A keret 80 százaléka már összeállt a kapitány fejében

Fantasztikusan teljesített a magyar csapat az Európa-bajnokságon. Gyorsasági versenyzőink kilenc arany-, hét ezüst- és két bronzéremmel a legeredményesebb nemzetként zártak Poznanban. Ami talán ennél is fontosabb, hogy az olimpiai számokban négy alkalommal csendült fel a magyar himnusz. Érthetően Hüttner Csaba felnőtt szövetségi kapitány is elégedett az elmúlt hétvégével, de óvva int mindenkit attól, hogy Tokióba is hasonlóak legyenek az elvárások a versenyzők felé.

„Bizakodók lehetünk, erre enged következtetni a négy arany, amiket az olimpiai számokban szereztünk. – kezdte Eb értékelőjét Hüttner Csaba felnőtt szövetségi kapitány. - Sikerült bebizonyítanunk, hogy nagyon erős a magyar csapat és 

sok olyan szám van, ahol jó esélyeink lehetnek az olimpián.

Mindazonáltal nem szabad elfejteni, hogy Tokióban ennél is erősebb lesz a mezőny. A női mezőnyben új-zélandiakkal, férfiaknál pedig az ausztrálokkal sem találkoztunk még idén. Nem gondolhatjuk, hogy az olimpián is ez a realitás, de összességében majdnem teljesen elégedett vagyok.”

A kapitány utolsó mondatával a férfi kajak négyesre utalt, amely Poznanban nem jutott döntőbe 500 méteren. A válogatási elvek értelmében így egy új egységet kell összeállítania az olimpiára, ami komoly fejtörést okoz majd neki.

A keret 80 százaléka már összeállt a kapitány fejében

„A négyes Kuli István sérülése miatt nem tudta bebizonyítani, hogy milyen állapotban van. Ez az egység sok olyan kritikát kapott az utóbbi időben, amit nem érdemeltek meg. Elég, ha csak azt vesszük, hogy a hat megszerezhető kvótából, négyet majdnem pontosan ez a csapat szerzett (Molnár Péter helyett Birkás Balázs ült a hajóban a szegedi világbajnokságon – a szerk.). Van egy válogatási alapelv, ami az Eb-vel lezárult. Nem tudták sajnos megmutatni, hogy mire képesek, de 

a sport az már csak ilyen.”

– mondta Hüttner Csaba.

Tótka Sándor helye azonban megkérdőjelezhetetlen. Az UTE kajakosa Poznanban 200 méter egyesben legyőzte Liam Heath-et és Európa-bajnok lett. Ezzel alighanem az olimpián is bejelentkezett az éremre.

A keret 80 százaléka már összeállt a kapitány fejében

„Sanyi az utóbbi években rendre beáldozta az egyest azért, hogy a sportágnak legyen négy kvótája és ezért hatalmas elismerést érdemel. Eddig is bizonyította, hogy ebben a számban bármikor bevethető. Korábban megnyerte az előolimpiát és most is aranyérmes lett, ennél többet nem is tehetett volna.” 

Kopasz Bálint is újra régi fényében ragyogott az Európa-bajnokágon. A királyszámban, azaz 1000 méteren és 500-on is győzött. Az utóbbi időben sokan úgy gondolták, hogy veszélyben lehet a tokiói szereplése, Hüttner Csabának azonban ez meg sem fordult a fejében.

A keret 80 százaléka már összeállt a kapitány fejében

„Bálint versenyről versenyre egyre jobb idén. Sokan hajlamosak voltak elfelejteni az utóbbi időben, hogy ebben a számban két remek versenyzőnk is van. Varga Ádám legyőzte őt a válogatón, de Bálint az Eb-n bebizonyította, hogy ugyanolyan klasszis, mint eddig volt. Én nem éreztem egy percig se, hogy az ő helyzete veszélyben lenne, bár tény és való, alakulhatott volna úgy is a sorsa, hogy nem kerül a keretbe, de 

Bálint szerepe számomra sosem volt kérdőjel."

– hangsúlyozta a kapitány.

A keret 80 százaléka már összeállt a kapitány fejében

A nőknél Bodonyi Dóra három számban is a dobogó tetejére állhatott, ezzel ő lett a legeredményesebb magyar sportoló Poznanban. A szolnoki kajakos az egyes 5000 és négyes 500 mellett, párosban Kozák Danutával is meggyőzően versenyzett, Hüttner Csaba szerint egyre jobb az összhang a lányok között.

“Ez egy folyamatosan alakuló páros, a válogatón még nem találták annyira a ritmust, hiszen az csupán a harmadik összeülésük volt. Az Eb-n már sokkal magabiztosabban és dinamikusabban eveztek. Van potenciál ebben a párosban, sokat fejlődhetnek még az olimpiáig hátralévő hetekben.” 

A keret 80 százaléka már összeállt a kapitány fejében

A női négyes Kozák Danuta nélkül is Európa-bajnok lett. A Lucz Dóra, Kárász Anna, Csipes Tamara, Bodonyi Dóra összeállítású egység szövetségi kapitány szerint is minden dicséretet megérdemel, de hozzátette, Tokióban az ötszörös olimpiai bajnoknak is helye van a hajóban.

„A női négyesre eddig is úgy gondoltunk, hogy a legjobb versenyzőnknek,

Kozák Danutának helye van benne.

Ez az a szám, amiben az egyik legnagyobb esélyünk van az éremszerzésre. Mérlegelni kell, hogy a triplázás kivitelezhető-e, mert erre két versenyzőnek is megvan az esélye (Kozák Danuta és Csipes Tamara). Lucz Dóra esetében majdnem biztos, hogy azt szeretnénk, ha csak 200 egyesben indulna, hiszen így csak arra kellene összpontosítania. Ellenfeleinek valószínűleg megoszlik majd a figyelme, így Dórinak esélye lehet akár az éremre is.”

A keret 80 százaléka már összeállt a kapitány fejében

Hüttner Csaba elmondta, a végleges olimpiai keret már majdnem összeállt a fejében, csupán néhány kérdőjel maradt.

„A csapat 80 százaléka már megvan a fejemben. A hat női versenyző kijelölése az átfedések miatt egyszerűbb lesz. 

Főleg férfi kajakban kell még gondolkodnom,

ahol mint mondtam három számban, nyolc beülő helyre kell hat főt kiválasztanom. Jósnak kellene lennem ahhoz, hogy a lehető legjobb döntést hozzam, de ez a dolgom.” – zárta gondolatait Hüttner Csaba, aki végleges keretet csak a június 21-i elnökségi ülés után hirdethet.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók