Gyorsan elrepült a délutáni program, de így van ez, ha a sprintszámokra kerül a sor. Kétszáz méteren már az előfutamokban is általában jónéhány szoros csatát látunk, most sem volt ez másként, a magyar versenyzőket viszont ismét csak dicsérni tudjuk.
A női kenusok kezdték a programot, mindkét korosztályban az első három hely azonnali döntőt ért. Az ifjúságiaknál Poszpischil Luca a semleges színekben induló orosz, valamint fehérorosz versenyzők mögött a harmadik helyen zárt. A rácalmási tehetség után nem sokkal jött az U23-as Győre Panna, aki szintén gond nélkül teljesítette az első akadályt, másodikként biztosította be helyét a fináléban.

A férfiaknál szintén az ifik kezdtek, Molnár Ádám Istvánnak az első helyen kellett végeznie ahhoz, hogy a holnapi középfutammal ne kelljen foglalkoznia. Nagy csatát vívott spanyol ellenfelével, amelyből azért a szegedi kenus került ki győztesen. U23-ban Rumi Gergő is egy spanyollal meccselt a harmadik helyért, ami ebben a korosztályban szintén döntőt ért. A szám idei világbajnoki ezüstérmese 12 ezreddel bizonyult jobbnak Raul Fernandeznél, így neki is biztos helye van már a fináléban.
„Kicsit elsőpályás volt, de kihoztam belőle, amit lehetett. A végére elkötöttem, de örülök, hogy döntőben vagyok. A tengerentúli világbajnokságon foghíjas volt a mezőny, ezért most szeretném bebizonyítani, hogy amikor itt van az európai mezőny java, ugyanúgy meg tudom állni a helyemet.” – fogalmazott a Patent Győr versenyzője.

Férfi K-1 200 méteren az ifjúságiaknál a középfutamba jutás lehetett az egyetlen célja Opavszky Milánnak, aki ezt egy negyedik hellyel abszolválta. Az U23-as mezőnyben ellenben a futamgyőzelem már döntőt ért, és ez sikerült is Szabó Leventének. A szegedi kajakos ráadásul egy nagy skalpot is begyűjtött, ugyanis a szám 2025-ös felnőtt Európa-bajnokát, a szerb Strahinja Dragosavljevicset is maga mögé utasította.
„A futam előtt már jó érzések voltak bennem. Éreztem, hogy jó a vízfogásom és hogy van bennem erő. Magamhoz képest egy jó rajtot tudtam venni, a vége pedig általában jól szokott menni. Ötvennel a vége előtt éreztem, hogy ez meglehet és a rúgás is jól sikerült. Nagyon örülnék egy éremnek, de mind a kilencen esélyesek leszünk, főleg itt a Maty-éren. Most jó erős, jobbos hátszél van, ha ez befordul szembe, akkor bármi lehet.” – nyilatkozta Szabó Levente a futam után.

Ifjúsági női C-2 200 méteren Győre Lotti és Takács Rebeka egysége a litvánokkal meccselt a futamgyőzelemért, amely végül 15 századdal lett meg a lányoknak. Velük is a vasárnapi döntőben találkozhatunk legközelebb.
A második napot a női kajak egyesek 200 méteres előfutamai zárták. Az ifiknél Bebők Lara a második száz méteren nagy csatát vívott Barbora Janotovával, de a cseh versenyző végül 32 ezreddel előbb ért át a célvonalon, így a dunaújvárosi kajakosnak a holnapi középfutamban is lesz dolga. U23-ban Tölgyesi Flóra magabiztos győzelmet aratott, amivel természetesen döntős.

Szombaton már az érmekért is megy majd a harc a Maty-éren, ráadásul a tíz délelőtti finálé mindegyikében lesz kinek szurkolni. Délután a kétszáz méteres számok középfutamait rendezik, hogy aztán vasárnap már csak a döntőkre kelljen fókuszálnunk. A belépés a következő két nap során is díjtalan lesz, de aki nem tud kilátogatni, az online az m4sport.hu-n, vagy a Paddle Europe YouTube-csatornáján követheti a történéseket.

























