Ifj. Foltán László lett a felnőtt kenu szövetségi kapitány, Kadler Viktor került az utánpótlás élére

Erről hétfőn döntött a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Elnöksége. A testület titkos szavazással, 1+3 évre ifj. Foltán Lászlót jelölte ki felnőtt kenu szövetségi kapitánynak, míg az utánpótlás szövetségi kapitány 2+2 évre Kadler Viktor lett.

Az Elnökség november 5-én írt ki pályázatott a felnőtt kenu szövetségi kapitányi posztra, amelyre Hüttner Csaba, ifj. Foltán László és Vajda Attila adta be a jelentkezését. A személyes meghallgatásokat követően november 22-én az Elnökség a Versenysport Bizottság és Hadvina Gergely szakmai igazgató javaslatát elfogadva időt kért, és eredménytelennek nyilvánította a pályázati felhívást. 

Az elmúlt időszakban Hadvina Gergely további egyeztetéseket folytatott le a Versenysport Bizottsággal, valamint a szakágban érdekelt edzőkkel. Ennek következtében az elnökségi ülésen azt a javaslatot tette, hogy ifj. Foltán László kinevezését támogassa a testület. Az Elnökség mindent figyelembe véve végül úgy határozott, hogy egy titkos szavazás keretein belül döntenek a három pályázó, azaz ifj. Foltán László, Hüttner Csaba és Vajda Attila között.

Ennek során a legtöbb szavazatot ifj. Foltán László kapta, aki így 1+3 évre szóló megbízatással látja el a felnőtt kenu szövetségi kapitány feladatait. 

„Köszönöm szépen, hogy az Elnökség bizalmat szavazott! Az első és legfontosabb feladat, hogy szakmai igazgató úrral és az edzőkkel egyeztessünk a jövőbeli tervekről. Azt gondolom, hogy az elmúlt négy évben az utánpótlásban elvégzett és összességében eredményesnek tekinthető munkát adaptálni tudjuk a felnőtt kenuba is. Természetesen a legfontosabb, hogy a versenyzők fejlődését tartsuk szem előtt és a legjobb körülményeket biztosítsuk nekik.” – nyilatkozta ifj. Foltán László. 

Az Elnökség korábban pályázatot írt ki az utánpótlás szövetségi kapitányi posztra is. A határidőig három pályázat érkezett, Kadler Viktor, Pélyi Dávid és Szabó Gábor adta be a jelentkezését. A pályázókat hétfőn egy nyílt ülés keretein belül hallgatták meg. A pályázatok, valamint a meghallgatásokon elhangzottak alapján az Elnökség titkos szavazáson választotta ki a kapitányt. A legtöbb voksot Kadler Viktor kapta, aki így 2+2 évre szóló megbízatással láthatja el az utánpótlás szövetségi kapitányi feladatokat.

„Nagyon örülök és köszönöm az Elnökség bizalmát! Úgy gondolom, hogy az elmúlt négy évben végzett szakmai munkám maraton vezetőedzőként és a szlalom szakág koordinátoraként szerzett tapasztalataim elegendőek ahhoz, hogy ezt a megbízatást a lehető legmagasabb színvonalon teljesítsem. Arra fogok törekedni, hogy a lehetőségeinket maximálisan kihasználjuk és minden segítséget biztosítani tudjunk az egyesületi műhelyeknek.” – fogalmazott Kadler Viktor.

 

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók