Felmenői példáját követné testvérével Hidvégi Hunor

A Tatai Hódy Sportegyesület versenyzője az idei szezon egyik nagy felfedezettje volt. A 18 éves kajakos egy ifjúsági Európa-bajnoki és két világbajnoki címet szerzett 2022-ben. Ráadásul a négyesben ott volt mellette a még serdülőkorú testvére, Zalán is, ami extra motivációt jelentett számára. Az utóbbi hónapokban érezhetően nagyobb lett a felhajtás Hunor körül, de állítása szerint ezt tudja kezelni, legnagyobb álma pedig, hogy testvérével együtt vehessen részt egy olimpián, ami nem az első eset lenne a családban.

"Anyai ágon dédnagyapám Tímár-Geng István, aki öccsével Tímár-Geng Attilával első osztályú kosárlabdázók voltak, sőt benne voltak az 1948-as londoni olimpián szereplő válogatottban is. Nekem ez nagy motivációt ad, 

egy napon én is szeretnék a testvéremmel együtt indulni egy olimpián."

 - mesélt egy nem mindennapi családi történetet Hidvégi Hunor, aki Zalán öccsével akár már a 2028-as los angelesi olimpián együtt versenyezhet. 

Ezen a hosszú úton az első lépést megtették a fiúk, ugyanis mindketten tagjai voltak a szegedi korosztályos világbajnokságon aranyérmet szerző ifjúsági férfi négyesnek. Hunor ráadásul K-1 500 méteren is győzött, és az utóbbi időben sportágon belül és a környezetében is nagy figyelem hárult rá.

Dédnagyszülei példáját követné testvérével Hidvégi Hunor

„Az elején furcsa volt minden, hiszen korábban még nem köszöntöttek így egy világverseny után. Sokan nézték a vb-t, amely után elég nagy volt a felhajtás körülöttem az iskolában, illetve az edzéseken is odajöttek a kisebbek. Fura volt, de hamar felfogtam azt, hogy mi is történt Szegeden, onnantól pedig már tudtam ezt kezelni.”

Pedig az év elején még gondolni sem mert ekkora ismertségre Czina László tanítványa, hiszen a kitűzött céljai is szerényebbek voltak a később elért eredményeinél.

Dédnagyszülei példáját követné testvérével Hidvégi Hunor

„Az elsődleges célom az volt, hogy egyáltalán kijussak az ifjúsági Európa-bajnokságra és a világbajnokságra egyesben. A tájékoztató után éreztem, hogy jól sikerült az alapozás, így a nagy álom a világbajnoki cím volt innentől, de azt nem gondoltam volna, hogy ez kétszer is sikerülhet.”

Hunorral ugyanis az ifjúsági négyesben is számoltak, amelynek Keller Gergővel együtt már tavaly is a tagja volt. Hozzájuk csatlakozott tavasszal Ozsgyáni Bence, valamint Hunor testvére, a még csak 16 éves Hidvégi Zalán is. A srácok sokat készültek együtt, és az összeszokással sem volt gond.

„Tavasz óta együtt készültünk, még a tájékoztató előtt kezdtük a munkát. – mondta Hunor. – 

Hamar sikerült alkalmazkodnunk egymáshoz. 

Ismertem Bencét, és az öcsém is gyorsan beilleszkedett. Az ő jelenléte különösen motivált, neki is akartam bizonyítani, és szerettem volna, ha ő is minél jobb eredményt el, ezért próbáltam minél jobban tolni a hajót.”

Dédnagyszülei példáját követné testvérével Hidvégi Hunor

A vb előtt Hunor a belgrádi Eb-n ezer egyesben győzött, míg a négyessel akkor másodikok lettek. Szegeden viszont hibátlan teljesítményt nyújtott, két aranyérmével a válogatott egyik legeredményesebb tagja lett.

„Számomra nem volt prioritás, mindkét számot szerettem volna megnyerni a vébén. A négyes csapatmunka volt és utána felszabadultan vártam az egyest. Az Eb nehezebb volt az ezer miatt, most örültem, hogy csak ötszázon kellett mennem. Valahogy jobban össze tudom tenni fejben ezt a pályát. Az edzők mondták azt is, hogy durva hangulatra számítsunk Szegeden, 

elképesztő, amilyen lelkesedéssel szurkoltak nekünk,

nagyon sokat segítettek.” – mondta Hunor, akit egyébként a Magyar Kajak-Kenu Szövetség az év utánpótlás férfi kajakosának is megválasztott.

Dédnagyszülei példáját követné testvérével Hidvégi Hunor

A 18 éves tehetség jövőre már U23-ban bontogathatja tovább szárnyait. Jól tudja, hogy nem lesz könnyű dolga, de a motivációjával nincs probléma. 

„Ötszáz méteren szeretnék minél jobb lenni. 

Taktikailag, technikailag és erőben is szeretnék előrébb lépni. 

Leginkább az egyesre készülök, mert hiszem, hogy aki egyesben jó az csapathajóban is meg tudja állni a helyét. Laci bácsival (Czina László – a szerk.) nem rég kezdtük a felkészülést, próbálunk a tavalyi terv szerint haladni, csak kicsit továbbfejlesztve azt. Jól haladunk, ráadásul voltunk néhány hete Sevillában is, ahol sok tapasztalatot szereztem.” – zárta Hidvégi Hunor.

Dédnagyszülei példáját követné testvérével Hidvégi Hunor

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók