Sportágunkból díjazott volt Csikós Zsóka, Csizmadia Kolos Attila, Csorba Zsófia Katalin, Fejes Dániel, Juhász István Dávid, Kiss Ágnes Anna, Kurucz Levente, Nagy Bianka, Nádas Bence, Opvaszky Réka, valamint a parapakajos Kiss Péter Pál.

A hagyományoknak megfelelően a MEFS Díjátadó Gáláján hirdettek végeredményt az egyetemek közötti Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB) pontversenyben (1000 fő hallgatóra eső pontszám alapján). Ezt a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (MTSE) nyerte. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem lett a második, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem pedig a harmadik. A MEFOB pontverseny összetett bajnoka kategóriát (összpontszám alapján) szintén a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem nyerte, a Pécsi Tudományegyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem előtt.

Dr. Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára beszédében kiemelte: a sikerekhez számos szakember munkájára van szükség. „Ti a nehezebb utat választottátok, amikor úgy döntöttetek, hogy nemcsak a sportversenyeken mutatjátok meg tudásotokat, hanem a felsőoktatásban folyamatosan képezitek magatokat. Nehéz út, de ez a helyes út. Az ajtókat a diploma nyitja meg, de a sportban szerzett jellem és küzdeni tudás segít megvalósítani az álmokat. Mindenekelőtt köszönettel tartozunk a családoknak, az egyesületi vezetőknek, sportszakembereknek és edzőknek, és a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetségnek, amely keretet ad a magyar egyetemi sportsikereknek” – mondta az államtitkár.
(MTI, MEFS)

























