Párizsban már nincs női és férfi K-1 200 méter. Utóbbi számban Tótka Sándor így az utolsó olimpiai bajnok. Emellett férfi kajak és kenu párosban az eddigi ezer helyett már csak ötszáz méter a versenytáv.

Különleges jubileumot ünnepel a kajak-kenu sport Párizsban, hiszen kereken száz évvel ezelőtt, ugyanitt szerepelt először, akkor még csak bemutató sportágként az olimpián. Az 1936-os berlini játékok óta rendes, állandó része a programnak.

A magyar kajak-kenu eddig 86 érmet számlál az ötkarikás játékokon, 28 arany, 31 ezüst és 27 bronz elosztásban. Az elsőre 1952-ig kellett várni, Helsinkiben a Gurovits József, Varga Ferenc alkotta kajak páros tízezer méteren a harmadik helyen ért célba. Ugyanezen az olimpián egyébként Novák Gábor (C-1 10000 méter) és Parti János (C-1 1000 méter) is szerzett egy ezüstérmet.

A magyar himnusz először 1956-ban csendült fel az eredményhirdetésnél. Férfi K-2 10000 méteren az Urányi János, Fábián László páros fantasztikus győzelme jelentette számunkra az első aranyérmet. Ezt azóta további 27 követte, az utolsót a Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Hadvina Dóra alkotta női négyes szerezte három évvel ezelőtt Tokióban.

Kozák Danuta a legeredményesebb versenyzőnk. Dana Pekingben mutatkozott be a sportág nagyszínpadján, ahol K-4 500 méteren Kovács Katalinnal, Szabó Gabriellával és Douchev-Janics Natasával ezüstérmet szerzett. Négy évvel később Londoban felért a csúcsra, rögtön kétszer is, hiszen egyesben és a négyes tagjaként (Szabó Gabriellával, Kovács Katalinnal és Zur-Fazekas Krisztinával) győzött. Rióban még ezt is sikerült fokoznia, az egyes és a négyes (Szabó Gabriella, Csipes Tamara és Zur-Fazekas Krisztina társaságában) mellett, Szabó Gabriellával párosban is győzött. Tokióban teljes lett az éremkollekció, hiszen Hadvina Dórával párosban harmadikok lettek. Nem maradt el azonban az újabb arany sem, hiszen a négyes sorozatban harmadszor győzött, Kozák mögött Csipes Tamarával, Kárász Annával és Hadvina Dórával a hajóban. Hat arany- egy ezüst- és egy bronzérmével Magyarország történetének legeredményesebb női sportolója.

Jelenleg 36 olimpiai bajnokunk van: Urányi János, Fábián László, Parti János, Hesz Mihály, Tatai Tibor, Foltán László, Vaskuti István, Gyulay Zsolt, Ábrahám Attila, Csipes Ferenc, Hódosi Sándor, Kőbán Rita, Dónusz Éva, Czigány Kinga, Mészáros Erika, Kolonics György, Horváth Csaba, Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor, Pulai Imre, Novák Ferenc, Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa, Vajda Attila, Dombi Rudolf, Kökény Roland, Kozák Danuta, Szabó Gabriella, Zur-Fazekas Krisztina, Csipes Tamara, Kopasz Bálint, Tótka Sándor, Kárász Anna, Hadvina Dóra

Az eddigi legjobb szereplésünk Sydneyhez köthető. 2000-ben négy arany mellett két ezüst- és egy bronzérmet szereztek versenyzőink. Győzött Kolonics György C-1 500 méteren, a Pulai Imre, Novák Ferenc kettős C-2 500 méteren, a Kammerer Zoltán, Storcz Botond páros K-2 500 méteren, valamint a Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor alkotta kajak négyes ezer méteren. Ezüstérmeinket a Szabó Szilvia, Kovács Katalin páros, illetve a női kajak négyes (Szabó Szilvia, Kovács Katalin, Viski Erzsébet, Kőbán Rita) összeállításban szerezte, míg a dobogó legalsó fokára a Bártfai Krisztián, Veréb Krisztán kajak páros (K-2 1000 méter) állhatott fel.

1988 óta minden olimpián született magyar arany kajak-kenuban.

Párizsban ezúttal 16 versenyzőnek szoríthatunk. Csipes Tamara kétszeres olimpiai bajnokként, illetve egyszeres ezüstérmesként a legeredményesebb és legrutinosabb tagja a csapatnak. Mellette további két olimpiai bajnok is szerepel az utazók között, Kopasz Bálint és Tótka Sándor személyében. Hat újoncunk van, Gazsó Alida Dóra, Pupp Noémi, Fojt Sára, Nagy Bianka, Kiss Ágnes és Kuli István is „elsőbálozó” lesz.

Ha már Kiss Ágnes: a szegediek tehetsége mindössze 19 évesen utazik Párizsba, ezzel ő a legfiatalabb versenyzőnk. Európa-bajnokunk rögtön két számban bizonyíthat, kétszáz egyesben és Nagy Biankával ötszáz párosban.

A kajakosokat és kenusokat is beleszámítva 236 sportoló (118 férfi és 118 nő) állhat majd rajthoz.

A helyszín a Vaires-sur-Marne Nautical Stadium, amely jelenlegi állapotában 2019-ben nyitotta meg kapuit. Az olimpiai falutól 39 kilométerre lévő pálya 2200 méter hosszú, az olimpia alatt itt rendezik az evezős és a szlalom versenyeket is.

Információink szerint rengeteg magyar szurkoló lesz jelen, számukra lehet nagy segítség a konzuli szolgálat tájékoztatója.

A magyar kajak-kenu válogatott nevezési listája a párizsi olimpiára

Férfi kajak:

·       K-1 1000 méter: Kopasz Bálint; Varga Ádám

·       K-2 500 méter: Nádas Bence, Tótka Sándor; Kopasz Bálint, Varga Ádám

·       K-4 500 méter: Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor

Női kajak:

·       K-1 500 méter: Csipes Tamara; Gazsó Alida Dóra

·       K-2 500 méter: Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara; Pupp Noémi, Fojt Sára

·       K-4 500 méter: Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra

Férfi kenu:

·       C-1 1000 méter: Adolf Balázs; Fejes Dániel

·       C-2 500 méter: Adolf Balázs, Hajdu Jonatán

Női kenu:

·       C-1 200 méter: Takács Kincső; Kiss Ágnes

·       C-2 500 méter: Kiss Ágnes, Nagy Bianka

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók