Mentálisan erősödött az Exatlonban Szendy Lilla

Két hónapra dominikai akadálypályákra és ügyességi feladatokra cserélte a kajakozást Szendy Lilla. A KSI SE 12-szeres magyar bajnoka számára véget ért az Exatlon Hungary, így visszatért edzőjéhez Mórocz Istvánhoz. Komoly ambíciói vannak a jövőre nézve, amiben erősíti Fábiánné Rozsnyói Katalin elismerő szavai is.

„Kettős érzés van bennem. Maga a játék része azt hiszem elég volt és kerek a történet, a csapat azonban nagyon hiányzik. Sajnálom, hogy elszakadtam tőlük, de ha lenne lehetőségem visszamenni, akkor sem biztos, hogy igent mondanék!” – kezdte a beszélgetést Szendy Lilla, aki két hónapot töltött a Dominikai Köztársaságban zajló Exatlon Hungary extrém-sportrealityben, amit a nézők a TV2-n követhetnek továbbra is.

A KSI tizenkétszeres magyar bajnoka épp a népszigeti vízitelepre tartott, az interjú alatt. Egyelőre még próbál visszarázódni az itthoni hétköznapokba.

„Lelkileg még nem vagyok 100 százalékos.

Dominikán is sokat gondolkodtam a játékon, és hogy bizonyos dolgokat hogyan kellett volna másképp csinálnom. Ezen a hazaérkezésem óta is töröm magam. De egyébként az, hogy most itthon vagyok újra a családommal, nagyon sokat segít abban, hogy felejtsek és túllépjek.”

Mentálisan erősödött az Exatlonban Szendy Lilla

Sokat gondolkodott rajta, hogy elfogadja-e a műsorban valós szereplést, hiszen így a téli felkészülést szinte teljesen kihagyta. Családjával közösen átbeszélve végül úgy döntött, belevág a kalandba, hiszen nem tudja adódik-e még ilyen lehetőség az életében.

„Nagy rajongója vagyok a műsornak, rendszeresen néztem a korábbi évadokat és vágyam is volt, hogy ott versenyezhessek.”- mondta Lilla, aki úgy érzi más emberként tért haza Dominikáról.

Mentálisan erősödött az Exatlonban Szendy Lilla

„Sokat dobott az életfelfogásomon, amit a sportban is tudok majd kamatoztatni. A legfontosabb az volt, hogy itt 

tényleg csak magamra számíthattam

és hiába volt ez egy csapatverseny, a legtöbbet mindig magamtól tudtam elérni, és mindig azt tettem, ami nekem volt jó. Mentálisan sokat erősödtem, ezért mentem ki, és meg is kaptam.”

Lilla szereplését természetesen edzője, Mórocz István is figyelemmel követte. 

„Őszinte leszek, a műsort csak Lili miatt néztem. Drukkoltunk neki csapatszinten, és örültünk, hogy legalább idáig benn tudott maradni. Szerintem kihozta belőle a maximumot. Ami nagyon fontos, hogy 

önmaga tudott maradni.” 

Lilla az őszi felkészülést egy-két edzést leszámítva teljesen elvégezte, a téli alapozást azonban kihagyta. Mórocz István szerint, bár valamilyen szinten mozgásban maradt a műsor alatt, azért lesz mit behozni a következő időszakban. 

„A vízi edzéseket most kezdjük meg. Az erőt azt lehet pótolni a következő 4-6 hétben. A kérdés az, hogy mennyire esett ki a téli két hónap, ami a keringést illeti. Most vízen alapozunk majd, de az arra épül, hogy télen úszással és futással a keringést megalapoztuk, ez az, ami neki kimaradt az Exatlon miatt.”

A 21 éves versenyző az augusztusi U23-as országos bajnokságon versenyzett legutóbb, ahol öt aranyat nyert. 

Mentálisan erősödött az Exatlonban Szendy Lilla

„Szeretném az összes lépcsőt végig járni a felnőttig, így az U23-at is komolyan veszem. Kíváncsi vagyok, mikor versenyzek majd újra. Pont most hoztam le a hajómat a vízitelepre. Szeretném minél előbb behozni a lemaradásomat, hiszen komoly céljaim vannak a jövőre nézve.”

Ami az olimpiát illeti, Lilla célja egyértelműen a 2024-es párizsi játékokon való részvétel, ehhez azonban Mórocz István szerint lépésről lépésre kell haladni.

„Amit reális most megcélozni az az, hogy újra felmerüljön a neve a válogatottnál. Ehhez leginkább az U23-as és a felnőtt magyar bajnokságon kell majd jól mennie. Nem érdemes Tokióról beszélni, mert nem érzem, hogy akár a májusi felnőtt, vagy a júniusi U-23-as válogatóra olyan állapotba kerüljön. A felnőtt vb-re pedig elképzelhető, hogy az olimpikonok is pályázni fognak.” 

Hozzátette, Lilla adottságai és a tehetsége alapján is szép karriert futhat be. A lányra Fábiánné Rozsnyói Katalin is felfigyelt, aki még az Exatlon alatt nyilatkozott az egyik bulvárlapnak, hogy folyamatosan figyelte Lillát a műsorban, és szerinte akár a 2024-es olimpia egyik főszereplője is lehet.

„Nekem 

nagyon-nagyon megtisztelő volt,

amit mondott rólam. Hihetetlen, hogy egy ilyen nagy név látott a TV-ben, megjegyezte a nevemet, és tudja, hogy kivagyok. Ezt soha nem fogom elfelejteni, ebben biztos vagyok. Meg is tartottam ezt az újságot. Nagyon jól esik és persze motivál is Kati néni véleménye.” – reagált a mesteredző elismerésére.

Fiatal korára való tekintettel megkerülhetetlen téma a tanulás. A sportolónőt először a médiaszak érdekelte, ám jelenleg a Szegedi Tudományegyetem sport- és rekreáció szakára jár. Pontosabban csak járna.

Mentálisan erősödött az Exatlonban Szendy Lilla

„Az Exatlon alatt felfüggesztettem a tanulást, a következő félévem szeptembertől kezdem. Most passzíváltattam, de nyilván be fogom fejezni az egyetemet, hiszen komoly céljaim vannak a tanulással is.” – zárta a beszélgetést a KSI ifjú titánja.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók