Mégse

Kozák és Kopasz a rövidebb távon is verhetetlen

Kozák Danuta és Kopasz Bálint lemásolta a nyitónapot, Nagy Bianka pedig olimpiai számban húzott meglepetést a szolnoki második válogatón szerdán.

Hír

Ahogy az első nap során, úgy szerdán is hozta a papírformát Kozák Danuta és Kopasz Bálint. Az ötszörös olimpiai bajnoknő az első válogató után a másodikat is megnyerte K1 200 méteren, megelőzve Lucz Dórát és Csipes Tamarát.

„Az 500 méter azért jobban fájt, itt pillanatok alatt történik minden, 200-on csak a célbaérkezés után jön a fájdalom, de

a győzelem enyhíti ezt a fájdalmat.

Az Európa Játékokon lesz 200 egyes is, de egyelőre nem tudom az időrendet, így azt sem tudom, hogy mely számokban indulok majd Minszkben. Most csak arra figyelek, hogy csütörtökön behúzzuk az 500 párost is” – mondta az 500 egyesben is mindkét válogatót megnyerő Kozák Danuta.

Az 1000 után 500 egyesben is nagyon magabiztosan győzött a férfiaknál Kopasz Bálint, aki ezzel mindkét válogatón mindkét számban nyerni tudott.

„Az Európa Játékokon nincs 500 egyes, de azért is volt fontos, hogy ma nyertem, mert a világbajnokságon 500 és 1000 egyest szeretnék menni – mondta a szerdán Dombvári Bencét és Noé Bálintot megelőző kajakos.

A kettő közül az 1000 méter lesz a fő számom,

de remélem, hogy jut még erő az 500-ra is, a duisburgi Világkupán most bizonyítottam a rövidebb távon is. A szezon elején kacérkodtam a csapathajóval, de mostanra azt teljesen elengedtem. Ugyanakkor nem vagyok csalódott, mindig az egyes számok a legértékesebbek, ennél többet nem is kívánhattam volna, hogy az 500 és az 1000 egyes is az enyém legyen.”

Kopasz Bálint a jövő heti Európa Játékokon 1000 és 5000 egyesben áll rajthoz, utóbbi számban most először indul majd nemzetközi versenyen.

A legrövidebb távon, 200-on Birkás Balázs is duplázott, hiszen Csizmadia Kolos és Tótka Sándor előtt megnyerte a második válogatót is. „Ez most nagyon fájt – kezdte Birkás. – Az a legnehezebb a 200-ban, hogy ha kicsit elszámolod magad, akkor nem tudod teljesen kihajtani magad. Szerencsére nem számoltam el magam. Edzésen általában ki szoktam kapni a többiektől, de versenyen mindig próbálom összekapni magam, ilyenkor önkívületi állapotban vagyok. Az Európa Játékokon, ha minden igaz, a 200 egyest és az 500 négyest viszem.”

A vébén várhatóan Csizmadia Kolos megy majd 200 egyest, hiszen Birkás Balázs a négyesben ülhet, márpedig egy ember csak egy kvótát szerezhet Szegeden.

A szintén rendkívül fontos, női C1 200-as olimpiai számban tovább bonyolódott a helyzet, hiszen az első válogatón győztes Lakatos Zsanettet viszonylag simán verte kihívója, az első válogatón hajszállal második Nagy Bianka.

„Örültem a szembeszélnek, mert én szembeszeles versenyző vagyok. Régóta itt készülünk, szóval ismertem a pályát, és reménykedtem benne, hogy tudok majd javulni az első válogatóhoz képest, de

azt nem gondoltam, hogy ennyivel gyorsabb leszek”

– mondta Nagy Bianka.

Ebben a számban később várható döntés a csapatba kerülésről, hiszen Lakatos Zsanett csütörtökön még 5000 méteren is rajthoz áll, így szétlövést nem tudnak rendezni kettőjük között a második válogatón.

A napot a három páros verseny zárta 200 méteren. A női kajakosoknál – akárcsak az első válogatón – ismét egy hajszál döntött, és újra a Lucza Anna, Kiss Blanka egység javára a Hagymási Réka, Medveczky Erika kettőssel szemben.

A férfiaknál az első válogatót a Balaska Márk, Birkás Balázs duó nyerte, amely azonban most nem indult el, Balaska Márk Dudás Miklóssal állt rajthoz, de 0,4 másodperccel kikapott az Apagyi Levente, Csizmadia Kolos egységtől. Itt egyelőre kérdéses, hogy melyik duó indul az Európa Játékokon és a világbajnokságon.

A női kenu párosoknál nem született meglepetés: a Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső kettős mindkét válogatót nagyon magabiztosan nyerte meg.

A parakajakosok és parakenusok válogatójáról ide kattintva olvashat.

A második válogató csütörtökön zárul.

Fotógaléria Facebook-oldalunkon:

Túl a tapasztalatszerzésen

A gyorsasági csapat 3 arany, és 2 bronzérmet szerzett a tokiói előolimpián, ezzel a legeredményesebb nemzet lett a tesztversenyen. Hüttner Csaba az eredményeket elégedetten értékelte, de hozzátette, hogy ennél sokkal fontosabbnak tartja a Japánban begyűjtött tapasztalatokat.

Hír

– Rég szerveztek olyan nemzetközi versenyt, ahol mindkét K-1-es olimpiai számot Magyarország nyerte meg, ezt kivitelezhető lehet jövőre is Tokióban?

– Nagyon remélem, hogy kivitelezhető, de nem szeretnék még ennyire előre szaladni. Kopasz Bálint esete persze egyértelmű, ő idén bebizonyította, hogy a világ egyik legjobb versenyzője K-1 1000 méteren, neki egészen biztosan erre a számra kell koncentrálnia. Arra is számítottam, hogy Tótka Sándor és Birkás Balázs gyors lesz 200 méteren, többször elmondtam a világbajnokság előtt is, hogy az egyes teljesítmények alapján a mi négyesünk a legerősebb, kár, hogy ez idén nem jött ki K-4-ben Szegeden.

– A négyes ugyanakkor teljesítette a küldetését, és megszerezte a kvótát a hazai rendezésű vb-n, ezek után érdemes nagyobb hangsúlyt fektetni a 200 egyesre?

– Ezt most még nem lehet megmondani. A válogatókon, a Világkupákon, valamint az Európa-bajnokságon elért eredmények alapján majd eldöntjük, hogy milyen számokra érdemes fókuszálni a K-1 1000 méteren kívül az olimpián. 500 négyesben biztos, hogy el kell indulnunk, mert abban a számban kvótát szereztünk, nem kizárt, hogy a négyes egyik tagja mehet majd 200 egyest. Ez a kérdés attól is függ, hogy összejön-e tavasszal a hatodik férfi kajakos kvóta.

– Két hetet töltött a csapat Japánban, milyen tapasztalatokat gyűjtöttek?

Mind az edzőtáborban, mind itt Tokióban megszereztük azokat a tapasztalatokat, amikre szükségünk lesz jövőre. Kipróbáltuk a szállodát, a helyi közlekedést és természetesen a pályát is, valamint azt, hogy mennyire gyorsan tudnak a versenyzők alkalmazkodni az időeltolódáshoz és a körülményekhez. Egyedül az zavar, hogy az elmúlt napokban a szokásosnál hűvösebb volt az idő Tokióban, jó lett volna közel olyan klímában versenyezni, mint amilyen várható az olimpián.

Milyen következtetéseket lehet levonni a tapasztaltak alapján?

Jövőre Budapestről egyenesen a jól bevált takamacui helyszínre érkezik majd a csapat, ott nyugodt körülmények között lehet akklimatizálódni, és elvégezni a verseny előtti finomhangolást. Miután senkinek sem volt komoly gondja az átállással, így nem kell olyan hamar kiutaznunk Japánba, mint korábban terveztük. Elég, ha a versenyzők lépcsőzetesen, 5 nappal a saját számuk előtt jönnek majd Japánba. Nem szeretném, ha az olimpiai előtt túl sok időt töltetnének az itteni augusztusi forróságban.

Kiváló kezdés a férfi sprinterektől

Világsztárok legyőzésével nyitott Birkás Balázs és Tótka Sándor K-1 200 méteren a tokiói előolimpián. C-1 1000 méteren Kiss Balázs is megszerezte az előfutamban egy világbajnok skalpját, női kenu párosban pedig jól kezdett a Balla Virág, Takács Kincső 500 méteren. Minden számban szerepelhet majd magyar versenyző a vasárnapi zárónapon.

Hír

Gyors esővel, és villámgyors Birkás Balázs továbbjutással indult az utolsó előtti, egyébként viszonylag szélmentes nap a tokiói tesztversenyen. A sprinttáv kétszeres világbajnoka K-1 200 méteren rögtön az első előfutamból került be, a szám riói ezüstérmesét, Maxime Beaumont, valamint az 500 méteren világbajnok cseh Josef Dostalt legyőzve a holnapi középfutamba.

“Nem gondoltam, hogy egyből a középdöntőbe juthatok, miután nehéz előfutamba kerültem, ráadásul napok óta

alig alszom a köhögéstől,

annyira megfáztam a hét elején. Szintén gondot okoz, hogy nem tudok olyan formájú hajóban versenyezni, mint a sajátom, ezért úgy számoltam, hogy majd a reményfutamból továbbjutnok, ehhez képest elindultam, aztán néztem, hogy nem nagyon jönnek a többiek, így gondoltam, hogy akkor meg kell nyerni az előfutamot” – mondta Birkás Balázs.

Az olimpia jellegű lebonyolítás miatt a selejtezők első két helyezettje jut egyenes ágon tovább, de csak a középdöntőbe, a többi versenyező pedig az elődöntőben (reményfutamban) folytathatja. A középdöntőket és a döntőket egy napon rendezik.

A K-1 200 méter másik előfutamában a szintén kétszeres vb-győztes Tótka Sándor lemásolva csapattársa, Birkás Balázs teljesítményét, futamgyőztesként jutott tovább. Ebben az előfutamban sem akárkiket kellett legyőzni, Tótka mögött a második a litván világbajnoki ezüstérmes Seja lett, a harmadik pedig a németek olimpiai bajnoka, Ronald Rauhe.

Medveczky Erika tegnap bronzérmet szerzett párosban Gazsó Dorkával, de annak az egységnek sem volt sima útja a döntőig, ahogy most a nyolcszoros világbajnoknőnek K-1 500 méteren sem. Az előfutamban csak negyedik lett, a reményfutam megnyerésével azonban kvalifikálta magát a holnapi középfutamba. Ha Erika egyesben is úgy lépked előre, mint párosban, akkor vasárnap ott lehet a döntőben.

“Nem fekszik nekem ez a típusú Nelo hajó, amit itt kaptam, otthon is próbáltam, de billegek benne. Ehhez képest annak is örülök, hogy bekerültem a középfutamba” – mondta óvatosan Medveczky Erika.

Lucz Anna harmadik lett a selejtőzben, a reményfutamból pedig nem jutott tovább K-1 500 méteren.

C-2 500 méteren a Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső páros viszont futamgyőztesként jutott tovább. Miután ebben a számban kevésbé népes a mezőny a tesztversenyen, így ők ezzel egyből bejutottak a döntőbe.

Egyáltalán nem készült idén az 1000 méteres távra Nádas Bence és Kuli István, ennek megfelelően kissé nehezen rázódnak bele a nemzetközi mezőnybe párosban. Ötödik helyet szereztek az elő-, és a reményfutamban is, így holnap folytathatják a középfutamban.

Jól kezdett viszont C-1 1000 méteren Kiss Balázs,  Fuksával nagyot meccselve, és a cseh világbajnokot legyőzve lett második a fehérorosz Piatrou mögött az előfutamban, ezzel egyből kvalifikálta magát a holnapi versenynapra.

“Zsákban van Fuksa

– mondta boldogan a partra érve a fiatal kenus, aki kisebb hajóban versenyzett, mint otthon szokott, de ez sem zavarta verseny közben. – Volt egy szakasz, amikor elbizonytalanodtam, és arra gondoltam, hogy ráülök a harmadik helyre, aztán a cél előtt láttam, hogy kiengedtek egy kicsit, és indítottam egyet. Szerintem Fuksát is megleptem azzal, hogy becsúsztam elé, nagyon örülök, hogy összejött.”

Eggyel nehezebb utat járt be Adolf Balázs. Az 5000 méter világbajnoki ezüstérmese becsülettel küzdött 1000 egyesben, az előfutamban harmadik, a reményfutamban pedig második lett a kanadai Oldershaw mögött, így holnap ő is ott lesz a középdöntőben.