A délelőttihez képest borúsabb, de ugyanolyan erős szeles időben, a férfi kajak kettesek 500 méteres előfutamaival vette kezdetét a délutáni program. Ifjúsági korosztályban minden továbbjutó egység a középfutamba kvalifikált, a Pálinkás Ármin, Mayer Hunor duó egy negyedik hellyel kezdett, amivel természetesen megugrották az első lépcsőfokot. A Samu Péter, Hidvégi Zalán páros viszont már a döntőre fókuszálhat az U23-as mezőnyben. A három hete Kanadában világbajnoki címet nyerő magyar egység a várt magabiztos kezdést hozta, futamukat a rajttól kezdve magabiztos versenyzéssel zsebelték be az első helyet.
„Végig tudtuk kontrollálni a mezőnyt, így pont annyit tudtunk beleadni, amennyi a pályán is látszódott. Nem volt százszázalékos, tudtunk spórolni, viszont úgymond bejáratódtunk és a döntőre ez még jobb lesz. Mindenképpen az a célunk, hogy a vb-címünket egy Európa-bajnoki elsőséggel megkoronázzuk.” – mondta Hidvégi Zalán.
„Bár a világbajnokságot megnyertük, most itt vannak az oroszok és a fehéroroszok is. Sok nemzetből a B-egység jött erre a versenyre, de így sem próbálunk senkit lenézni és magabiztosan fogunk beállni a rajtba hétvégén. – tette hozzá Samu Péter.

Női kajakban az ifjúsági vb-címvédő Hofer Bianka, Leskó Vivien ott folytatta, ahol Halifaxban abbahagyta. A finálét érő futamgyőzelem egy pillanatig sem volt kérdés, több mint két másodpercet adtak a második olaszoknak és összességében is toronymagasan az övék lett a legjobb idő a három előfutam alapján. U23-ban a Gombás Alíz, Pető Hanna duó is fináléba jutott, nekik ehhez egy második hely is elég volt az ukránok mögött.
A kajakosok után jöttek a kenu kettesek, elsőként az ifjúsági férfiak mezőnye. A friss világbajnok Péter Zsolt Zsombor, Barna Dávid Zsombor egység rögtön az előfutamban erődemonstrációt tartott. A srácok már az első száz méter megtétele után jelentős előnyre tettek szert, ami a végére csak azért olvadt valamelyest, mert elkezdtek jelentősen spórolni az erejükkel. Még ennek ellenére is simán nyerni tudtak, aminek köszönhetően természetesen már a döntőre szegeződhet a figyelmük.
„Előtte is beszéltük, hogy az elején el kell jönni a többiektől, nem gondolhatunk arra, hogy ez egy előfutam. A végén tartani kellett az előnyünket és magabiztosan bejönni.” – értékelt a szegedi Barna Dávid Zsombor.
„Nagyon jó érzés hazai közönség előtt versenyezni, hallottam, hogy szurkoltak az utolsó kétszáz méteren. Jól eső pálya volt. Magabiztosak vagyunk így a világbajnoki cím után, reméljük itt is eredményesek leszünk.” – emelte ki a Patent Győr kenusa, Péter Zsolt Zsombor.

Hozzájuk hasonlóan U23-ban is egy magyar páros a regnáló világbajnok és ennek megfelelően szintén egy erős kezdést láthattunk a Mészáros Milán, Mitropoulos Iliász duótól. Az újpesti egység rögtön a táv elején az élre állt és jó másfél másodperccel a lengyelek előtt beérve meneteltek tovább a fináléba.
Női C-2 500 méteren csak a fiatalabbik korosztályban rendeztek előfutamot. A vb-ötödik Poszpischil Luca, Hamar Léna kettős is futamgyőzelemmel abszolválta az első feladatot, természetesen velük is találkozhatunk majd a szám vasárnapi döntőjében.

A nyitónapot a kajaknégyesek zárták, ahol fontos hangsúlyozni, hogy nem azok az egységeink állnak rajthoz ezen az Európa-bajnokságon, mint a három héttel ezelőtti vb-n, ennek ellenére mind a négy hajó hibátlan napot tudhat maga mögött. Az ifjúsági fiúknál futamgyőzelem kellett a döntőbe jutáshoz, amiért alaposan megküzdött a semleges színekben versenyző orosz hajóval, a szerbekkel és a németekkel is a Varga Zalán, Lánczi Zaránd, Gyarmati Levente, Uram Kristóf alkotta egység. A srácok végül jól osztották be az erejüket, 134 ezreddel az oroszok előtt értek be elsőként.
Korántsem tartogatott ennyi izgalmat az U23-as férfiak magyar érdekeltségű előfutama. A Kollek Bálint, Avar Tamás, Juhász Máté, Kaed Ádám Said összetételű kvartett nagyon erős utazót vett fel a rajt után, amivel szemben az ellenfeleknek egyáltalán nem volt ellenszere. A srácok végig dominálták a futamot, majdnem egy hajóval a fehéroroszokat megelőzve nyerték a futamot, bebiztosítva az újabb biztos magyar döntős szereplést.
És akkor mit mondjunk a lányokra? Az ifjúsági mezőnyben induló Hudi-Kadler Panni, Gazdag Lili, Németh Helka, Kalmár Nóra négyes az elrontott rajt ellenére is bő egy hajóval utasította maga mögé a mezőnyt, de hasonló fölénnyel győzött az U23-as Fojt Sára, Gombás Alíz, Tölgyesi Flóra, Pető Hanna egység. Persze, a döntő minden esetben más kávéház, de az biztos, hogy igencsak jó érzésekkel várhatjuk ebben a tekintetben is a hétvégét.

De előtte még vár ránk a péntek, amely magyar szempontból délelőtt hat középfutamos, délután pedig kilenc előfutamos szereplést tartogat. Muszáj kiemelnünk, hogy már a nyitónapon szenzációs volt a hangulat, a lelátó szinte teljesen megtelt, szóltak a dobok, zengtek a dudák. Minden szempontból érdemes tehát kilátogatni a következő napokban is a Maty-érre, ahova a belépés díjtalan. Aki ezt mégsem teheti meg, az a versenyt online a Paddle Europe YouTube-csatornáján, valamint az m4sport.hu oldalon is élőben tudja követni.

























