A feszített tempó ellenére is jól bírják az edzőtábort a kajakos U23-as Los Angeles keret tagjai

Motiváltan, ambiciózusan és profin készülnek a kajak U23-as Los Angeles keret férfi és női kerettagjai is. A háromhetes sevillai edzőtáborban a napi két vízre szállás mellett futás és konditermi edzés is színesíti sportolóink mindennapjait.

Sevillai edzőtábor sorozatunk további részei

„Én folyamatosan kapcsolatban voltam az edzőkkel és a kajakosainkkal, edzéseket látogattam, néztem a felkészülésüket – számolt be Makrai Csaba kajak utánpótlás szövetségi kapitány még a kiutazás előtti időszakról. – Minden rezdülésükről tudtam. Ha betegség vagy sérülés közbejött az orvosi stábbal együtt segítettünk. Emellett nem központilag szervezett edzések is folyamatosan voltak a keretnek. A lányok és a fiúk is a Gubacsi Sporttelepnél készültek, illetve közösen egy fitnesz centerbe jártak.”

A kajakos Los Angeles keret tagjai múlt hét csütörtökön érkeztek meg Andalúziába, ahol összesen három héten keresztül készülnek a fiatalok.

„A Los Angeles férfi és női válogatottal egy háromhetes edzőtáborban vagyunk Sevillában, 11 fiú és 6 lány versenyzővel. Előzetesen a csapat nagy része már vízen volt, tehát vannak olyanok, akik egy háromhetes – szintén sevillai edzőtábor után – maradtak itt, de egyesek kéthetes horvátországi edzőtáborból utaztak át ide. Szellák Szabina sajnos betegség miatt hazautazott, de szerencsére egyelőre más sérülés és betegség nem volt és remélhetőleg nem is lesz.”

A kint lévő 16 kajakosunk a megszokott környezetben, jó időben és kiváló körülmények között készülhet az idei megmérettetésekre.

„Március 7-én csütörtökön érkeztünk, de pénteken és szombaton nem volt túl jó időjárás, esett az eső. Azonban még mindig jobb volt a helyzet, mint otthon. Most viszont szenzációs időjárásunk van egészen vasárnap óta. Húsz fok felett van a hőmérséklet, azonban ez hőérzetre ez még négy-öt fokkal több. Amint kisüt a nap nagyon meleg van – majd a szállásra is kitért Makrai Csaba. – Itt vagyunk a központi edzőtáborban, teljesen bejáratott, megszokott környezetben. Sőt még annyiban javultak a körülmények, hogy két nagyon jól felszerelt konditermet nyitottak meg az utóbbi időben. Ami gyenge láncszem az a motorcsónak, de azt is kis egyeztetéssel, programátformálással meg tudjuk oldani. Elméletileg jövő héten ez még kevésbé fog problémát okozni.”

A kiváló kajakosokhoz, kiváló szakmai stáb dukál, öt edző is segíti a szövetségi kapitány munkáját.

„Teljes létszámmal vannak kint az edzőink is. A fiúkkal Czina László és Velenszki Tamás, lányokkal pedig Mórocz István és Beéné Samu Andrea foglalkozik.”

Habár ebben az időszakban sok más ország versenyzői is Sevillát választják, a Los Angeles keret alkalmazkodott az adott körülményekhez.

„Sokan választják a felkészüléshez Sevillát, de mindig megtaláljuk a lehetőséget, hogy a legjobb időben szálljunk vízre. A délelőtti és a délutáni edzéseket is egy-egy órával csúsztattuk, így nyugodtabba vízfelületen tudunk edzeni.

Minden második nap van kondi edzés, napközben futunk, délelőtt és délután evezés van. Feszített a program.

Hetente legalább két páros edzés és két négyes edzés van, a fiúknak és a lányoknak egyaránt. Annyi különbözik az otthon megszokottakhoz képest, hogy mivel 3000 kilométerrel arrébb vagyunk később kezd felkelni a nap, viszont este sokáig van világos.”

Makrai Csaba mindenkinek a munkájával elégedett, véleménye szerint profizmus tükrözi minden kajakos munkamorálját.

„Még a tábor elején vagyunk, ezért korai lenne kiemelni akárkit is. Vannak olyanok, akik hamarabb formába lendülnek, felveszik a fonalat, könnyebben tudnak átállni a téli munkáról az evezésre. Valakinek ez egy kicsit hosszabb idő. Azonban

mindenki nagyon igyekszik, koncentrál, tudja, hogy komoly a tét

és profi módon készül. Én azt gondolom, hogy mindenki jó úton halad.”

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók