Csathó Józsefné

Születési helyBudapest
Születési idő1954/05/04
EgyesületeiBKV Előre (1975-ig), Újpesti Dózsa (1975-1985)
EdzőiDragos Ervin (nevelőedző), Horváth Péter
Legjobb eredményeivilágbajnoki bronzérmes (K-4 500 m, 1982)

Története

A Római-parti Multi SE kajakedzője, a kiemelkedő utánpótlásedzői munkájáért Aranylapát-díjjal az elsők között elismert Csathó Józsefné véletlenül lett a sportág elkötelezettje. 

Édesapja, Dragos Ervin kiváló kenuedző volt, a kislányt mégis a síelés vonzotta, országos bajnoki címig vitte. Aztán egy sérülés miatt begipszelt lábbal kajakba ült, és ott is maradt, pár év múlva ifjúsági világbajnok, majd az 1982-es síkvízi világbajnokságon a kajaknégyes tagjaként 500 méteren bronzérmes lett. 

Mivel az volt a vágya, hogy iskolában tanítson, hamar a testnevelő tanári pályát választotta hivatásul. A testnevelési órák keretében egykori klubja, az Újpesti Dózsa kajak-kenu telepére vitte le  a gyerekeket, de először csak a „kísérő” szerepét szánta magának, nem ő akart lapátot adni a kicsinyek kezébe. Volt edzője, Horváth Péter váratlanul azt kérte: Tanítsd őket te! 

Így indult edzői pályafutása, amiről elismeri, nem gondolta volna, hogy ebbe az irányba fog az élete fordulni. „Élversenyzőként azt mondtam magamnak, hogy soha nem leszek edző, de beleragadtam a sportágba, mint légy a mézbe. Az első igazán megható eset az volt, amikor egy tízéves tanítványom odajött hozzám egy diákolimpia után, és azt mondta nekem: szeretné megköszönni, hogy érmet nyerhetett. Akkor, ott, elsírtam magam, ez volt az a pillanat, amikor megfogott ez a szakma.” – nyilatkozta az MKKSZ honlapjának kitüntetése átvételekor, amikor azt is hangsúlyozta, hogy „Nem a díjért csináljuk, a gyerekkel való foglalkozást, ez hivatás, szeretetet, komoly önzetlenséget és odaadást igényel. Nem is értem, hogy miért jár nekem azért jutalom, amit szeretek csinálni, és amit szívből csinálok”.

A Multi SE-nél 1990 óta a mai napig együtt dolgozik Horváth Péterrel. Ez az egyesület eredetileg azért alakult meg 1987-ben, hogy a versenyzést már abbahagyó “öregeknek” is legyen lehetőségük munka, tanulás mellett is tovább sportolni, kajakozni. 1990-től a gyerek- utánpótlásnevelést, és a fiatalok szabadidős sportolását is célul tűzték ki.

“Mottónk: Ezer gyerekből öt alkalmas arra, hogy olimpiai bajnokká váljon! De mi van a többi 995-tel? Munkánk célja lett, hogy nekik is biztosítsuk a sportolás, a kajakozás megszerettetését, a tehetségüknek megfelelő sikerélményeket.” – mondja és hozzáteszi,  annak ellenére, hogy nem élversenyzők nevelése volt a cél, minden  generációból öt-hét évente került ki ifjúsági világbajnok és vb-helyezett versenyző, az elsők között volt a későbbi olimpiai-, világ-és Európa-bajnok Storcz Botond, a felnőtt maratoni világbajnok Baranyai Andrea. 1992-ben Debreczeni Anikó, 1997-ben Stefán Viktor, Csathó Gábor, 1998-ban Frühwald Orsolya, 2005-ben Németh G. Dániel, Németh Tamás, 2013-ban Janza Richárd lett ifjúsági világbajnok. Közben megtanult több mint ezer gyerek, fiatal kajakozni, és sokan ma is kajakoznak, sportolnak közülük.

Edzői hitvallását így foglalja össze: ”Hitvallásom? Inkább tapasztalatom, hogy nincs lusta gyerek, csak nem kellően motivált. Az edző szerepe abban, hogy megszerettesse a sportágat, és megtartsa a gyerekeket,  90 százalék! És ez a 90 százalék óriási felelősség!”

Egyesületük életét és Ági néni edzői munkáját egy tragédia megnehezítette, ám lassan sikerül talpra állniuk.

 “Janza Richárd 2017-es tragikus közlekedési balesete után nehezebb volt újrakezdeni az új generációval, a gyerekeket is megviselte Risa halála. Nagyon fiatalon, 21 évesen hagyott itt minket, szép jövő állt előtte…. Aztán a világjárvány, a Covid is átírta az életünket, de szerencsére újra van olyan generáció, amely kinőtte magát, vannak korosztályos válogatott versenyzőink. Az egyesület másik fele, a szabadidős sportolók folyamatosan részt vesznek az MKKSZ által szervezett, “Hazai Vizeken” elnevezésű programban, az ország összes területén ott vannak a beevezéseken a Nagy-Dunától a Balatonon át a Bodrogig.” 

Csathó Józsefné Dragos Ágnes nemcsak tanítja szeretett sportágát, hanem űzi is, minden évben kajakba ül, és rendszeres indulója a Masters-versenyeknek. 

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók