Közel nyolcszázan evezték vagy úszták át a Tisza-tavat

A Magyar Úszó Szövetséggel közösen szombaton immár harmadik alkalommal rendeztük meg Abádszalókon a Tisza-tó Átevezés és Átúszást. Idén közel nyolcszázan vállalkoztak arra, hogy átússzák vagy átevezzék hazánk második legnagyobb állóvizét.

Csodálatos nyári idő, fantasztikus hangulat, kellemes környezet. Hiába, a Tisza-tó sosem okoz csalódást. Magyarország egyik közkedvelt üdülőparadicsomát, az abádszalóki Tisza-tó strandot szombaton ismét úszók, kajakosok, kenusok és SUP-osok lepték el.

A harmadik Tisza-tó Átevezés és Átúszás az előző kettőhöz hasonlóan ismét sikeresnek bizonyult. Az úszóknak kellett korábban érkezniük, hiszen számukra már kilenc óra előtt néhány perccel megnyílt a lehetőség, hogy teljesítsék a 3,6 kilométeres távot az Abádi-öbölben. Az indulókat tíz percenként, 30 fős csoportokban rajtoltatták.

Eközben a strand túlsó végében is nagy volt a készülődés, hiszen 10 órakor az átevezők is nekivághattak a nyolc kilométeres távnak. A legtöbben SUP-on szállltak vízre, de rengeteg jöttek kajakkal, vagy kenuval egyénileg és csapatban is. Az indulás előtt Tóth Tibor, Abádszalók alpolgármestere, valamint Hubai Imre, a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács elnöke mondott néhány biztató szót a résztvevőknek, majd közösen „lőtték el” a startot.

„Pont az ilyen típusú rendezvényekre van szükségünk, amelyek megmozgatják az embereket, tömegeket vonzanak ide, anélkül, hogy túlterhelnék a tavat. Úgy tudjuk élvezni az itteni adottságokat, hogy közben az ember és a természet is kölcsönösen jól jár. Közel ezren mérettettük magukat ezen a napon és azt gondolom, hogy ez is mutatja azt, hogy a fejlődésnek az lineáris és felfelé mutató. Bízom benne, hogy amikor majd a tizedik alkalmat ünnepeljük akkor már gyakorlatilag minden olyan szolgáltatás, programelem, kísérőrendezvény ide fog találni, ami méltó a Tisza-tóhoz és a mai rendezvényhez.” – mondta Hubai Imre, aki egyébként szintén vízre szállt, páros kajakban F. Kovács Tibor, országgyűlési képviselővel evezte le a nyolc kilométert.  

„Amint ideértünk rögtön magával ragadott a hangulat. Csodálatos volt a víz, ez a nyolc kilométer inkább egy hobbista táv, tudtunk közben beszélgetni, sőt a végét meg is nyomtuk kicsit. A Tisza-tó Magyarország, de talán egész Közép-Európa egyik közkedvelt helye. Tökéletesen átadja az érintetlen természet hangulatát. A Tüskevár című regényhez tudnám hasonlítani az élményt, hiszen bárki be tud menni az öblítőcsatornákba, a szigetek és az öblök közé. Ez párját ritkítja. Én azt gondolom, hogy abszolút van létjogosultsága ennek az eseménynek és azt látom, hogy évről évre egyre többen vannak, amiért jár a gratuláció a szervezőknek." – fogalmazott F. Kovács Sándor.

Mind az átúszást, mind pedig az átevezést sikeresen teljesítőknek járt a jól megérdemelt befutóérem, emellett több kategóriában is a három legjobb időeredményt elérők egyedi, gravírozott plakettet vehettek át.

„Már az előjelek is azt mutatták, hogy nagyon jó körülmények fognak bennünket itt fogadni mind az időjárás, mind a víz tekintetében. Ez visszaköszönt a nevezési számokban is megközelítettük a 800 főt, ami szerintem kimondottan jó szám. Megyünk tovább, szerintem egy, maximum két év múlva bőven át fogjuk lépni az ezer főt. Azt gondolom, hogy egy sikeres napon vagyunk túl, mindenkin azt láttam, hogy jól érzi magát itt Abádszalókon. Külön öröm, hogy az indulókat nagyon sokan elkísérték, barátok, családtagok, ismerősök, velük együtt szerintem egy remek napot biztosítottunk nekik.” – értékelte az eseményt Vida Gergely, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szervezési igazgatója.

Az indulók időeredményei visszanézhetők a https://tiszato.evezzitthon.hu/ oldalon. Köszönjük mindenkinek, aki idén is velünk tartott, jövőre folytatjuk!

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók