Ő volt a profi a nagy négyesben – Storcz Botond 50 éves lett

Életének origójában éppen Sydney áll, hiszen 25 évvel ezelőtt, 25 évesen ért fel először és másodszor is a csúcsra. A nagy négyessel aztán Athénban megvédték címüket, majd Londonban és Rióban összesen hatszor hallgathatta meg a magyar himnuszt, immár szövetségi kapitányként. Ötvenedik születésnapján néhány, az életében fontos szerepet játszó személlyel köszöntjük lett az akaraterő és az eltökéltség mintapéldáját, Storcz Botondot.

Vereckei Ákos egyszer azt mondta róla, hogy ő volt a profi a nagy négyesben. És valóban, amibe belefogott, azt végig is csinálta. Akár egy igazi profi. Ha fejébe vett valamit, senki sem tántoríthatta el attól, hogy azt meg is valósítsa. Többek között így szerzett három olimpiai aranyérmet, így lett a magyar kajak-kenu sport egyik legeredményesebb szövetségi kapitánya, és így éli ma is mindennapjait.

Megfutva az elején a kötelező köröket: kajakosként háromszoros olimpiai bajnok, négyszeres világbajnok, négyszeres Európa-bajnok, tízszeres magyar bajnok, 1997-ben az év sportolója Magyarországon. Szövetségi kapitányi (2013-tól vezetőedzői) regnálásához 2009 és 2016 között az olimpiákon hat arany, két ezüst és egy bronz, a világbajnokságokon 35 arany, 26 ezüst, 21 bronz, az Európa-bajnokságokon pedig 46 arany, 38 ezüst, 16 bronz fűződik.

A fentiek következtében nem is kérdés, hogy a magyar és az egyetemes kajak-kenu egyik legnagyobb alakjának számít. Mindezek ellenére manapság sem lazít, hiszen amellett, hogy élete jelentős részét továbbra is a mozgás, a sport teszi ki, rengeteget dolgozik. Többek az ICF Sprint Bizottságának, az MKKSZ Versenysport Bizottságának és a Magyar Edzők Társasága elnökségének is a tagja, miközben Üröm alpolgármestere, illetve az Ötpróba mozgalom nagykövete. Nem mellesleg három leány édesapja is.

Az eredmények mellett azonban számtalan nagyszerű emberrel is összehozta a sors az elmúlt 50 évben. Mivel élettörténetét már rengeteg fórumon többször is megírtuk, megírták, sőt még pályafutása alatt könyv is született róla (Tamás Rita: Címlapon Storcz Botond), ezért teljesség igénye nélkül megkértük néhányukat, hogy köszöntsék, méltassák az ünnepeltet, illetve meséljék el hozzá köthető legkedvesebb emléküket, történetüket.

Horváth Péter: „Szerencsére jól döntöttem”

Habár Botond volt a legsikeresebb, nem ő volt az első a Storcz családban, aki lapátot ragadott. Bátyja, Balázs ment le először kajakozni az Újpesti Dózsa Tímár utcai vízitelepére Horváth Péter csoportjába. Nem kellett sok és kedvet kapott Botond, valamint öccse Ákos is. Csakhogy a legendás mesteredző visszaemlékezése alapján az ő felvételük nem ment egyszerűen.

„A Storcz családdal a 80-as évek elején találkoztam először, amikor a három Storcz fiú édesanyja azzal a kéréssel keresett meg, hogy a már nálunk kajakozó Balázs mellett, az akkor csupán nyolcéves Botond és a hétéves Ákos is részt venne a nyári kajakos táborban. Akkoriban ez rendhagyó kérésnek számított, mivel tízéves kor alatt sehol az országban nem vettek fel kezdő kajakosokat. Én szerencsére jól döntöttem, mert felvettem őket.”  

Ezt később az eredmények is igazolták. Érdekesség, hogy kapcsolatuk a mai napig nagyon szoros, sőt Botond a Horváth Péter által vezetett Multi Kajak SE telepére jár le evezni.

„Ebből egy életre szóló barátság született, sőt mindhárom fiúval mind a mai napig jó kapcsolatban vagyok. Számomra hatalmas élmény volt, amikor Botond 16 évesen, 1991-ben – akkor már 8 éve kajakozott – az országos bajnokságon K-1 1000 méteren Bauer Marcival fej-fej melletti küzdelemben, a mezőnyt 3 másodperccel (kb. 15 méterrel) megelőzve végül megnyerte első országos bajnokságát. Ami a legtöbbet jelenti számomra, hogy

ismeretségünk 42 éve alatt sem emberi, sem versenyző-edzői viszonylatban, sem Botond szövetségi kapitányi mandátuma alatt soha nem keletkezett közöttünk semmilyen feszültség

és Botond mind a mai napig, amiben tud, segít.” – fogalmazott Horváth Péter.

Kárai Péter: „Amit akart, azt mindig elérte.”

Kárai Péter, az MKKSZ gazdasági és vagyongazdálkodási alelnöke gyerekkori barátja Storcz Botondnak, a kezdetek idején egy csapatban kajakoztak.

„Pontosan egy év és egy nap köztünk a korkülönbség. Ő hamarabb kezdte a sportágat, a testvéreivel együtt jó kajakosok voltak. Egy év után kerültünk egy csoportba a Dózsában és nem csak hétköznap, de a hétvégi túrákon is együtt voltunk, így lettünk a legjobb barátok. Én nem voltam jó kajakos, de 1988 májusában jöhetett volna el életem lehetősége, amikor Péterbá vele akart nevezni párosban egy diákolimpiára. Madarat lehetett volna velem fogatni, de aztán a suliban kézilabdázáskor eltört a kisujjam, így nem indulhattam el a versenyen. Aztán kétezres évek elején még lett volna lehetőségünk összeülni, de végül sajnos az is elmaradt.”

Kárai Péter testközelből követte végig Storcz Botond pályafutását, 2001 és 2004 között a menedzsere is volt. Hogy szerinte miben rejlett a sikereinek titka?

„Vereckei Ákos mondta egyszer a négyesről, hogy

Kamera volt a technikai virtuóz, Boti a profi, Ákos a motor és Hori a lélek. És valóban, Botond tényleg profi volt.

A legnagyobb tulajdonsága az volt, hogy tökéletesen tudta, hogy mit akar és mindent meg is tett azért, hogy sikerüljön elérnie a célt. Lehet, hogy ezzel időnként más emberek útját állta, de soha nem akart senkinek sem rosszat, egyszerűen a saját célját akarta elérni. Nem véletlenül hívták vissza a négyesbe 2003-ban. Hiába rivalizált Ákossal, tudták, hogy csak így nyerhetnek. Ennek az eltökéltségnek is köszönheti a sikereit, amellett persze, hogy tehetséges is volt. Amit akart, azt mindig elérte.”

Erre jó példa a szövetségi kapitányi kinevezése is. 2008-ban már a pályafutása végén járó Botondot elkezdte foglalkoztatni a szövetségi kapitányi pozíció. Kárai Péter akkor másokkal együtt igyekezett erről lebeszélni az olimpiai bajnokot, mondván előbb inkább az utánpótlás kapitányi posztot pályázza meg. De ő mindezek ellenére is kitartott a célja mellett, a folytatást pedig már ismerjük: Peking után átvehette a válogatott irányítását, majd a következő két olimpián a magyar csapat összesen hat aranyérmet szerzett.

„A kapitányi időszakát szerettem a legjobban. Én 2009-től már jártam elnökségi ülésekre, az az időszak nagyon jó hatással volt a barátságunkra. A legnagyobb hozzá köthető élményen az a londoni olimpia. A válogatott három arany-, két ezüst- és egy bronzérmet szerzett. Akkor átölelt és azt mondta, hogy »köszönöm szépen, de mindent«. Utána még meghívott egy vacsorára minket Schmidt Gáborral és Horváth Péterrel, majd a felségemmel Balira is elvitt nyaralni. Hihetetlen sikeres volt, de nekem mindig az a Boci marad – ez volt a neve mögé írva a gyerekkori öltözőnkben -, akivel együtt kajakoztunk, meg hülyéskedtünk.”

Kárai Péter egy személyes üzenetet is megfogalmazott az ünnepeltnek: „Örülök, hogy a sors a kajak-kenu sportágban melléd sodort és jó volt az első 50 éved filmjében szerepelni. Azt kívánom, hogy a következő 50 évben is folytatódjon ez a film. Rajtam nem fog múlni!”

Szabó Gabriella: „Amikor abbahagytam kajakozást, ő volt az egyik, aki úgymond visszahozott az élők sorába.”

Érdekesség, hogy a kétszeres olimpiai bajnok öttusázó Dr. Török Ferenc mellett Storcz Botond az egyetlen, akit sportolóként és szövetségi kapitányként is az év legjobbjának választottak itthon. A kapitányi ideje alatt elért hat olimpiai sikerből Szabó Gabriella is alaposan kivette a részét. A szintén háromszoros olimpiai bajnok kajakos gyerekként felnézett Storcz Botondra és szövetségi kapitányként sem csalódott benne.

„Sokat olvastam korábban Botiról, gyakorlatilag a nagy négyesen nőttem fel, de először akkor kerültem közvetlen kapcsolatba vele, amikor már kapitány volt. Hihetetlenül inspiráló volt, hogy köztünk jár egy háromszoros olimpiai bajnok, aki továbbra is megmaradt kajakosnak, hiszen például, amikor lejött hozzánk edzőtáborba, nap mint nap evezett. Nagyon tetszett az is, ahogy megtartotta a sportoló és kapitány közti határokat. Keveset beszélt, de az lényegre törő volt és mivel ugyanazokat a dolgokat ő is átélte korábban, bennem soha nem volt kérdőjel a döntéseit illetően.”

Gabi egy vicces történetet is elmesélt, ami még egy London előtti egy fotózáson esett meg.

„Amikor ő kapitány lett nekem még csak egy ezüstöm volt Pekingből. London előtt az olimpiai érmeseket felkérték egy fotózásra, valamilyen promóhoz. Ugyanazon a napon kerültem sorra, mint Boti. Megjelentem az egy szál ezüstömmel, majd jött Boti, aki öt percen keresztül rendezgette az aranyérmeit a nyakában. Mondtam neki, hogy haladjon, mert nekem sietnem kell, mire ő annyit mondott:

kívánom neked Gabi, hogy egyszer neked is az legyen a legnagyobb gondod, hogy nehogy összekoccanjanak az érmeid.

Ez egy ikonikus mondata volt, amin azóta is sokat nevetünk. Az ilyen apróságok miatt is én nagyon szerettem, hogy ő volt a kapitányom.”

Gabi a későbbiekben is sok segítséget kapott Storcz Botondtól, különösen abban az időszakban, amikor úgy döntött, hogy végleg leteszi a lapátot.

„Amikor abbahagytam kajakozást, ő volt az egyik, aki úgymond visszahozott az élők sorába. Volt körülöttem még egy-két ember, de Boti volt az, aki lehívott a masters csapatukhoz edzésre. Bő másfél éven keresztül hetente többször eveztem velük és imádtam. Azóta is nagyon jó, baráti a kapcsolatunk, voltam velük már síelni is. Nem tűnik még ötvennek, egy tízest letagadhatna. Kívánom neki, hogy legyen mindig olyan boldog, mint amilyennek én mostanában látom.”

Toshi Furuya: „Egy szuperhős vagy!”

Ahogy arról fentebb is már szó esett, Storcz Botond jelenleg is sokat dolgozik a sportágért. 2021-ben bekerült a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) Sprint Bizottságába, amelynek azóta is tagja. A Bizottság elnöke, Toshi Furuya egy szép üzenettel köszönti rajtunk keresztül az ünnepeltet:

„Boldog 50. születésnapot kívánok, Botond! Nagyon köszönöm az ICF CSP Bizottságban nyújtott nagyszerű munkádat. Biztos vagyok benne, hogy mint háromszoros olimpiai bajnok, a különleges nézőpontoddal még jobbá teszed a bizottságunkat és az ICF-et. Te egy szuperhős vagy, és ez a szuperhős a bizottságban dolgozik sportágunk jövőjéért! Örülök, hogy együtt dolgozhatok veled. Folytassuk a munkát gyönyörű sportágunkért!”

Antal Dénes: „Imádjuk az életfelfogásodat!”

Botond a mai napig rendszeresen mozog, ráadásul Antal Dénes személyében állandó edzőtársa is van. A Magyar Olimpiai Bizottság ügyvezető igazgatójával – aki emellett az MKKSZ Civil Kapcsolatok Bizottságának elnöke is – hetente kétszer járnak el úszni, a nyári hónapokban pedig együtt eveznek. Egy újabb személyes üzenet következik:

 „35 éve ismerlek, először példakép voltál, aztán lettél barát, most meg 50 éves vagy! Imádjuk az életfelfogásodat, a higgadt helyzetértékeléseidet, melyet ifjú korod óta a mai életkorod bölcsességével teszel. Ugyan a nyári reggeleken a vízen az »északiak« csapatát erősíted, de még így is inspiráló vagy. És

a legenda ott kezdődik, hogy egykori kajakosként nemcsak beszélsz róla, hanem csinálod is!

Isten éltessen!”

 Természetesen nem feledkezhetünk meg arról a három másik kiváló kiváló kajakosról sem, akikkel az elmúlt 25 évben Storcz Botond neve összeforrt. A nagy négyes másik három tagja, Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos és Horváth Gábor is videóüzenetben köszöntötték harcostársukat, amelyet hamarosan Facebook oldalunkon teszünk közzé.

 Az M4 Sporton február 13-án látható Kajak-Kenu TV-ben egy születésnapi interjút is láthatnak majd Storcz Botonddal, akinek mi mást is kívánhatnánk, minthogy isten éltesse még nagyon sokáig!

 

Kapcsolódó tartalmak

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók