A két sportoló 3-3 atipikus mintát produkált, ez a MACS írásban tett – és a dr. Tiszeker Ágnes által szóban is megerősített – állásfoglalása szerint azt jelenti, hogy a mintavétel idején tiltott szer volt a szervezetükben. Ezt az állásfoglalást az újabb vizsgálatok megerősítették, miután az egyik versenyző mintáját a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) referencia laboratóriuma is atipikusnak és erősen kockázatosnak minősítette.
A MACS jelzése alapján az MKKSZ Elnöksége augusztus elején döntött úgy, hogy precedenst teremt, és újabb szintre emeli a tiszta sportért vívott harcot. Bár a két versenyző jogilag nem követett el doppingvétséget, de szervezetükben megállapíthatóan szintetikus növekedési hormont találtak – ezt erősítette meg az újabb vizsgálat is – ezért fegyelmi eljárás indult ellenük és az Elnökség döntése értelmében kikerültek az olimpiai csapatból. A két kajakos ellen a MACS nem indított eljárást.
„Szeretném hangsúlyozni, hogy az újabb vizsgálat az elnökség augusztus elején hozott döntésének helyességét erősítette meg, mert a WADA laboratóriumba kiküldött minta is atipikus lett, vagyis abban is megtalálták a tiltott szert. Innentől kezdve arra szeretném nyomatékosan megkérni a magyar sajtót, hogy tartózkodjon a felesleges hangulatkeltéstől, mert az sportolóink olimpiai eredményességére is negatív hatással lehet” – mondta dr. Baráth Etele, az MKKSZ elnöke.
A XXXI. Nyári Olimpiai Játékokon 15 magyar kajak-kenus versenyző áll rajthoz. Az ötkarikás regatta hétfőn indul és szombatig tart Rio de Janeiroban.