Valóra vált Peti álma

Peti álma

A Csodalámpa Alapítvány és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség összefogásával egy Nelo Cinco kajakot kapott a súlyos betegségből felépült Vajdaságban élő magyar kajakos, Opauszki Péter. A 14 éves fiú példaképétől, Kammerer Zoltántól vehette át az új hajóját, aki az átadás után vízre is szállt a fiatal versenyzővel.

A vajdasági Zentán élő Opauszki Péter 6 éves kora óta kajakozik, sikeres versenyzőnek számít a saját korosztályában, azonban két évvel ezelőtt leukémiát diagnosztizáltak nála. Péter 2015 decemberében még az intenzív osztályon feküdt, de hatalmas akaraterővel felgyógyult, és 2016 tavaszán már újra versenyzett. Már a tavalyi szezon végére visszaküzdötte magát a korosztálya legjobbjai közé.

„Engem a kajakozás éltetett akkor is, amikor a kórházban kezeltek – mondta meghatottan a hajó átvétele után a fiatal versenyző. – Arra gondoltam, ha meggyógyulok, akkor újra mehetek evezni és ez adott erőt – tette hozzá Peti, aki azt kérte a beteg gyerekek álmait valóra váltó Csodalámpa Alapítványtól, hogy saját hajót kaphasson, arra azonban gondolni sem mert, hogy olyan profi sporteszközzel fogják meglepni, ami a felnőtt mezőnyben is keresett típusnak számít.

„Nagyon tetszik neki a hajó, de az talán még jobban meghatotta, hogy együtt evezhetett a példaképével – mondta Péter édesanyja a vízre szállás után. – Biztos vagyok benne, hogy ezzel a meglepetéssel egy életre szóló motivációt kapott, ami sokat segíthet az egészsége megőrzésében is. Ahhoz, hogy a leukémiát leküzdje, szüksége volt a rendkívül szakszerű orvosi segítségre és arra az elszántságra, hogy újra kajakozni akart menni, a legjobbak közzé kerülni és a barátai között lenni a Tiszán. Ha két kezelés között csak néhány napra hazamentünk, akkor neki első útja mindig a vízitelepre vezetett, aztán amikor visszaértünk a klinikára, az orvosok csodájára jártak a laboreredményeinek.”

Felkai Márta, a Csodalámpa Alapítvány kommunikációs vezetője a Kolonics György Vízisport Központban megtartott ünnepélyes átadáson megköszönte a sportág segítségét.

„A 14 év alatt több mint 3000 álmot megvalósító Csodalámpa Alapítvány és támogatói, mint jelen esetben a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, a sokszor lehetetlennek tűnő kérések teljesítésével biztatást és reményt adnak a beteg gyerekeknek, akik ezekből az élményekből erőt meríthetnek a betegségük leküzdéséhez” – mondta Felkai Márta.

“Jólesik, hogy Petinek én vagyok a példaképe. Ennyi idős koromban nekem is az volt az álmom, hogy olimpiai bajnok lehessek, remélem, hogy ez neki is teljesülni fog – mondta a közös kajakozás után Kammerer Zoltán. – Nagyon lelkes fiú, elmondta, hogy heti öt edzése van a vajdasági klubban, Zentán, ahol az edzője is magyar. Megígértem neki, hogy követni fogom a pályafutását, tartjuk majd a kapcsolatot a közösségi oldalakon és biztos vagyok benne, hogy fogunk találkozni a szegedi pályán is a következő években.”

Az MKKSZ nevében Hüttner Csaba felnőtt szövetségi kapitány vett részt a hajó ünnepélyes átadásán és elmondta, hogy a kajak-kenu sportág örömmel sietett a Csodalámpa Alapítvány és Peti segítségére.

“További életedhez is olyan erőt, kitartást kívánunk, mint amivel legyőzted a betegséget és sok sikert ahhoz is, hogy ennek a hajónak a segítségével a legjobb kajakosok közé kerülhess. Mi szorítunk neked – mondta Hüttner Csaba az ifjú kajakosnak, akinek a szövetség nevében két válogatott evezős felsőt is átadott.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók