Még éhesebben készül Balla Virág a tokiói olimpiára

Párostársával, Devecseriné Takács Kincsővel egyetemben Balla Virágot választották az év legjobb magyar női gyorsasági kenusának. A világbajnok versenyző, aki a szegedi vébén 200 és 500 párosban is ezüstérmet nyert, nagyon szeretne visszavágni a kínaiaknak a tokiói olimpián, ennek érdekében változtat a felkészülésén, és idén melegvízi edzőtáborba vonul.

Hányasra értékelnéd az elmúlt szezonodat egy egytől tízig terjedő skálán?
A világbajnokság miatt van egy kis hiányérzetem, nagyon szerettem volna aranyat nyerni párosban Szegeden, mert bennünk volt Kincsővel, ezért kilencest adnék az idényemre. Próbálom a jó oldalát nézni, hiszen így bennem van az az éhség, hogy az olimpián a legjobb formánkat hozzuk, és megelőzzük a kínai párost, amely szerintem abszolút befogható. Remélem, hogy

Tokióban meg tudjuk mutatni, hogy jobbak vagyunk náluk.

Tervezel jövőre változtatni a felkészüléseden?
Tavaly jó kis csapatot sikerült magunk köré szervezni, ezen az összetételen nem változtatunk. Ami újdonság lesz, hogy jövőre mi is megyünk melegvízi edzőtáborba. Eddig szerencsénk volt, mert tavasszal itthon vízre tudtunk szállni, de most a korai válogatóverseny és a világkupa-sorozat miatt már időben szeretnénk jó formában lenni.

Ennek fényében hogy néz ki a téli alapozásod?
Most itthon úszunk, kondizunk, futunk, tanmedencés edzéseken veszünk részt, februárban pedig utazunk Portugáliába.

Mivel lennél elégedett jövő ilyenkor, ha ugyanilyen értékelésre kérnénk?
Ha Kincsővel az olimpián párosban dobogózni tudnánk, akkor nagyon boldog lennék. Ezért mindent meg is fogunk tenni.

Hogy telnek az ünnepek?
Én az idén elköltöztem otthonról, de erre az egy hétre ismét hazaköltöztem, hogy együtt legyek a családdal. Együtt főztünk, társasjátékoztunk, beszélgettünk. Edzések nem voltak, de a két ünnep között már tréningezünk, sőt, elsején is reggel hat órakor edzés van, szóval nem lesz nagy buli szilveszterkor sem.

Ugyanezeket a kérdéseket feltettük az év maratonista férfi kajakosának, Boros Adriánnak, a válaszokat itt olvashatja el, valamint az év maratonista női kajakosa, Kiszli Vanda is válaszolt a kérdésekre.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók