1965-től 1978-ig szerepelt a magyar válogatottban. A jelentősebb nemzetközi versenyeken összesen tizennégy érmet, közte olimpiai ezüst-, és bronzérmet, három világbajnoki és egy Európa-bajnoki címet szerzett.
„1958-ban kezdtem kajakozni, az egy csodálatos időszak volt a kajak-kenu történelemben, nagy klasszikusok versenyeztek, olyan nagyszerű egyéniségeket ismertem meg, mint például Granek Pista, a legendás szövetségi kapitány. Hasonlóan a mostani eredményekhez, azok is fantasztikus idők voltak, az viszont biztos, hogy manapság a sikerhez iszonyatos munkát kell végezni. Én 13 éves voltam, amikor elkezdtem, és odaértem a legjobbak közé, most ennél jóval hamarabb kell kezdeni. Úgy is mondhatnám, hogy a mai felnőtt válogatott versenyzőkhöz képest ifi szinten sportoltunk.”
Giczy Csaba 1978-ban a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán üzemmérnöki, 1983-ban a Testnevelési Főiskolán kajak-kenu szakedzői oklevelet szerzett. 1982-től 1991-ig a Tungsram SC kajak-kenu edzője, majd az Újpesti KSC szakosztályvezetője és edzője lett. Néhány évig Kanadában edzősködött, valamint utánpótlás szövetségi kapitányként is dolgozott akkor, amikor többek között Kammerer Zoltán is feltűnt az ifjúsági válogatottnál.
„Ifi kapitányként is nagy szerencsém volt, mert olyan sikeres versenyőzeket ismertem meg, akiket azóta is csodálok. Azért pedig
minden nap hálát adok,
hogy úgy néz ki ott fejezem be, ahol az egészet elkezdtem. 1978-től vagyok edző, nem volt igazán kérdés, hogy mi lesz belőlem, ez volt az utam. Bár volt rendszerváltás, tulajdonos-, és fenntartó váltás, mégsem dózerolta le senki a Tungsram-csónakházat, így én lehettem az egyetlen újpesti kajak-kenu egyesület vezetője. A kerületen belül komoly a konkurenciaharc más sportágakkal, a csúcson pedig a kajak-kenu rendkívül kemény munkát követel, de nem szabad megfeledkezni a sportág szépségiről. Ezt próbáltam edzőként is mindig átadni. Ha csak a saját pályafutásomra gondolok, sokszor nekem sem a résztávok jutnak eszembe, hanem amikor túrázni mentünk a Szentendrei-szigetre.”
Giczy Csaba a sportágban találta meg a társát. Zakariás Mária olimpiai bronzérmes kajakozó évtizedek óta segíti a férjét.
„A három gyermekünk is a sportág szerelmese lett. A fiam magas szintű versenybíró és számítógépes zseni, a két kislányom a maratoni távokon ért el sikereket. Borzasztóan büszke vagyok rájuk, ráadásul manapság már a kisebbik lányom viszi a hátán a szakosztályt. Ő az egyik jobb kezem, a feleségem pedig évtizedek óta a másik. Vele voltam válogatott, és a mai napig mindent átrágunk, ami a kajak-kenuval kapcsolatos. Marika mindent tud a sportágról és az ötletei, amiket sugallt nekem, sikeresebb edzővé, és
jobb emberré tettek.
El sem tudom képzelni, hogy élhettem volna olyan feleséggel, aki nem ért a kajakozáshoz.”
Utolsó nagy edzői sikereit a felnőttek között Solti Lászlóval érte el, aki világ-, és Európa-bajnoka lett a maraton szakágban, de Giczy Csaba szerint most is vannak menők a szakosztályban. A légkör Újpesten családias, legendák születnek a nagy táborozásokról és szalonnasütésekről.
„Szinte minden nap kint vagyok a kisebbekkel, elviszem őket a pályafutásukban egy darabig, majd átadom a sportolóimat a kislányomnak. A titok, hogy a kiskajakosokat szinte szülőként kell szeretni, és ezt
a szeretetet ki is kell mutatni,
még akkor is, ha éppen maflaságot csinálnak. Ezekből a gyerekekből lesznek ugyanis a jövő Hesz Mihályai és Kovács Katalinjai. Edzői példaképem Vásárhelyi Gyuri bácsi, akivel majdnem a halálában is együtt voltam, ugyanis egy edzőtáborban vesztettük őt el. Edzőként mindig olyan akartam lenni, mint ő. A legnagyobb örömöm, hogy az elmúlt 30 évben fenn tudtam tartani az egyesületet, és így fennmaradhatott Gyuri bácsi emléke is.”
Az ünnepelt ráadásul azt mondja, hogy a gyerekek mellett időnként a szülőket is nevelni kell.
“Izgulós versenyező voltam, a pályafutásom alatt végig éreztem a rajtlázat, és sok fiatalnál tapasztalok hasonlót. Edzőként rájöttem, hogy néha picit a szülőket is „nevelni” kell. Nagy károkat tudnak ugyanis okozni azzal, ha túl magasak az elvárásaik, vagy olyanokat mondanak a verseny előtt és után, amiket nem kellene.”
A magyar kajak-kenu sport egyik legnagyobb és legszerényebb egyénisége ígéri, amíg él mindent megtesz majd az anyaegyesületéért.
„Sosem gondoltam arra, hogy lenne bárkinek oka fenn hordani az orrát, én is csak teszem a dolgom. Mindent megkaptam ettől a sportágtól. Egyetlen kívánságom van még, hogy a kislányom vezetésével a szakosztályt biztonságban, jól működő állapotban lássam.”
