Mégse

Új honlap, új logo, új üzenetek

A jelszó: finomhangolás. Ezzel a mottóval vág neki a tavasznak a sikerei csúcsán lévő magyar kajak-kenu – mondja az MKKSZ főtitkára. Schmidt Gábor szerint a legfontosabb üzenet, hogy a siker nemcsak az olimpiai- és világbajnok versenyzőké, hanem életkortól függetlenül mindenkié. Az új mottóhoz pedig frissített arculat is dukál.

Hír

Miért kellett a sportág üzeneteit újragondolni?

Nem mondanám feltétlenül újragondolásnak, inkább újrahangolásról van szó. Nincsenek teljesen új üzenetek, inkább a régiek egészültek ki új tartalmakkal. Évek óta adott volt a mottónk, hogy a kajak-kenu „a győztesek sportja”, ezt alátámasztja, hogy a gyorsasági szakág hosszú évek óta a legeredményesebb olimpiai sportággá teszi a kajak-kenut. Ezt igyekszünk most kiegészíteni azzal a mondanivalóval, hogy a siker nem csak a válogatott versenyzőké, hanem mindenkié, és aki klubjainkon keresztül bekapcsolódik a sportág vérkeringésébe, az olyan pozitív muníciót kap, mely egész élete során útravalóként elkíséri.

Miért szeretné ezt hangsúlyozni a kajak-kenu?                

Tavasszal szeretnénk imázs-kampányt indítani, ennek elemei megjelennek majd az online sajtóban, a közösségi médiában és természetesen az utcán is. A kampány egyik célja, hogy a gyerekek és a szülők figyelmét minél inkább a sportágra irányítsuk. Nem állunk rosszul, eredményes az utánpótlásunk és szerencsére a sportolóink létszáma nőni tudok az elmúlt néhány évben is, de meg szeretnénk mutatni, hogy vannak még szabad kapacitásaink. A magyar kormány az elmúlt néhány évben sok pénzt szánt a sportra és szerencsére a kajak-kenura is. A vízitelepek infrastruktúrája a beruházásoknak köszönhetően sokat fejlődött és a munkák folytatódnak. Nagyon szeretnék, ha a megújult létesítményekben egyre több gyerek jönne.

Nyilván nemcsak a gyerekeket célozzák meg…

Egyre többet foglalkozunk a szabadidős szakágainkkal is. A sárkányhajó népszerűsége folyamatosan nő és a Nemzetgazdasági Minisztérium felkérésére megkezdtük a vízitúra megállóhelyek minősítését is szerte az országban. A természetjárók és a vízitúrázó közösség szerint nagyon jó irányba indultunk el a minősítési rendszer bevezetésének ötletével, számíthatunk rá, hogy ez is hozzájárul majd a sportág tömegbázisának fejlődéséhez. Azt gondolom, hogy szinte minden sportolni vágyónak-, minden generációnak tud a kajak-kenu jó alternatívát kínálni, ezért is kifejező új mottónk, az „Életre szóló siker”.

A kampány miatt változik a sportág arculata is?

Csak egészen kicsit, de igen. A logónk közkedvelt volt eddig is, mert egyszerű és kifejező, ezért nem cseréltük le, de kissé modernizáltuk, lendületesebbé tettük. A sportági PR egyik legfontosabb eleme a kajakkenusport.hu honlap, ami viszont komoly változásokon ment keresztül. Igyekeztünk a jól működő, megszokott funkcióit megtartani, viszont a megjelenése komolyabb, letisztultabb és szerintem jóval divatosabb is lett. Persze nemcsak a dizájn, hanem a tartalom is változik az idén. Tervezzük, hogy a sportág youtube-csatornáját minden saját eseményünk után friss videóval frissítjük majd, a közösségi oldalakon pedig a jövőben még az eddiginél is hangsúlyosabb lesz a jelenlétünk.

Átadták Fábiánné Rozsnyói Katalin Életműdíját

Buenos Airesben átadták Fábiánné Rozsnyói Katalin kajak-kenu mesteredző Nemzetközi Olimpiai Bizottság Edzői Életműdíját. Az olimpiai ezüstérmes szakember nem utazott ki az argentin fővárosba, távollétében a MOB elnöke, Kulcsár Krisztián vette át az elismerést.

Hír

A magyar díjazott személyére a Magyar Olimpiai Bizottság tett javaslatot még korábban. Fábiánné Rozsnyói Katalin az első magyar edző, aki elnyerte a kitüntető nemzetközi elismerést, mellyel minden évben egy férfit és egy nőt díjaznak a világon. Az elismerést a NOB Olimpiai Fórumán adták át péntek este, az ifjúsági olimpia megnyitója előtt egy nappal. Az eseményen Kulcsár Krisztián mellett részt vett a MOB Sportolói Bizottságának vezetője, Sinkó Andrea, valamint a nemzetközi és sportdiplomáciai tagja, Gyulai Márton is.

Az ünnepségen hat, a nők előremenetelét a sportban és a sporton keresztül támogató példaképet, két kimagasló életpályával rendelkező edzőt, az Aktív Jóléti Kezdeményezés (Active Well-being Initiative) hat tesztvárosát, valamint a fiatal és idősebb generáció tagjait egyaránt sporttal inspiráló civil szervezetet tüntettek ki.

A sportolók kíséretében talán az edzők töltik be a legfontosabb szerepet. Ezt elismerendő, a NOB 98 jelölt közül adományozta az idei év Edzői Életmű Díjat (Coaches Lifetime Achievement Awards) a magyar kajak-kenuedző Rozsnyói Katalinnak és az osztrák nemzetiségű brit szkeletonedző Andreas „Andi” Schmidnek.

A NOB méltatása szerint Rozsnyói Katalint az olimpiai játékok során elért teljesítményéért, valamint a sportolói által kajak-kenuban szerzett érmeiért tüntették ki, jelentősen hozzájárulva Magyarország sikeréhez. Miután az 1968. évi olimpiai játékokon ezüstéremmel tért haza, a 14-szeres magyar bajnok még sikeresebb volt edzőként. Sportolói tizenegy olimpiai érmet, 84 világbajnoki érmet és 70 Európa-bajnoki érmet hoztak már haza. Kiemelkedő versenyzője volt Bóta Kinga, Dónusz Éva, Douchev-Janics Natasa, Fazekas-Zur Krisztina, Kovács Katalin, Kozák Danuta, Kőbán Rita, Mészáros Erika, Szabó Gabriella, Takács Tamara, valamint a férfi kajak négyes: Kammerer Zoltán, Kulifai Tamás, Pauman Dániel és Tóth Dávid.

Hatszor választották Magyarországon az év edzőjének, 2005-ben NOB-elnöki különdíjat, 2012-ben Papp László Budapest Sportdíjat, 2013-ban MOB Nők Sportjáért Életműdíjat kapott, 2017-ben Prima Primissima-díjjal ismerték el. Férje, az olimpia bajnok kajakos Fábián László – akinek szakosztályvezetése mellett lett edző Újpesten, hosszú időn keresztül támogatta felesége szakmai munkáját – a közelmúltban hunyt el. (forrás: MOB.hu)

Egy pillanatra megpihenni, majd tovább menni az úton

Beérett az ötéves munka Szegeden, miután az NKM Szeged nyerte meg a kajak-kenu pontversenyt 2018-ban a versenysportot tekintve. Az összetettben a Graboplast Győr végzett az élen.

Hír

A szabadidős és a masters eredményeket is beleszámítva a győriek zárták az első helyen a magyar bajnoki pontversenyt a Szeged és a KSI előtt, ám ha csak a versenysportot nézzük, akkor a tavaly harmadik helyen záró NKM Szeged volt a legeredményesebb klub az idén.

„Az elmúlt öt évben egy folyamatos fejlődést mutat a klub, ha ábrázolnom kellene, akkor egy felfelé ívelő görbét rajzolnék. Annak tükrében, hogy a tagszervezetek létszáma és a versenyhelyzet folyamatosan nő, ez a fejlődés nagy elégedettséggel tölt el” – kezdte Sík Márton szakmai vezető, aki 2013 ősze óta irányítja a klub szakmai munkáját.

A világbajnoki ezüstérmes egykori kajakos ezzel együtt úgy gondolja, hogy nincsenek a többiek előtt. „Egyszerűen most mi kerültünk ki győztesen ebből a versenyből. Hogy mi az oka ennek? Az egyik, hogy nagyon jó egyesületek versenyeznek egymással,

a Győr és a KSI legalább annyira kiegyensúlyozott volt egész évben, mint mi,

és ha ők nincsenek, akkor mi sem tudtunk volna ilyen eredményeket elérni. A másik indok pedig, hogy az edzőink a szürke hétköznapokban is rendkívül szorosan és hatékonyan tudnak együtt dolgozni.”

Sík Márton kiemelte, hogy az állami és a Magyar Kajak-Kenu Szövetségtől kapott támogatásokat igyekeztek úgy beépíteni, hogy azzal erősítsék a klub működését és rendszerét. „Mindenki próbálkozik újításokkal, mi is így tettünk. Nagyobb edzői létszámra volt szükségünk, hiszen egyre több gyereket kell megmozgatnunk. A tehetségmenedzselés az egyik legfontosabb pontja a rendszerünknek, amelynek lényege, hogy

a gyengébbeket nem engedjük kihullani,

hanem megpróbáljuk őket megerősíteni és felzárkóztatni. Akik pedig eredményesek, azokat kiemelten menedzseljük a versenysportban és a tanulásban egyaránt, megpróbálunk mindent megadni nekik, hogy beválthassák a hozzájuk főzött reményeket.”

Ezzel együtt a felnőtteknél is kiemelkedően teljesített a többek között Kárász Annát, Birkás Balázst, Nádas Bencét, Kuli Istvánt, Bodonyi Andrást, Molnár Csengét, Nagy Biankát, Suba Róbertet és Varga Katalint is foglalkoztató szegedi klub, amely a világbajnokságon például minden szakágban, a parások között is indított versenyzőt.


„Most egy pillanatra meg kell állnunk, visszacsatolást kell adnunk minden itt dolgozónak, hogy jó úton járunk, ám maximálisan soha nem lehetünk elégedettek, tovább kell haladnunk ezen az úton” – zárta a szakmai igazgató.

Sík Márton szavait alátámasztja, hogy valóban kiváló versenyhelyzet alakult ki az idén is a klubok között, az olyan kisebb egyesületek, mint a Tiszafüred, a Tiszaújváros, a Tata, vagy a Dunaferr is remekül szerepeltek.

A teljes pontversenyt ide kattintva lehet böngészni.