Ez vár ránk a 2023-as versenyszezonban

Eseménydús év elé néz a sportág az idei évben is. A kiemelt hazai és nemzetközi versenyek dátumai gyorsasági felnőtt, para, utánpótlás, valamint a maraton szakágban is megvannak már. Ezeket ismertetjük most, úgyhogy azt javasoljuk mindenki fogjon a kezébe naptárt és tollat.

Gyorsasági szakág:

Többször is kiemeltük már, hogy az olimpiai kvalifikáció szempontjából kiemelt fontosságú lesz a 2023-as év, és azon belül az augusztusi világbajnokság Duisburgban, ahol az összes lehetséges kvóta (18) megszerzése a cél. Hüttner Csaba felnőtt szövetségi kapitánynak – különösen az olimpiai számokban – a lehető legerősebb egységeket kell megtalálnia a vb-re. 

Ez vár ránk a 2023-as versenyszezonban

 

A versenyszezon a szokásoknak megfelelően májusban a válogatókkal indul, illetve lesz két világkupa verseny is, amelyekből az első a Maty-éren lesz, tehát a nemzetközi elit idén is eljön Magyarországra.

Júniusban a második válogató után pár nappal már az Európa Játékokon szerepel a válogatott, amely az utolsó nemzetközi megmérettetés lesz világbajnokság előtt. A magyar bajnokság július végén szintén Szegeden lesz, majd a már említett duisburgi vb után rögtön Párizsra figyelünk, igaz még csak a Light Világkupának elkeresztelt előolimpia erejéig.

Ez vár ránk a 2023-as versenyszezonban

 

A gyorsasági szakág főbb versenyei 2023-ban:

  • I. Felnőtt válogató (férfi kajak, kenu, női kenu) és női kajak tájékoztató – május 5-7., Szeged
  • I. ICF Gyorsasági és Parakenu Világkupa - május 11-14., Szeged
  • I. Felnőtt válogató (Női kajak) - május 20-21., Szolnok
  • II. Gyorsasági Világkupa - május 26-28., Poznan
  • II. Felnőtt válogató (női kajak, nem olimpiai számok) - június 15-17., Szeged
  • Európa Játékok - június 21-24., Krakkó
  • DOKTOR24 Felnőtt Magyar Bajnokság - július 27-29., Szeged
  • ICF Gyorsasági és Parakenu Világbajnokság - augusztus 23-27., Duisburg
  • Light Világkupa (Előolimpia) - augusztus 30. – szeptember 1., Párizs

Para szakág:

A sérültek számára is a kvótaszerzés lesz a legfontosabb, amelyre nekik is Duisburgban lesz lehetőségük. Ami a többi versenyt illeti, a már szintén említett szegedi világkupa lesz az idei első megmérettetés a válogatott számára. A válogatókat júniusban tartják az első Szolnokon, a másodikat Szegeden. 

Ez vár ránk a 2023-as versenyszezonban

 

Az Európa-bajnokságot az utánpótlással egy időben, Montemorban rendezik, majd augusztusban irány Duisburg. Hajdu Botond para szövetségi kapitány 2-3 versenyzővel részt vesz az előolimpián is, illetve adott esetben a dániai maraton világbajnokságon is indulhat versenyzőnk, de ez még kérdéses.

A para szakág főbb versenyei 2023-ban:

  • I. ICF Gyorsasági és Parakenu Világkupa - május 11-14., Szeged
  • I. Para válogató - június 3-4., Szolnok
  • II. Para válogató és magyar bajnokság - június 15-17., Szeged
  • ECA Para kajak-kenu Európa-bajnokság - július 27-30., Montemor-o-Velho
  • ICF Gyorsasági és Parakenu Világbajnokság - augusztus 23-27., Duisburg
  • Light Világkupa (Előolimpia) - augusztus 30 – szeptember 1., Párizs
  • ICF Maraton világbajnokság (?) - augusztus 31 – szeptember 3., Vejen Kolding

Utánpótlás:

A fiataloknál a legnagyobb változás, hogy a szezon legfontosabb eseménye, az ifjúsági, U23-as világbajnokság az elmúlt évekhez hasonlóan jóval korábban, július elején lesz, még az Európa-bajnokság időpontját is megelőzi. A csapatba kerüléshez itt is két válogatón kell jól teljesíteni, az ifiknek azonban lesz majd egy tájékoztató versenyük is Szegeden. 

Ez vár ránk a 2023-as versenyszezonban

 

A korosztályos magyar bajnokságok mellett a regionális akadémiai rendszer legrangosabb versenye ismét a Magyar Kupa lesz, amely két év után visszatér Sukoróra.

Az utánpótlás legfontosabb versenyei 2023-ban:

  • I. U23 válogató és ifjúsági tájékoztató – május 5-7., Szeged
  • I. Ifjúsági válogató – május 20-21., Szolnok
  • II. U23 és ifjúsági válogató – június 15-17., Szeged
  • Magyar Kupa – június 23-24., Sukoró
  • ICF Gyorsasági Ifjúsági, U23 Világbajnokság – július 6-9., Auronzó
  • Gyermek, kölyök magyar bajnokság - július 28-30., Szeged
  • ECA Gyorsasági Ifjúsági, U23 Európa-bajnokság – július 27-30., Montemor-o-Velho
  • Serdülő, ifjúsági, U23 magyar bajnokság – augusztus 3-6., Szeged
  • ICF Maraton világbajnokság – augusztus 31. – szeptember 3., Vejen Kolding

Maraton szakág:

Maratonistáink első komolyabb versenye a győri Kadler Gusztáv magyar bajnokság lesz május végén. Ez válogat egyébként a júliusi Európa-bajnokságra, amely Bródban lesz. A szezon kiemelt eseményét, a világbajnokságot, a nyár végén tarják Dániában, amelyet ugyancsak megelőz majd egy válogatóverseny is.

Ez vár ránk a 2023-as versenyszezonban

 

A maraton szakág főbb versenyei 2023-ban:

  • Kadler Gusztáv Maraton Magyar Bajnokság – május 26-28., Győr
  • ECA Maraton Európa-bajnokság – július 13-16., Slavonski Brod
  • Maraton világbajnoki válogató – augusztus 10-12., ???
  • ICF Maraton Világbajnokság – augusztus 31. – szeptember 3., Vejen Kolding

Az említetteken kívül egyéb események, versenyek dátumai is elérhető már honlapunk naptárában!

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók