- A Magyar Sport Napján Bay Béla-díjat vehetett át Sulyok Tamás köztársasági elnöktől és Dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkártól. Rengeteg elismerést kapott már, ez milyen jelentéssel bír az Ön számára?
- Az ünnepség elején a Központi Zenekar játszotta a Himnuszt, amit én egész pályafutásom során személy szerint nem élhettem át sem sportolóként, sem edzőként. Itt most úgy éreztem, hogy a zenekar csak nekem szól. Maximálisan meghatódtam, csodálatos érzés volt.
- Végig gondolja az ember az ilyen alkalmak során, hogy honnan indult és milyen út vezetett idáig?
- Nálam ez csak kisebb foszlányokban jelentkezik, nem is igazán volt még időm elmerülni ebben, hiszen egymást követték az események. Talán már többször is megesett, de mindig próbálok inkább előre tekinteni és erőt meríteni ebből az elismerésből is.
- Az ünnepségen elhangzott beszédekben többször is szó volt az edzők munkájának fontosságáról. Ez a díj is a munkájának elismerése. A versenyzők felől érzett hálát az elmúlt években azért, amit értük tett?
- Edzőnek lenni egy hálátlan szakma. De persze ahogy ez a díj is egy hosszas, kitartó munka eredménye, úgy a versenyzőktől is előbb utóbb jönnek a pozitív visszajelzések. Természetes, emberi dolog, hogy időnként vannak nézeteltérések, de hál' istennek személy szerint én talán nem beszélhetek ilyenekről.
- Több mint három évtized edzőködésről beszélünk az Ön esetében. Kikre a legbüszkébb?
- Versenyzők helyett kezdeném a szüleimmel, hiszen nélkülük nem juthattam volna el ide. Természetesen hálás vagyok a családomnak és azoknak a sportolóknak, akik nemzetközi szinten értek el kiváló eredményeket, vagy esetleg otthon segítettek akár nekem, akár a csapatom többi tagjának. Ha neveket kell mondani természetesen az olimpiai bajnok Hadvina Dórával kezdeném. Büszke vagyok Dombvári Bencére, illetve abból a generációból Rohony Balázs és Nyemcsók Máté is nemzetközi szintű versenyzők voltak. Utánuk következett Kós Benedek, Opavszky Márk, Grivalszki Tamás, Pekár Tibor és Nyerges Áron. Ők mind nagyon sokat tettek hozzá a szakmai munkámhoz.
- Pályafutása döntő részében fiatalokkal dolgozott, dolgozik. Örökzöld kérdés manapság, mennyire nehéz Ön szerint tűzben tartani a fiatalokat?
- Nagyon nehéz ezt kezelni, szinte mindennapos feladat az edző, nevelő számára. Rengeteg generációs oktatáson veszünk részt és próbáljuk ezt orvosolni, de ennek ellenére is úgy gondolom, hogy egy edzőnek vannak olyan sarokpontjai a szakmáján, a mentalitásán belül, amiből nem szabad engedni.
- Mi jelenti az éltető erőt Önnek még ennyi év után is?
- A siker, az tarthat fiatalon mindannyiunkat. Az ember egyszerűen ezt imádja, szeret benne lenni. Vannak persze nehéz szakaszok, ez akár években is mérhető, de tovább kell lendülni.
- Van már helye otthon ennek a csodaszép elismerésnek?
- Most gondolkodtam épp azon, hogy már egy vitrint kéne fabrikálni (nevet). Méltó helyet fogok találni neki otthon.
