VAKÁCIÓÓÓÓ

Kőkemény időszakon vannak túl élversenyzőink, éppen ezért a legtöbben ezt a hetet pihenéssel és feltöltődéssel töltik. Balla Virág például cseresznyét szedett a barátaival, Takács Kincső megúsztatta kutyáját, Lucz Dóra Németországban élő barátját látogatta meg, Csipes Tamara beíratta gyermekét az óvodába, Kopasz Bálint táplálkozási szakkönyveket olvas, Tótka Sándor a lapátot golfütőre cserélte, Bodonyi Dóra viszont cseppet sem lazít.

Az utolsó nagy levegővétel az olimpia előtt. Akár így is lehetne jellemezni ezt a hetet a már szinte biztos kerettagok szemszögéből. A májusi nagyüzem, és az elmúlt hétvégi Európa-bajnokság után, ezekben a napokban főleg a regeneráció és az eddig elhalasztott programok bepótlása játssza a főszerepet. A pihenés talán leginkább a Balla Virág, Takács Kincső kenupárosra fért rá, akik a május eleji tájékoztató óta szinte minden hétvégén versenyeztek. Virág elmondta, teljesen nem állhatnak le a munkával, de azért most jut idő a kikapcsolódásra is.

„Hétfőn és kedden szabadnapot kaptunk. Pihenés, lakástakarítás és kutyasétáltatás játszotta a főszerepet.

 Szerencsére a barátokra is jutott idő, voltunk például cseresznyét szedni.

 Így is edzünk azért, de a héten csak napi egyszer, kicsit lazábban, próbálom az elmaradt dolgokat bepótolni. Jövő héten kezdjük ismét a komolyabb munkát. Egy kemény három hetes alapozással, illetve egy szegedi edzőtáborral készülünk majd az olimpiára.” – mondta Balla Virág.

VAKÁCIÓÓÓÓ
VAKÁCIÓÓÓÓ

Takács Kincső is igyekszik kihasználni a megszokottnál több szabadidőt.

„Szerencsére nagyon jó idő van, így a délutánonként bőven van lehetőség a feltöltődésre. Tegnap lementem néhány barátommal az egyik strandra, ahol kicsit megúsztattam a kutyámat is. Főzni is szoktam, takarítok is, valamint a családommal töltöm az időt.”

VAKÁCIÓÓÓÓ

Kopasz Bálint számára igazi hullámvasút volt eddig idei szezon. A világbajnok kajakos a tájékoztatón még győzött május elején, utána viszont sem a világkupa, sem a válogató nem úgy sikerült, ahogy eltervezte. Mikor már többen elkezdték kongatni a vészharangot, az Európa-bajnokságon csattanós választ adott kritikusainak; 500 és 1000 méteren is meggyőző fölénnyel nyert. Bálint sem az a fajta, aki elhagyja magát, ha kap egy ki szünetet, igyekszik hasznosan tölteni szabadnapjait, az Eb után a regenerációra helyezte a hangsúlyt.

VAKÁCIÓÓÓÓ

„Voltam masszázson és hidegkamrában is. Most összeszedem a gondolataimat, egyeztetek a dietetikussal is a következő időszakról. Nagyon érdekel a sporttáplálkozás, a természetes étrend kiegészítés, sok szakkönyvet olvasok, illetve filmezek is. Sokat járok ki az Atkai holtághoz biciklizni, futni, illetve most voltam kamillát gyűjteni, mert nagyon szeretem a kamilla teát. Pénteken egy átmozgató futással kezdek, szombattól pedig az algyői Tiszán gyűjtöm újra a kilométereket.”

VAKÁCIÓÓÓÓ

Lucz Dóra 200 egyesben megnyerte a szegedi válogatót, majd az Európa-bajnokságon ebben a számban ezüst-, míg a négyessel 500-on aranyérmet szerzett. Dóri a hetet Németországban indította, ahol meglátogatta barátját, a szintén kajakos Tom Liebscher-t.

VAKÁCIÓÓÓÓ

„Hétfőn és kedden pihenőnapunk volt, így meglátogattam a páromat Drezdában. Voltunk egy kis városnézésen, sétálgattunk, és ettünk is. Nagyrészt a pihenésen volt a hangsúly, mert elég kemény időszak van mögöttem.”

VAKÁCIÓÓÓÓ

Ugyanezt elmondhatja magáról Csipes Tamara is. Az olimpiai bajnok kajakos két Európa-bajnoki címmel tért haza Poznanból, és ezen a héten anyukaként is komoly mérföldkőhöz érkezett.

„Beírattam a kislányomat az óvodába.

 Sok közös programot csinálunk most, illetve intézem azokat a hétköznapi dolgaimat, amikre egyébként nem lenne időm. Végre van egy kis időm találkozni a barátokkal is, most épp az öcsém hamburgerezőjébe megyünk enni. Ez az utolsó pihenő az olimpia előtt, úgyhogy most kicsit kényeztetem magam, de holnap már újra edzek.”

VAKÁCIÓÓÓÓ

Tótka Sándor jelenleg a Balatonon piheni ki az elmúlt hetek fáradalmait. A K-1 200 méteren Európa-bajnoki címet szerző sportoló is az aktív feltöltődés híve.

„A Balaton déli partján vagyunk a feleségemmel egy vízparti nyaralóban. Régóta kinéztük már ezt a hetet, reméltem, hogy minden jól alakul majd. 

Pont most megyek golfozni, de SUP-ozok és biciklizek is.

 A kaját ilyenkor egy kicsit lazábbra veszem, nagyon jó kézműves pékségek vannak itt, de azért arra figyelek, hogy a súlyom rendbe legyen.”

VAKÁCIÓÓÓÓ

Olyan is van azonban, aki szinte egyáltalán nem állt le még ezen a héten sem. Bodonyi Dóra mindössze másfél napot pihent az Eb után, azóta újra kőkeményen edzésbe állt.

„Hétfőn hajnalban értünk haza Poznanból, utána java részt csak aludtam. Másfél nap szünetet kaptam, így nem sok mindent tudtam csinálni, folytatom tovább a felkészülést az olimpiára Szolnokon.”

VAKÁCIÓÓÓÓ

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók