dr. Molnár Mária

Dr. Molnár Mária sohasem kajakozott, de a sportágban eltöltött több, mint három évtized bebizonyította számára, hogy jó helyen van.

„A Mátrában egy kisebb településen születtem, és már egészen kiskorom óta nagy szerepe volt a sportnak a családunk életében. Édesapám imádta a sportot, gyerekkorunkban rengeteget fociztunk, pingpongoztunk és tollaslabdáztunk. A szüleim úgy neveltek minket, hogy mások munkáját tisztelni kell, a sportolók pedig rengeteg munkát fektetnek bele a pályafutásukba, vagyis alapvetően megilleti őket is a tisztelet” – emlékszik vissza gyerekkorára dr. Molnár Mária, a Szövetség ügyvédje, aki az általános iskolában az akkor adódó sportágakat űzte, kézilabdázott és atletizált. A gimnáziumot Salgótarjánban végezte, ahol az osztályfőnöke terelgette a jogi pálya felé a közösségi szerepet szívesen vállaló leányt. Negyedikesként az országos magyar tanulmányi versenyen az első tízben végzett, és ezzel felvételt nyert az ELTE jogi karának nappali tagozatára. Az egyetemen Komáromi Edénél, Móci bácsinál kosárlabdázott, játszott az egyetemi kosárlabda bajnokságban szereplő csapatban.

„Móci bácsinak köszönhetően a nyári kötelező gyakorlatomat az akkori sportvezetés, az OTSH jogi osztályán tölthettem, és rengeteget tanultam a vezetőtől, dr. Molnár Istvántól. Akkor eldőlt a sorsom: engem a sportjog érdekel, a továbbiakban már csak ezt a területet tudtam elképzelni magamnak.  

1986-ban friss diplomásként az akkor ÁISH (Állami Ifjúsági és Sporthivatal) nevet viselő sportirányítás igazgatási és jogi főosztályán kezdtem dolgozni. 1989-ben kezdődött a közvetlen kapcsolatom a sportági szövetségekkel, melyek akkor kezdtek önállósulni, sok alakuló közgyűlésen vettem részt az autó-motortól az öttusáig. A jogi osztályon dolgozó kollégák között fel volt osztva a szövetségek és a kiemelt sportegyesületek segítése az önállósodás kezdetén, 1991-ben jutalomként éltem meg, hogy a kajak-kenu hozzám kerülhetett.

Így indult a közös munkánk, akkor még Füleky András főtitkárral. 1991 óta szinte minden elnökségi ülésen, és valamennyi közgyűlésen ott voltam”.

Dr. Molnár Máriának 1994-ben gyermeke született, ezután nem ment vissza a Sporthivatalba, hanem az ügyvédi pálya mellett döntött. 

„Füleky András jelezte, hogy szeretné, ha többet tudnék segíteni, jobban részt vennék a Szövetség munkájában, az 1998-as világbajnokság szervezésében, előkészületeiben. Ügyvédként több sportágnak is dolgoztam, de mindig az MKKSZ volt az elsődleges, bekapcsolódtam a mindennapi működésbe és az első vb-szerződések megkötésébe. A nulláról, érdemi tapasztalat nélkül, egy félkész szegedi pályával kezdtük az első hazai világbajnokság szervezését. Már az 1998-as vb bebizonyította számomra, hogy jó helyen vagyok, bár sosem voltam kajakos, csak csapatépítő vízitúrákon vettem részt. Egyébként a világbajnokság után a volt gimnáziumi osztályfőnökömet meghívtam a szegedi Virág cukrászdába, és megköszöntem neki, hogy a jogi pálya felé terelt…Az eltelt évtizedekben, különösen az elmúlt tíz évben sokrétűvé vált az MKKSZ tevékenysége, de nem riadtam meg a kihívásoktól, igyekeztem mindig minden jogi segítséget megadni a célok eléréséhez. Schmidt Gábor munkatempója és Baráth Etele megvalósítandó elképzelései néha követhetetlennek tűntek, ugyanakkor engem is vittek előre. Az elmúlt öt évben már teljesen kitölti az életemet a kajak-kenu és ez a nem klasszikus ügyvédi tevékenység” – mondja, és azt is elárulja, hogy a bíróságra járás nem az ő világa, a szakmának ezt a részét nem szereti.

„Szerencsére az utóbbi 25 évben a Szövetség nem indított pert, ellene is egy kézen megszámolhatók a megindított, de a Szövetség által megnyert eljárások, hiszen egy irányba megy a kajak-kenus család, mint ahogy a hajók a vízen. Persze, vita, ritkán veszekedés előfordul, de mindig megtaláljuk a kompromisszumot. Jó vezetők és szakemberek dolgoznak a Szövetségben, akik mindig tudnak inspirálni a munkában, ami nagyon fontos, ezért is tudtam ilyen hosszú ideig egy helyen maradni.” – meséli, amikor a Szövetségnél eltöltött hosszú időről kérdezem.

„A versenyzőket tisztelem, becsülöm, a hozzájuk közvetlenül kapcsolódó munkát mindig előre veszem. A hazai világversenyek hangulatát átélni pedig elmondhatatlan érzés. És ha ehhez hozzá tudtam adni valamit, külön öröm számomra”.

Dr. Molnár Máriához bátran fordulhatnak tanácsért és kérdéseikkel a versenyzők, edzők, egyesületek, mint mondja „azért is vagyok itt”.

Amikor az élményeiről, a „legekről” kérdezem, nem tud konkrét választ adni, inkább sorolja: az első világbajnokság különleges volt, hiszen a szervezésben is teljes mértékben benne volt. Azt azért hozzáteszi, hogy meghatározó volt az a világbajnokság, többek között azért is „ragadt itt”. 

Mérföldkő volt, hogy a Latorca utcai székház a sportág tulajdonává válhatott, és ennek a folyamatnak a jogi munkája is fontos volt, ahogyan a vagyonkezelésbe kerülő vízitelepek megmentése is. És azóta is az újabb és újabb projektek.

Elárulja, hogy törekszik az utánpótlás kinevelésére, mint ahogy a Szövetségben több vezető megtette már ezt.

„Nem, nem akarok még elköszönni innen, nem azért foglalkoztat az utánpótlás-nevelés. Ezen a területen sokáig tart a betanítás, több évet vesz igénybe a gyakorlat elsajátítása. Az elméleti tudás nem elég, a gyakorlattal is tisztában kell lenni. Még sokáig szeretnék a sportágért, a szövetségért dolgozni, ezért én is folyamatosan tanulok, képzem magam, mert megköveteli a mai világ. Ahogy az egész sportág és a versenyzők fejlődnek, nekem is lépést kell tartanom a változásokkal. Az 1998-as világbajnokság szervezése során 186 szerződés készült, és akkor ez nagy szó volt, a 2019-es vb-hez kapcsolódóan ez a szám több, mint 500 volt…”.