Fantasztikus ezüstérmet, és négy kvótát szerzett a férfi kajak négyes

Elérte célját, azaz kvótát és érmet is szerzett a Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor alkotta férfi kajak négyes Duisburgban! Az első döntős délutánon a srácok mellett, Kopasz Bálint világbajnok lett K-1 500 méteren, míg a Kiss Blanka, Lucz Anna kettős a harmadik helyen végzett K-2 200 méteren. Női kajak négyesünk hetedik lett, míg a nap harmadik olimpiai számában, női C-1 200 méteren Balla Virág a B-döntőt megnyerve tizedikként zárt. Para szakágban Kiss Péter Pál ismét megvédte címét KL-1 200 méteren, ami az első paralimpiai kvótánkat is jelenti.

Viharosan kezdődött, napsütéses vége lett a pénteki napnak Duisburgban. És ezt nem csak az időjárásra, versenyzőink teljesítményére is mondhatjuk. Nyolc olimpiai és egy paralimpiai kvótával zártuk a vb harmadik napját. Kajak négyeseink éltek az egyetlen lehetőséggel, ami a párizsi indulási jogok megszerzését illeti, ráadásul a férfi kvartett egy egészen elképesztő döntő után, egy gyönyörűen csillogó ezüstérmet is eltehet a táskába.

Fantasztikus ezüstérmet, és négy kvótát szerzett a férfi kajak négyes

Női kajak négyesünknek ezúttal a kvótaszerzés volt a maximum, a döntőt a hetedik helyen zárták. A nap harmadik olimpiai számában, női C-1 200 méteren Balla Virág ugyan nem jutott be a fináléba, ellenben a B-döntőt megnyerte, így összesítésben tizedik lett. 

De világbajnoki címből is jutott kettő! Kopasz Bálint K-1 500 méteren ellentmondást nem tűrő versenyzéssel gyűjtötte be pályafutása negyedik vb-elsőségét. Olimpiai bajnokunk számára ennél felvezetés nem is kell a párosra.

Fantasztikus ezüstérmet, és négy kvótát szerzett a férfi kajak négyes

Kiss Péter Pál is negyedszer lett a világ legjobbja KL-1 200 méteren. A Honvéd klasszisa nehéz szezonon van túl, csak a második válogatón versenyzett először idén, mégis még mindig ki lehet jelenteni, hogy jelentős előnyben van riválisaihoz képest. Petya ezzel a győzelemmel természetesen a paralimpiai kvótát is begyűjtötte Magyarországnak.

Fantasztikus ezüstérmet, és négy kvótát szerzett a férfi kajak négyes

A negyedik pénteki érmünket a Kiss Blanka, Lucz Anna alkotta kajak páros szerezte K-2 200 méteren, a lányok a dobogó harmadik fokára állhattak fel. 

De haladjunk szépen sorban, így zajlott a kvótaszerző világbajnokság első döntős délutánja!

KOPASZ BÁLINT VILÁGBAJNOK K-1 500 MÉTEREN!

A délutáni program első döntőjében Kopasz Bálint aranyéremmel indított K-1 500 méteren, ezzel megszerezte negyedik világbajnoki címét, egyben az elsőt ebben a számban. Bálint a rajttól kezdve kontrollálta az egyébként nemzetközi klasszisok sorát felvonultató döntőt, gond nélkül visszaverte az ausztrál Jean van der Westhuyzen és a portugál Fernando Pimenta támadásait, és remek teljesítménnyel győzött. 

"Nagyon örülök neki, hogy ennyire kemény mezőny jött össze, mert így szép győzni. Úgy éreztem, hogy mentálisan is jól voltam, tudtam érzékelni a többieket mindkét oldalon, az volt a cél, hogy végig előttük legyek. Utolsó kétszázon még indítottam, ami kicsit merész volt, eléggé elkötöttem a végére, de sikerült nyerni. Azzal nincs gond, hogy holnap és azután szuper formába legyek, ezt gyorsan ki lehet pihenni. Körülbelül egy óra múlva kimegy a savasodás, és utána lehet folytatni a munkát. A párosunk már olimpiai szám, ami még fontosabb, így teljes mértékben arra fogok koncentrálni." - nyilatkozta Bálint az M4 Sportnak.

Jönnek az első döntők és reméljük a további kvóták - ÉLŐ SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS!

MEGVAN AZ ELSŐ PARALIMPIAI KVÓTÁNK!

A paralimpiai bajnok Kiss Péter Pál megszerezte az első paralimpiai kvótánkat KL-1 200 méteren. Kétség sem fért Petya győzelméhez, végig dominálta a futamot, sőt a táv felénél még tempóján is tudott növelni, legfőbb riválisát, a francia Remy Boullet is könnyedén maga mögé utasította. A BHSE versenyzője ezzel sorozatban a negyedik világbajnoki címét ünnepelhette. Ugyanebben a számban Suba Róbert ugyan a negyedik, elvileg szintén kvótaszerző helyen ért be, azonban nemzetenként csak egy kvótát osztanak. Robinak VL-2 200 méteren lesz még esélye kvótát szerezni.

"Belülről kisebbnek éreztem a különbséget, nagyon szoros verseny volt. A közepénél éreztem, hogy kell még rátennem, különben nem biztos, hogy meg lesz az arany. Örülök neki, hogy Párizs előtt is ilyen szépen csillog az érem, ez egy jó jel a jövőre." - értékelt Petya az M4 Sport stábjának.

Jönnek az első döntők és reméljük a további kvóták - ÉLŐ SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS!

BOLDIZSÁR DALMA KILENCEDIK VL-2 200 MÉTEREN!

A mindössze 20 éves Boldizsár Dalma élete első világbajnoki döntőjében nem kapta el jól a rajtot, ezután pedig már nem tudta behozni lemaradását a táv további részében. Dalma végül a kilencedik helyen zárt VL-2 200 méteren.

Fantasztikus ezüstérmet, és négy kvótát szerzett a férfi kajak négyes

KILENCEDIK LETT KOCZKÁS DÁVID A KENUSOK SPRINT SZÁMÁBAN!

Nem sikerült túl jól a Merkapt-Mekler versenyzőjének rajtja sem C-1 200 méteren, ami a sprinttávon az egyik döntő tényező. Dávid minden tőle telhetőt megtett, ez most egy világbajnoki kilencedik helyezést ért, amire azért mindenképpen büszke lehet.

"Szerettem volna jobb helyezést elérni, de most sajnos így sikerült. Nekem talán szerencsém volt, mert a felező pálya elején kaptak el, hogy halasztás lesz. Nem esett jól a halasztás, bemelegítve már készen álltam a középfutamra. Az elsődleges cél a döntőbe jutás volt, de persze szerettem volna jobb helyen végezni."

Fantasztikus ezüstérmet, és négy kvótát szerzett a férfi kajak négyes

KISS BLANKA ÉS LUCZ ANNA VILÁGBAJNOKI BRONZÉRMES!

A női K-2 200 méteren címvédő Kiss Blanka, Lucz Anna alkotta páros nagyon jól kapta el a rajtot, azonban a lengyel és német egység féltávtól eléjük csúszott, így az újabb arany ezúttal elmaradt. A lányok a dobogó harmadik fokára állhattak fel.

"Szerintem ennél több volt bennünk, de mentálisan nagyon megviselt bennünket ez az év és ez a verseny is, úgyhogy emiatt csak kilencven százalék jött ki belőlünk. De örülök, hogy ez elég volt a bronzéremhez, az a tíz százalék a második száz méterben maradt." - kezdte az értékelést Kiss Blanka az M4 Sportnak.

"Én biztosan láttam, hogy negyedikek vagyunk, örülök, hogy nem lett igazam. Ez lelkileg nagyon jót tesz nekem és a verseny hátralévő részére is segítség."- tette hozzá Lucz Anna, akire még két szám vár a duisburgi világbajnokságon.

Jönnek az első döntők és reméljük a további kvóták - ÉLŐ SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS!

HATODIK HELY NŐI C-2 200 MÉTEREN!

A Horányi Dóra, Takács Kincső alkotta kenupáros nem tudott harcban lenni az éremért C-2 200 méteren. A kínaiak uralták a mezőnyt, a magyar hajó végül a hatodik helyen ért célba.

Fantasztikus ezüstérmet, és négy kvótát szerzett a férfi kajak négyes

FEJES DÁNIEL NYOLCADIK HELYEN RÚGTA BE HAJÓJÁT C-1 500 MÉTEREN!

A BHSE Európa-bajnoki bronzérmes sportolójának is meggyűlt a baja a rajttal, ami aztán az egész további pályára hatással volt. Szinte végig a nyolcadik helyen haladt és ebben a pozícióban is fejezte be a döntőt.

Fantasztikus ezüstérmet, és négy kvótát szerzett a férfi kajak négyes

VILÁGBAJNOKI HETEDIK A NŐI KAJAK NÉGYES!

A Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara, Rendessy Eszter, Bodonyi Dóra összeállítású kajak négyesünk már a középfutamban megszerezte a négy olimpiai kvótát, így ebből a szempontból teher nélkül állhatott oda a döntőhöz. A rajt sajnos megint nem sikerült jól, amely nagyban rányomta a bélyegét a pályára, a lányok nem tudták behozni a lemaradást a táv hátralévő részében. Hetedikként zártak, míg a döntőt a Lisa Carrington vezette új-zélandi négyes nyerte.

Fantasztikus ezüstérmet, és négy kvótát szerzett a férfi kajak négyes

SZENZÁCIÓS PÁLYA, VILÁGBAJNOKI EZÜSTÉREM ÉS ÚJABB OLIMPIAI KVÓTÁK FÉRFI K-4 500 MÉTEREN!

A pénteki nap fénypontja volt a férfi négyesek döntője és akkor is ezt írnánk, ha most nem egy világbajnoki ezüstérmes magyar egységről beszélnénk. Köztudott volt, hogy 10-12 egység is roppant közel van egymáshoz és óriási tülekedés lesz a kvótákért. 

A Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor összeállítású kajak négyes azonban nem foglalkozott az esélylatolgatással, korábban is elmondták, hogy a kvóta mellett, az éremért szállnak harcba. A brutális középfutam után, a döntőben álomrajtot vett az egység, és hihetetlen összhangban dolgoztak a srácok. Féltávnál a magyar hajó orra lógott ki a legjobban. Ezután megindultak a németek, akik természetesen a hazai közönség óriási támogatását is élvezték, de Tótkáék is elképesztően jöttek. Az utolsó métereken az ukránok is igencsak feljöttek a mieinkre, de ezzel együtt is meglett az ezüstérem és a négy hihetetlenül fontos kvóta.

"Megdolgoztunk ezért. Gyakorlatilag csak erre az egy számra készültünk egész évben, Bence kivételével, aki három hete a párosra is koncentrál. Kicsit izgultam is emiatt, reméltem, hogy ebből nem lesz elpörgetés, de szerencsére Bence nagyon jól megoldotta a feladatot, ki tudta hozni belőlünk a maximumot és ezáltal ezüstérem lett a vége. Elképesztően boldogok vagyunk!" - nyilatkozott az olimpiai bajnok Tótka Sándor.

"Ünneplésként levezetek, holnap pedig ugyanúgy a csapatért fogok menni, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy meglegyen a maximális hat kvóta. Szerintem a fiúk is szurkolnak nekem és fejben velem lesznek, ez pedig irgalmatlanul sokat fog segíteni" - mondta a vezérevezős Nádas Bence.  

Férfi K-4 500 méteren legutóbb a 2018-as montemori világbajnokságon volt utoljára dobogón magyar egység (akkor a Dudás Miklós, Tótka Sándor, Kuli István, Molnár Péter egység harmadik lett).

Ezüstérmes a férfi kajak négyes, újabb megszerzett kvóták Duisburgban - ÉLŐ SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS!

B-DÖNTŐKKEL ZÁRULT A PÉNTEKI PROGRAM!

A péntek délutáni döntős program B-döntőkkel zárult, három futamban is szoríthattunk magyar egységnek. KL-2 200 méteren Kiss Tibor negyedikként csapott célba, összesítésben a 13. helyen zárt. Kiss Erik a KL-3-as kategóriában állt rajhoz kétszáz méteren, végül harmadikként ért célba, ami a 12. helyet jelenti a teljes mezőnyben. A nap utolsó magyar érdekeltségű futamában Balla Virág szállt vízre. Az FTC kenusa több, mint öt tizedmásodperccel nyerte meg a B-döntőt az olimpiai C-1 200 méteres számban, így tizedik lett összesítésben.

Fantasztikus ezüstérmet, és négy kvótát szerzett a férfi kajak négyes

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók