Korisánszky Dávid 2001-ben, nyolcévesen kezdett kenuzni a KSI-ben, Koletics Miklósnál. Ez idáig tíz felnőtt világbajnokságon szerepelt, először 2011-ben. Minden alkalommal az A döntőben zárt; legjobb eredményeiként világbajnoki ezüstöt és bronzot is jegyez. 2023-ban Fekete Ádámmal párosban kvótát szerzett a párizsi olimpiára – a játékokra azonban nem ő utazott. Büszke arra, hogy 2022-ben kisfia született, és családapaként is folytatni tudja sportolói pályafutását. A versenyzés mellett az UTE serdülő és ifjúsági csapatának edzője.

„A korábbi Bécs-Budapest Maratont Koló sokszor teljesítette. Az utolsó, 21 kilométeres szakasz Budakesziről indult, 2013-ban ezen én is részt vettem, csapatban. Nehezen bírtam, az ő emléke hajtott előre. Ekkortájt lett az utolsó szakasz Kolóról elnevezve. A verseny megszűnt, de az emlékfutás megmaradt, önálló rendezvényként. Azóta 11 kilométert futok, idén viszem a tanítványaimat is. Bedobtam nekik: ha jövőre mindenki félmaratont fut, én is arra nevezek. Nagyon jó hangulatú futásról van szó, amin nem csak a kajak-kenusok szoktak részt venni. Most már két és félezer ember fut, ami nagyon nagy szervezést, logisztikát igényel; igazi tömegsporteseménnyé nőtte ki magát. Megyünk a téli felkészülés felé, a vízi szezonnak vége van, nagyon sokan beillesztik az átmeneti időszak programjai közé. A gyerekeknek az is nagy élmény, hogy rengeteg nagy sportolóval lehet ilyenkor találkozni. Idén a tervek szerint például Storcz Botonddal, Varga Ádámmal, Adolf Balázzsal, Csorba Zsófival Opavszky Rékával, vagy mondhatnám Kiss Gergő vízilabdázót, aki sárkányhajókról is gondoskodik” – mondta Korisánszky Dávid, aki Kolonics Györggyel kapcsolatos emlékeit is megosztotta.
„Amikor például még PC2-ben készültünk a korosztályos bajnokságra, Koló a Kozmann Gyurival ment párost, és nem tudom, honnan vettük a bátorságot, de oda-odakiabáltunk nekik: ’ki mertek állni ellenünk?’ – nem felejtem el soha. Hagytak nyerni bennünket, és még szurkoltak is nekünk… Majd amikor a 2011-es világbajnokságra készültünk Ludasi Robi bá’-nál Kozmann Gyurival és bátyámmal, Gyuri megkérdezte: ’te voltál az a kisgyerek?’… De Koló halálára is pontosan emlékszem. Készültünk a serdülő magyar bajnokságra, épp a papírgyárba mentünk ebédelni, amikor Kronecker Gábor, a KSI akkori utánpótlásedzője hívott, hogy mi történt – a mai napig nem tudom elfelejteni, ma is nagyon felzaklat…
Van egy kép előttem, amikor lent voltunk a csepeli vízitelepen, háttal áll nekem, és egy nagyon széles hátizomra emlékszem: ’hú, de szeretnék egyszer én is ilyen hátat’ – gondoltam magamban…
Vagy az a profizmus, ami jellemezte. Néhányszor megadatott, hogy résztávozhattam vele. Valami hihetetlen volt az a hozzáállás, az a koncentráció, amit minden egyes alkalommal mutatott. Úgy gondolom, nagyon fontos ezt a szellemiséget továbbadni a gyerekeknek, a következő generációknak. Amennyire ő szeretett kenuzni, ahogyan szeretett a vízitelepen lenni. Köztudott volt róla, hogy a vasárnapjait, a szabadidejét is a telepen töltötte. Ennek a gondolkodásmódnak az átadása a mai edzők egyik feladata; hogy megszerettessék a sportot, a vízitelep hangulatát, az öltöző illatát – ez nagyon fontos és egyben nehéz feladat. Ezzel együtt ápolni kell Koló emlékét. Olyan kenus, aki szélespontú hajóban, és vékonypontú hajóban is olimpiai érmeket, világbajnokságokat tudott nyerni, ez is az ő zsenialitását mutatja. A mentalitását kell továbbörökíteni.”

A Kolonics György Emlékfutásra a nemzeti ünnepünkön, október 23-án kerül sor 2009 óta. A verseny központja a Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület (KSI SE) népszigeti vízitelepén lesz kialakítva.
Az esemény az Aktív Magyarország, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, a BBU Nonprofit Kft., a Kolonics György Alapítvány és a Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület együttműködésében valósul meg.
A szervezők az emlékfutásra 2500 futót várnak, a nevezés már lezárult. Tájékoztatásuk alapján autóval a Népszigetre tilos behajtani, parkolási lehetőség a Duna-plázánál lesz, onnan lehet a kis hídon besétálni. Egyedi befutóérem és frissítő vár minden futót. A nap folyamán sárkányhajózásra is lehetőség nyílik.

A megnyitó háromnegyed tíz körül várható, a 21 km-es futás mezőnye 10, a 11.5 km-es futásé 10:30-kor, a 2.4 km-es futásé 12:15-kor rajtol.
Az alapítvány az emlékfutás alkalmával egy új, nagyszabású kezdeményezés indulását is bejelenti.
Kolonics György Alapítvány