“Az olimpiákkal nem volt szerencsém”

Tizenhárom éves korában kezdett kajakozni az MHS-ben, majd jogutódjaiban a VM Egyetértésben és a Bp. Vörös Meteorban. Rendkívüli szorgalmának és tehetségének köszönhetően már ifjúsági korában IBV-győzelmet ért el. 

1971-ben a K–4 1000 méteres egység tagjaként nyerte első világbajnoki érmét, egy bronzot. Ezt követően öt egymást követő világbajnokságon lett első. 1973-ban K–2 10 000 méteren Csapó Gézával, 1974-ben Mexikóvárosban, 1975-ben Belgrádban, 1977-ben Szófiában K–2 1000 méteren, valamint 1978-ban K–2 10 000 méteren Szabó Istvánnal győzött. 

Szabó István „Istyuval” legendás párost alkottak, vele a montreali olimpián bronzérmes volt K-2 1000 méteren. 

„Az olimpiákkal nem volt szerencsém, Montreal előtt vesekövem volt, a fájdalomtól alig tudtam edzeni, egy hétig a Sportkórházban voltam, pont a kiutazás előtt. 

Szültem a köveket, lefogytam hat kilót. 

Moszkva előtt pedig megcsípett egy kullancs, agyhártyagyulladást kaptam, két hónapig feküdtem a László kórházban, ugyanott, ahol nem sokkal előttem szegény Monspart Sarolta. Saci, ez a tündéri teremtés meg is látogatott a kórházban, a TF-en egy évfolyamra jártunk. Óriási szerencsém volt, hogy tökéletesen felépültem.  De az olimpiám ráment, huszonkilenc évesen vissza is vonultam” – emlékezett vissza Bakó Zoltán egy index.hu-nak adott interjúban. 

Kettejük párosára Szabó Istyu tavaly így emlékezett:

“Bakó-Szabó, az volt a nagy páros. Bakóval tényleg úgy mentünk mint az álom. Ő erős volt egyesben, az MTK, és a korszak legnagyobb menőjével, Csapó Gézával egyfolytában fűrészelték egymást az edzéseken, majdnem egy szinten álltak, de a párosuk nem működött igazán jól, így kerültem a képbe Bakó mellett. Mi tényleg nagyon jól mentünk együtt. Volt olyan edzés, ahol mondtam is a Bakónak, hogy olyan, mintha nem is eveznénk, mégis muzsikál a hajó alattunk. Ő is ugyanezt érezte.” 

Bakó Zoltán versenyzőként tehát hamar befejezte, de a sportágtól nem távolodott el, a TF-n 1981-ben sportszervezői-, 1983-ban szakedzői diplomát szerzett. Előbb Norvégiában edzősködött tizenhat évig, most Dániában nyolcadik éve szövetségi kapitány, az egyetlen fizetett főállású kajakedző Dániában. 

Az első etapban Knut Holmann-nal, minden idők egyik legnagyobb férfi kajakozójával három olimpiát nyert; Atlantában a K-1 1000-et, majd Sydney-ben mindkét egyéni számot. Az athéni olimpián szintén norvég aranyérem született Eirik Verås  Larsen révén, aki a K-1 1000 métert nyerte meg, párosban pedig bronzérmet hoztak el. Eirik Londonban ismét nyert egy aranyat a pekingi ezüstje után, de azokat már Bakó nélkül. A magyar kajakpápa versenyzői az olimpiákon 4 arany-, 3 ezüst- és 4 bronzérmet szereztek, a köztes világbajnokságokon pedig 14 aranyat, többségükben olimpiai számokban.

Bár a 2000-es években dolgozott edzőként a Honvédban, majd a pekingi olimpia után pályázott magyar szövetségi kapitánynak is (Storcz Botonddal szemben maradt alul 6:5 arányban), alapvetően jól érzi magát Dániában. Jelenlegi legeredményesebb tanítványa Emma Jorgensen, aki K-1 200 és 500 méteren is harmadik lett Tokióban, a hazai rendezésű 2021-es dániai világbajnokságon szintén harmadik lett 500 egyesben, a búcsúzó olimpiai számban, K-1 200 méteren pedig világbajnok lett.

“Szeretnek, megbecsülnek Dániában, ahol teljesen szabad kezet kaptam. Nincs elnökség, nincs semmi, én pedig azt mondom, hogy a legjobb hajó megy az olimpiára. Ilyen egyszerű. 

Én vagyok az egyetlen fizetett, főállású edző, én írom az edzéstervet,

tök jól érzem magam ebben a szerepben. És működik a dolog. Jól megélek belőle, szeretek itt lenni, ha nagyon elegünk van, felülünk a repülőre, és másfél óra alatt otthon vagyunk.” - tette hozzá örökös bajnokunk, akinek az egész sportág nevében további jó egészséget, sok sikert kívánunk!