Mégse

“Nekem a kajakozás narkotikum”

Az UTE vízitelepének egyik névadója, Urányi János a példaképe volt, a másik névadó, Fábián László pedig a versenyzőtársa és egyik legjobb barátja, akivel világbajnoki címet is nyert négyesben. Az újpesti kajak-kenu szakosztály korelnöke 49 éve fizetett edző, a Dunát élettársaként szereti, a Tímár utcai bázisig pedig akkor is minden nap elautózik, ha a vízitelep zárva van. Mesteredzőnk, Ürögi László, aki több mint egy évtizeden át vezette Wichmann Tamás felkészülését is, ma 80 éves.

születésnap
Hír

Hogyan került a sportág közelébe?

Újpesti születésű vagyok, a Megyeri úti stadiontól 100 méterre nőttem fel. Fociztam is 11 éves koromig a Budapesti Dózsában, mert az 50-es évek elején éppen így hívták a klubot. Az UTE jelenlegi klubházának a helyén, a stadion mellett volt egy homokos pálya, azon edzettek a Szusza Feri bácsiék is, és én is ott kezdtem. Aztán a két bátyám lement kajakozni a Dózsába, aminek a csónakháza akkor még a Római-parton volt, a mostani BKV-vízitelephez közel. Édesapám csak úgy engedte őket oda, ha viszik a kicsit is. Így aztán minden nap a Megyeri útról elgyalogoltunk a Megyeri csárdáig, a Tungsram strandtól átmentünk a komppal, edzés után pedig ugyanígy haza. 

Mikor költözött át a szakosztály az óbudai Tímár utcába?

1953-ban a Belügyminisztériumtól kaptuk meg a mostani helyünket, akkor léptem át először a telep kapuját, úgyhogy idén 67 éve, hogy itt vagyok. A Rómain kezdtem el kajakozni, de végülis itt lettem kajakos. Megszakítás nélkül azóta is minden nap a kajakkal foglalkozom. 18-19 évet töltöttem el versenyzőként az UTE-ban, majd a pályafutásom befejezése után két nappal már fizetett edző voltam, és vagyok a mai napig is, megszakítás nélkül. Versenyzőként az Újpestnél értem el a sikereimet, majd később, mint edző is. 

 

“Nekem a kajakozás narkotikum”

 

Melyik eredményére a legbüszkébb, amit versenyzőként elért?

Az 1965-ben egyesben szerzett Európa-bajnoki címemre. Abban az évben csak én, illetve a Szöllősi, Fábián páros szerzett nemzetközi versenyen aranyérmet, engem meg is választottak az év kajakosának. Természetesen a négyesben szerzett világbajnoki címemre is nagyon büszke vagyok, valamint arra, hogy az UTE első bajnokai mellett ott lehettem én is. Az Öreg, Urányi János a legnagyobb példakép volt. Fantasztikus technikával evezett, hatalmas munkabírású, segítőkész ember példás magánélettel, azonban közel 20 évvel idősebb volt nálam, vele nem barátkozhattam. Öcsi, Fábián László viszont nagyon jó haver volt, már a kezdetektől fogva mellettem állt, mindenben segített akkor is, amikor 1956-ban a házunk előtt lelőték apámat, és árván maradtunk a testvéreimmel. Sokat versenyeztünk egymással edzéseken, nyertünk együtt világbajnoki címet, és számtalan bajnokságot. Neki köszönhetek a legtöbbet barátként, emberként, edzőtársként. Őt tartom 

a valaha volt legjobb kajakosnak,

 aki edzőként is maradandót alkotott, kivette a részét felesége, Rozsnyói Kati sikereiből. Arra is büszke vagyok, hogy a szakosztály megalakulása óta az összes újpesti bajnokkal volt dolgom valamilyen formában, vagy versenyzőként, vagy edzőként, vagy szurkolóként, vagy klubtagként, Varga Ferenctől kezdve egészen az ifjúsági olimpiai bajnok Rendessy Eszterig. 

 

“Nekem a kajakozás narkotikum”

 

Tényleg rengeteg sikeres versenyzővel foglalkozott az UTE-ban, de edzősködni mégsem ott kezdett….

1991 óta vagyok az UTE-ban edző, de az első 20 évben valóban máshol dolgoztam. 1971-ben kissé csalódottan fejeztem be a versenyzői karrierem, mert hiába teljesítettem az összes válogatási elvet, mégsem akartak betenni a világbajnokságra utazó négyesbe, csak ha belemegyek, hogy Tímár Pista barátomat kifúrják, annak ellenére, hogy ő is megfelelt a válogatási elveknek. Nem mentem bele, inkább azonnal visszavonultam. Két nappal később búslakodtam a vízitelep előtt, amikor arra kajakozott Bakó Zoltán, és Angyal Zoltán. Kérdezték, hogy miért lógatom az orrom, mondtam nekik, hogy mi történt. Nekik éppen akkor ment el az edzőjük, Kemecsei Imre Szegedre, úgyhogy áthívtak a VM Egyetértésbe (későbbi MTK), és két nap múlva már az ő edzésüket vezettem a Margitszigeten. Aztán ’73-ban ott lettem Wichmann Tamás edzője, és egészen addig dolgoztunk együtt, amíg 1984-ben abba nem hagyta a kenuzást. 

Hogy lett kajakosként a kor legjobb kenusának az edzője?

A Wichmannal nagyon jó haverok lettünk még a válogatottban. Abban az évben a tamperei világbajnokságon csak három bronzérmet szerzett, ezért szakított az addigi edzőjével, és felkért engem, hogy irányítsam a felkészülését. Eleinte még kajakkal kísértem, a technikai részbe nem szóltam bele, de az edzésmódszerek nem különböznek annyira a két szakág között, így jól együtt tudtunk működni. A következő évben, 1974-ben már világbajnoki címet nyert Mexikóban, 1979-ben, amikor két aranyérmet szerzett egyesben Duisburgban, akkor az év legjobb sportolójának is megválasztották. Hat világbajnoki címet, olimpiai bronzérmet is szereztünk a közös munkánk alatt, edzőként a legtöbb sikeremet Tamással értem el.

Wichmann Tamáson kívül kik voltak a legsikeresebb versenyzői?

Elsősorban Szabó Istvánt és Bakó Zoltánt kell említenem, Montrealban az edzőjük voltam, amikor bronzérmesek lettek. Csapó Géza is nálam volt akkor, ő dúlt-fúlt az olimpiai előtt, mert összeveszett a szövetségi kapitánnyal. Neki is esélye lett volna az aranyra, de végül ezüstérmes lett. Kucsera Gáborra is büszke vagyok, vele serdülő, valamint első éves ifi korában foglalkoztam három évig, akkoriban minden bajnokságot megnyert, a korosztálya legjobbja volt. A lányok közül volt nálam Rajnai Klári is, aki szintén bronzérmes lett Montrealban, valamint 1995-ben megkaptam az UTE női kajakos csapatát Kőbán Ritával, Barócsi Andreával, Samu Andreával, és Laki Évával. Rita aztán ’96 tavaszán visszament Csepelre Rozsnyói Katihoz, és az Öcsihez, meg is nyerte az olimpiát. Más sajnos nem jutott ki a csoportból, ezért az olimpai után utánpótlással kezdtem foglalkozni. Hirtelen lett is egy nagy 80 fős minikajakos csoportom, onnantól az ő edzéseiket vezettem. 

 

“Nekem a kajakozás narkotikum”

 

Jelenleg is utánpótlással foglalkozik?

Most már inkább csak szabadidős edző vagyok, nincs saját csoportom, de mindenkinek szívesen besegítek, és egyengetem a kezdők útját. Fontos, hogy az idősebbek átadják a tapasztalataikat. A fiatalabb kollégáknak például mindig elmondom, hogy az edzés végén minden gyereket meg kell dicsérni, ha ügyes volt, azért, ha nem, akkor azért. Nem ostorral terelgetni, hanem szép szóval, okos szóval, lassan kell őket rávezetni a küzdelemre, a kínlódásra, a szenvedésre, de amíg még kicsik, addig csak a viccelődésen és a játékon lehet a hangsúly. Jelenleg az egyetlen mesteredző vagyok a szakosztálynál, kikérik a véleményen az edzéstervek, edzőtáborok összeállításánál, és ez nagyon jól esik. Minden nap a vízitelepen vagyok, és ez így is lesz, amíg tudok segíteni, amíg szóba állnak velem, amíg nem kerülnek ki. Ráadásul a Duna nekem nemcsak a munkahelyem, hanem az éltető közegem is. Ha valaki hívő ember, az a templom előtt keresztet vett, vagy megemeli a kalapját, én pedig minden nap köszönök a folyónak. 

A Duna az élettársam, 

a kajakozás pedig narkotikum, ami nélkül nem tudok meglenni. 

Mit csinál akkor, amikor nem a Tímár utcai vízitelepen van?

Gondolatban akkor is itt vagyok. Amikor tavasszal a vírus kezdett kibontakozni, Doma Gergő, az UTE szakosztályvezetője először csak arra kért, hogy a saját egészségem érdekében két hétre maradjak otthon. Pont olyan szomorúan mentem haza, mint 15 éves koromban, amikor büntetésből tiltottak el két hétre a kajakozástól. A két hétből majdnem három hónap lett, a karantén ideje alatt faltam otthon a könyveket, amikor pedig tudtam, akkor maszkban, kesztyűben idelopóztam autóval a vízitelep kapujához, és a Duna-partról 

néztem a lelakatolt csónakházat. 

 

“Nekem a kajakozás narkotikum”

 

Két bátyja és a húga is kajakozott az Újpestben, van a családban olyan, akinek továbbadhatta a sportág, illetve a klub szeretetét?

Két fiam született, mindketten kajakoztak az UTE-ban, a nagyobb nem vágyott komolyabb eredményekre, és ezt tiszteletben tartottam, a kisebb viszont ifi válogatott volt, és világbajnokságon szerzett ötödik helyezést egyesben. Aztán egyetemre mentek mindketten, és befejezték a sportolást.

Akkor most már az unokák következnek….

Nincs saját unokám, de van körülbelül 120 unokám a szakosztályban. A fiaim még nem öregek, jó lenne megélni, hogy a vér szerinti unokáimmal is játszhassak, vagy megtaníthassam őket biciklizni. Tavaly, amikor elkészült az új épületszárny a vízitelepen, szimbolikusan elültettünk három facsemetét is. Ez a három fa szépen erősödik, de én azt is szeretném megvárni, hogy jó nagyra nőjenek, és közben örülni a szakosztály újabb, és újabb sikereinek.