Rasztotzky János

Születési helyBudapest
Születési idő1957/07/17
EgyesületeiVersenyzőként: KSI (1972–1975), FTC (1975–1980), MTK (1980-1986 ) Edzőként: BSE, Dunakeszi Diák és Szabadidő Kajak Club
EdzőiFüzesséry Gyula, Koltai Károly, Ürögi László
Legjobb eredményeiIfjúsági Európa-bajnoki ezüstérmes (K-2 500 m, 1975) világbajnoki bronzérmes (K-4 10 000 m 1982)

Története

Rasztotzky János edző utánpótlásnevelő munkásságát az elsők között ismerte el a szövetség az Aranylapát-díjjal. A Dunakeszin több mint 20 éve dolgozó kiváló szakember a díj átvétele után hangsúlyozta, hogy nem egyedül érte el ezt a sikert. „Ugyan az én nevem szerepel a díjon, de feleségemmel, László Gizellával ketten dolgozunk, legalább annyira megérdemli ő is ezt a díjat, mint én. Az egyik első utánpótlásműhely voltunk az országban. Mi csak gyerekekkel foglalkozunk, ugyanis csak az MKKSZ-től és a várostól kapunk támogatást, így felnőtt versenyzőkre nincs sem keretünk, sem pedig erőforrásunk. Egy felnőtt versenyző lefoglal egy teljes edzőt, mi pedig nem szeretnénk elfordulni, vagy akár egy kis időt is elvenni a gyerekektől.” – nyilatkozta az MKKSZ honlapjának az Aranylapát-díj átvételekor.

Honlapjuk megfogalmazása szerint „a Dunakeszi Diák és Szabadidő Kajak Clubot 1998 novemberében alapította László Gizella (Gizi néni) és Rasztotzky János (Raszi), akik edzőik is egyben az egyesületben kajakozó 60-80 gyereknek. A klubban jól megfér egymás mellett a szabadidősport és a versenysport is. Célunk többek között egy állandó közösség kialakítása, ahol a gyerekek aktívan és hasznosan töltik az idejüket, miközben az edzések által erősebbek, kitartóbbak és fegyelmezettebbek lesznek. Közösségünkre a kezdetektől fogva jellemző a kitűnő hangulat, a gyerekek a civil életben is keresik egymás társaságát.” 

Az egyesület 2022-ben a Pest megyei Önkormányzat pályázatán jelentős összeget nyert, ami újabb nagy lendületet adott a további munkához.

“Nagyon örültünk, mert az elnyert támogatásból felújítottuk az eszközparkot, világszínvonalú kajakokat és lapátokat tudtunk vásárolni. Azóta ezekkel a korszerű, kiváló eszközökkel edzenek a gyerekek, ami elősegíti a minőségi, még hatékonyabb munkát, hozzájárul a fejlődésükhöz” – mondta boldogan Rasztotzky János. 

A házaspár mindkét tagja élsportoló volt, aztán edzők lettek, a férj a BSE-ben, a feleség az Újpesti Dózsában. Rasztotzky János elárulta, hogy volt egy időszak, amikor megpróbáltak elszakadni a kajakozástól. Ő fuvarozó lett, felesége eleinte óvónőként dolgozott, majd kutyakozmetikát működtetett. A kutyák révén ismerték meg Szlávik Miklóst, aki Dunakeszin a kajakozást elkezdte, és éppen keresett valakit, akire rábízhatja az akkori vízi telepet. Raszi otthagyta a BSE-t, Gizella befejezte a kozmetikát, és létrehozták a kajakklubot. Két lányuk, Eszter és Anna is szüleik sportágát űzte, tehetségesek voltak, Eszter felnőtt Európa- és világbajnok, Anna ifi maraton Eb-, vb-helyezett volt, majd sportpályafutásuk után edzősködni kezdtek. A „családi vállalkozásként” működő sportegyesület a magyar kajaksport egyik jelentős utánpótlásbázisa, a 2018-as felnőtt és ifi kajakválogatott nyolc tagja Dunakeszin nevelődött, világbajnok, Európa-bajnok sportolók nőttek fel a házaspár keze alatt, többek között Lucz Dóra, Lucz Anna és Hagymási Réka.

Raszi a tanítványok közül senkit sem akar kiemelni, mert „az összesre nagyon büszke vagyok, mindenkire más miatt vagyok büszke.” Hitvallásukat így fogalmazta meg: „Mi hosszú távon gondolkozunk, nincs nálunk eredménykényszer, de versenycentrikusak vagyunk, nem véletlen, hogy nagyon sok olyan gyerek van a válogatottban, aki Dunakesziről indult. Itt fokozatosan terheljük őket, először lejönnek, és végignézik az edzést, a következő alkalommal már edzenek is, és szépen folyamatosan csepegtetjük beléjük ezt a sportot. A legfontosabb pedig, hogy mindezt játékos módon tegyük!”

A családban egyébként tovább öröklődik a sportág szeretete: Eszter fia, Vince is az egyesület tagja, már többszörös korosztályos országos bajnok, az edzője pedig a nagypapa. 

2023 februárjában örömmel újságolta az edző-nagypapa, hogy „Vince tegnap Győrben egy Héraklész-felmérőn 136 gyerekből az első helyen végzett. Persze, helyén kezeljük az eredményeket, de akkor is óriási öröm minden siker.”

Legeredményesebb tanítványai: Lucz Dóra, Lucz Anna, Lucz Noémi, Hagymási Anita, Hagymási Réka, Sólyom Dóra, Simon Rebeka, Simon Soma, és Miskó Noémi.

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók