Schmidt Gábor: "Tűkön ülve várjuk az olimpiát, készen állunk!"

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke ezt a sportág pénteki Közgyűlésen mondta, amelyre a Stopperen került sor. Schmidt Gábor elmondta, a magyar kajak-kenu sport büszke lehet eddigi eredményeire, a jelenleg is zajló munkafolyamatokra és pozitívan tekint a közelgő párizsi ötkarikás játékok elé. Egyebek mellett elfogadták a 2023. évi költségvetési beszámolót és a 2024-es tervezetet is. A Közgyűlést követően megtartottuk az Országos Tavaszi Szakmai Konferenciát is, a népszerű generációkutató, Steigervald Krisztián előadását hallgathatták meg az érdeklődők.

A napirendek előtt bemutatásra került a csütörtökön elinduló Kajak-Kenu TV első epizódja. Az MKKSZ hivatalos magazinműsora mostantól kéthetente jelentkezik az M4 Sporton, de az egyes adások a saját felületeinken is megtekinthetők lesznek.

Tíz óra után nem sokkal határozatképes lett a Közgyűlés, amelyen jelen volt Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára, Dr. Bartha Csaba, a MOB operatív igazgatója, valamint Urr Anita, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) főtitkára is.

Dr. Baráth Etele, a Közgyűlés elnöke a napirendek előtt Fábián Lászlónak adott szót, aki kiemelte, példaértékű munka folyik az MKKSZ-ben, és reméli, hogy Párizsban, valamint az következő olimpiákon is sikeresen szerepel majd a sportág.

„Remélhetőleg a következő olimpiákon is folytatódni fog a sportág hosszú ideje tartó sikersorozata. Mindig vannak nehézségek, de úgy gondolom, hogy a kajak-kenu számára az előző év jó főpróba volt. Azt gondolom, hogy az az utánpótlásbázis, ami ezt a sportágat jellemzi remek alapot jelentenek a jövő sikereinek is, csakúgy, mint azok a szakemberek, akik a vízitelepeken nap, mint nap dolgoznak.

Ez az a Szövetség, amely a működését tekintve mindenképpen példaértékű.”

– mondta a MOB főtitkára.

Az Magyar Paralimpiai Bizottság részéről Urr Anita megerősítette, hogy évek óta remek együttműködés zajlik az MPB és az MKKSZ között és ő is bízik abban, hogy a paralimpián szép sikereknek örülhetünk majd.

„Szeretném megköszönni azt az együttműködést, amely mind a Szövetséggel, mind a klubokkal zökkenőmentesen zajlik. Nem olyan régen lett paralimpiai sportág a kajak-kenu, de már most szép sikerek születtek a sportágban. Abban bízok, hogy a közelgő szegedi világbajnokságon további kvótákat tudunk szerezni és még nagyobb csapattal megyünk majd Párizsba.” – fogalmazott az MPB főtitkára.

A Közgyűlés első napirendi pontja az Elnökség beszámolója volt a sportág 2023. évi sportszakmai tevékenységéről. Az előzetesen kiküldött anyaghoz Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke tett szóbeli kiegészítést. Kiemelte, hogy bár még 91 nap hátra van addig, hogy Párizsban fellobbanjon az olimpiai láng, a sportág már készen áll és izgatottan vágja a centiket.

„1936 óta várjuk mindig tűkön ülve az olimpiát, ez adja az identitásunkat. Legutóbb Tokióban az egész világot magunk mögé utasítottuk és toronymagasan megnyertük a sportág éremtáblázatát. Most is felkészültek vagyunk, sőt

azt gondolom készen állunk, de persze ez csak 102 nap múlva, a kajak-kenu versenyek kezdetén fog kiderülni.

Ez a közösség kiváló munkát végez a mindennapokban és ezt az utánpótlás kimagasló eredményeiből is látjuk. Az új generációk már ott loholnak a mostani felnőtt élversenyzők nyakán, sőt szerintem a közelgő válogatón is lesz meglepetés. – fogalmazott Schmidt Gábor, aki külön kiemelte a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémiával közösen létrehozott Kajak-Kenu Módszertani Központot, amely szerinte a biztosítékot jelenti a további sikerekre. Végezetül kihangsúlyozta az elmúlt évek sportdiplomáciai sikereit, és megköszönte az Elnökség, a bizottságok és a hivatali szervezet munkáját is.

Schmidt Gábor után Kárai Péter, az MKKSZ gazdasági és vagyongazdálkodási alelnöke vette át a szót, aki az MKKSZ 2023. évi költségvetési tervének végrehajtásáról számolt be és a számviteli beszámolót mutatta be. A számok nem hazudnak, tavaly több mint öt és fél milliárd forint (5.581 millió forint) bevétele volt a Szövetségnek, amely egyrészt jóval több, mint amennyi a kiadási oldalon mutatkozott (4.405 millió forint), másrészt az előzetes tervet 385 millió forinttal meghaladja, végezetül pedig 674 millió forinttal több, mint 2022-ben volt. Kárai Péter hangsúlyozta: „Úgy tudtunk gazdálkodni, hogy a tartalékunkhoz jelentős része megmaradt, sőt 2024-re jelentős tartalékot tudtunk felhalmozni.”

Az alelnök elmondta azt is, hogy a befektetett eszközök terén az olimpiai sportágak közül az MKKSZ a listavezető (4.231 millió forint). Mind a költségvetési, mind a számviteli beszámolót a Felügyelő Bizottság elnöke, Dr. Janza Péter is elfogadásra javasolta, ezt a Közgyűlés egyhangúan meg is tette csakúgy, mint a 2024. évi pénzügyi terv esetében.

Sajnos néhány tagszervezet tagsági jogviszonyának megszüntetéséről is döntött a Közgyűlés, ezek név szerint:

-          BLUE POINT Sportegyesület

-          Budapesti Rendészeti Sportegyesület

-          Dömsödi Kajak-Kenu Sportegyesület

-          Elefántok Sportegyesület

-          Éti Sportegyesület

-          Napsárkányok Kajak-Kenu és Sárkányhajó Klub

-          Római Telep Környezetvédő Szabadidő és Diák Vízisport Egyesület

-          Váci Hajó Sportegyesület

Végezetül egy apróbb módosítás is történt az alapszabályban, illetve új tagot választottak a Felügyelő Bizottságba Hizó Ferenc Krisztián személyében, akinek mandátuma a jövő évi tavaszi Közgyűlésig szól.

A Közgyűlést követően megtartottuk az Tavaszi Országos Szakmai Konferenciát is, amelynek keretein belül Steigervald Krisztián, generációkutató tartott egy izgalmas előadást a „Z” és az „Alfa” generációk közti kommunikációról.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók