Sűrű programot bonyolítottak a pályakezdő edzők márciusban, hiszen egy hónap alatt jártak Pakson, Szekszárdon, Győrben, Kimlén, Budapesten a KSI-ben és Dunakeszin is. A programvezető Bardóczi Krisztián és „tanulói” három hosszú hétvégét töltöttek el együtt, s ezen idő alatt találkoztak bajnokokkal, edzőlegendákkal megismerkedtek a klubok szakmai és marketing működésével, valamint a gazdasági problémák megoldásaival is. Csáky László coach hasznos, edzői személyiségfejlesztő tréningjén is részt vettek a fiatalok, akik Jámbor Attilától és Kadler Viktortól sokat megtudhattak a maratoni szakág szépségeiről is. De volt gyakorlati gyógytornaoktatás is Zsembery Dorottyával és az elsősegélyoktatás mellett hajózási ismereteket is szerezhettek a programban részvevők.
Fontos szempont a képzés során, hogy a csapat megismerkedjen a sportág felépítésével, elsősorban a regionális akadémiai rendszer működésével, és mivel az utánpótlásban dolgozó edzők vesznek részt a képzésen, így természetes, hogy bepillantást kaptak a sportág új fejlesztési modelljének gyakorlatsoraiba és annak helyes oktatásába is. Idén is nagy élményt jelentett a programban a Hódy-gyár látogatása, a családi vállalkozás vezetői nem csak a hajókról és azok karbantartásáról, javításáról meséltek, hanem arról is, milyen részt vállalnak a sportág fejlesztésében, támogatásában, hiszen a piac mellett számukra ugyanolyan fontos a sportág alázatos szeretete is.
És hogy milyennek találja az idei PEP-csapatot Bardóczi Krisztián, a program mentorja?
„A 2024-es PEP-csapat sokszínű, hiszen vannak ifjúsági és U23-as világbajnokok, de olyanok is, akik az elmúlt két évben ismerkedtek meg intenzívebben a sportággal – mondta Bardóczi Krisztián. – Nagyon örülök neki, hogy mindenki nyitott és érdeklődő, minden előadás megmozdít bennük valamit, ami az esti beszélgetések alkalmával is visszaköszön. A fiatal edzők egy hónapja még nem ismerték egymást, de a legutóbbi állomáson már titokban tortát szereztek a huszonnegyedik születésnapját ünneplő Szabó Krisztiánnak, ami bizonyítja, hogy már most kiváló közösséget alkotnak. A három hosszú hétvégét hiányzás nélkül teljesítették az ifjú edzők, és szinte mindegyikőjük fontosnak tartja a beszámolója végére odaírni: »Már nagyon várom a következő állomást!« Szezon után, ősszel folytatjuk is!”