A tokiói olimpiai legeredményesebb magyar versenyzőjét legutóbb a 2021-es koppenhágai világbajnokságon láthattuk versenyezni. A tavalyi évet a pihenésnek szentelte és csak ősszel állt újra munkába. Bár úgy érezte, eleinte nehéz volt a visszaszokás, mégis kirobbanó energiával vágott bele az alapozásba.
„Szeptemberben, egy év pihenő után álltam vissza, akkor egy kicsit nehézkes volt, de visszanézve elég jól sikerült. A telet meglepő módon sikerült betegség nélkül átvészelnem. A melegvízi edzőtáborunk Dél-Afrikában extra jól sikerült, bár fizikailag még nem éreztem magam ugyanúgy, mint a legutóbbi felkészülések ezen szakaszán, akkor viszont nem is fél év alatt építettem fel a versenyformát. A lányom is utazott velünk, így az ő hiányával sem kellett küzdenem a kint töltött hetek alatt.
Mentálisan abszolút helyén tudom kezelni a dolgokat, az elmúlt években sokat fejlődtem ilyen téren, ami nagyban segít az edzések alatt.
Ha fizikailag nem is érzem magam a toppon, akkor fejben átkapcsolok és ugyanolyan teljesítményt tudok nyújtani.”
A dél-afrikai edzőtábor után a versenyek kezdetéig Szolnokon készül. Hazatérését követően azonban rögtön hátráltató tényezőkkel kellett szembenéznie, ami megnehezítette a felkészülés utolsó szakaszát.
„Egészen a múlt hétig sikerült egészségesnek maradnom, azonban az elmúlt hét teljesen kimaradt, próbáltam minden erőmmel a gyógyulásra koncentrálni. Így két héttel a világkupa és három héttel a válogatók előtt nagyon nem volt ideális egy betegség. A hideg időjárás következtében alapból is van egy kis visszaesés, ezt pedig tovább nehezítette, hogy megfáztam.”
A Budapesti Honvéd SE klasszisának felkészülését továbbra is mesteredző édesapja, Csipes Ferenc vezeti, változás azonban, hogy egy szinte teljesen új csoportba került. Pupp Noémi mellett, Gazsó Dorka és Fojt Sára is olyan fiatal tehetségek, akik számára Tami igazi példakép és húzóerő. Mint mondta, a fiatalok jó edzőpartnerek, hiszen meg van bennünk az egészséges versenyszellem, mégis tudnak csapatként funkcionálni, húzzák és motiválják egymást.
„Más a dinamikája, a csapatnak, mint az elmúlt 5 évben. Szeretek velük készülni, tudnak motiválni is, hiszen ők a következő generáció, az új hullám. Ezáltal megkapjuk a realitást az edzéseken is, én tudok nekik segíteni a tapasztalatommal és a rutinommal, ők pedig a pörgőségükkel és tenni akarásukkal. Ha nem tudnám felvenni velük a lépést, akkor az komoly visszajelzés lenne számomra is, így viszont kialakult egyfajta adok-veszek szituáció, ami kölcsönösen hasznos mindenki számára. Szerencsére a humor és a komolyság is meg van a lányokkal, így minden szituációt meg tudunk oldani. Nagyjából annyi év van közöttünk, mint amikor én Kovács Katiékkal készültem és az hatalmas löket volt számomra. Amellett, hogy felnéztem rájuk, el tudtam tőlük lesni egy-két technikát és láthattam azt is, hogy megannyi érem és eredmény után is ugyanúgy lemennek edzeni, ugyanúgy küzdenek. Ez engem nagyon tudott hajtani és inspirálni akkoriban, és természetesen jó érzés lenne, ha én is lehetnék majd másnak olyan hajtó erő, mint amilyen nekem volt Kati.” - mondta Csipes Tamara.
Betegsége miatt a jövő heti világkupán való indulásról még nem döntött, a csapat miatt viszont mindenképp utazik Szegedre.
„Be vagyok nevezve a világkupára egyes hajóban. Az edzések miatt biztosan le is fogok menni, hiszen a lányok és az edzők mindannyian lent lesznek, így leszek én is. Ha úgy érzem magam fizikálisan és mentálisan is, hogy indulni tudok, akkor indulok, ha nem akkor pedig folytatom az edzéseket. Azt is el tudom képzelni, hogy megyek egy előfutamot, azzal is tesztelem a formám.”
Bár a világkupán való indulása még kérdéses, az egy héttel későbbi szolnoki válogatóra már gőzerővel készül. Valamint már elkezdődött a sakkozás a duisburgi kvótaszerző világbajnoksággal kapcsolatban is.
„Az első válogatóra elsősorban egyesre készülök. Ez a legfontosabb, de Gazsó Dorkával elindulunk párosban is. Erre nem készülünk még tudatosan, megnézzük milyen együtt, milyen pályát tudunk menni, itt a második válogató lesz fontos, arra edzünk majd közösen is. A világbajnokságra először ki kell jutni, utána kezdjük majd el összerakni a menetrendet. Nagyjából bármilyen felállást el tudok képzelni, mivel három számot nem lehet menni ezért valamelyik biztosan háttérbe kerül majd, egyelőre még képlékeny, hogy melyik.
Az egyes mindenképpen prioritást élvez, emellett a párossal is jót kell mennünk, ha ott akarunk lenni, így bőven van még munka nyárig.”
- zárta az olimpikon.
Kétszeres olimpiai bajnokunk úgy érzi, fizikailag még képes lenne a 2028-as Los-Angeles-i játékokig is a vízen maradni, ennek ellenére egészen biztos, hogy Párizs lesz az utolsó olimpiája. Azt is el tudja képzelni, hogy lesz még egy levezető éve, amikor nem feltétlenül maximális erőbedobással, de edzeni fog. A kérdést viszont nyitva hagyja, nem hozott még végleges döntést ezzel a kapcsolatban.