Búcsúztatására a gyászoló család és a DKSE Dunaújváros tájékoztatása szerint február 12-én, 12 órától kerül sor a Dunaújvárosi Csónakházban (2400 Dunaújváros, Alsó sétány). A helyszín megközelítésében az alábbi link is segítséget nyújthat: https://maps.app.goo.gl/5QK8XsnPrshxCQ9h9
A helyszínen 11 óra 30 perctől várják a gyászolókat, akik lehetőleg tiszteletüket egy szál fehér virággal róják le.
Ahogy arról korábban is beszámoltunk, Hubikné Tarján Éva január végén, 82 éves korába távozott közülünk. A dunaújvárosi kajak-kenu élet megkerülhetetlen és mindenki által szeretett személyisége volt, a Dunaferr SE egykori vezetőedzője, aki több masters magyar bajnoki címet is szerzett.
1959-ben kezdett el kajakozni, 1968-tól egészen 2010-ig edzősködött. Dunaújvárosban először kenusokkal foglalkozott segédedzőként, majd 1970-ben felkérték, hogy legyen a Dunaújvárosi Kohász sportiskolájának főállású edzője. Később dolgozott Velencei Vízi Sportiskola trénereként is, majd 1986-ban tért vissza Dunaújvárosba férjével, Hubik Andrással. Húsz évig volt a Dunaferr SE vezetőedzője. Ez idő alatt számtalan tehetséges versenyzőt adott a sportágnak, illetve Dunaújvárosnak. Különleges volt ahogyan törődött a fiatalokkal. Sokat beszélgetett, figyelt rájuk, generációk számára példát mutatva.
2008-ban nyugdíjas lett, de 2010-ig dolgozott a klub kötelékében, ezalatt, illetve később is a kajakozás az élete része volt. Számos masters magyar bajnoki címet szerzett, utoljára 2021-ben állt rajthoz.
























