A dobogó harmadik foka helyett a Kolonics vízitelep stégje volt a helyszín, a világbajnokság éremátadó ceremónia helyett pedig némiképp családias a légkör, ettől függetlenül Szegedi Angelina és Kiskó Réka ugyanúgy örült, amikor átvette élete első felnőtt világbajnoki érmét, egy bronzot Hüttner Csaba korábbi szövetségi kapitánytól. A lányok nagy csatában, de a negyedik helyen zártak a szamarkandi világbajnokságon a K-2 200 méter döntőjében, ám az élet más forgatókönyvet írt - az ezüstérmes portugál egységből Francisca Dias Laia verseny utáni doppingmintája pozitívnak bizonyult, így a mieink léphettek elő a harmadik helyre.
Szerdán a világbajnoki bronzérem is megérkezett, ami a rögtönzött éremátadón a lányok nyakába került.

„Igazából már a világbajnokságot követő évben értesültünk arról, hogy a portugál lány doppingtesztje pozitív lett, láttuk is a módosított eredményt, az érem azonban csak most került hozzánk. Örülök, hogy végül a 2024-es idényt is nemzetközi éremmel zártam, mert akkor nem sikerült az ifjúsági világbajnokság. Így utólag némi gyógyírt jelent, hogy ifiként felnőtt mezőnyben tudtam bronzérmes lenni. Ez a lelkemnek is jól jött a válogató előtt, újabb motivációt ad az előttünk álló szezonra” – mondta Szegedi Angelina.
„Nagyon boldog vagyok, ez mindenkinek felemelő érzés lenne, még úgyis, hogy az olimpia évében csonka világbajnokságon lettünk végül bronzérmesek. A nemzetközi mezőnyben szűk a keresztmetszet és nagy megtiszteltetés, ha valaki beléphet úgymond a profi ligába. Ez sikerült nekünk és most ez az érem a kezemben plusz löketet ad a szürke, edzésekkel teli hétköznapokhoz. Az elmúlt év a sportszázados kiképzésem és betegségek miatt nem úgy alakult, ahogyan terveztem, meg is fordult a fejemben, hogy van-e keresnivalóm itt. Ez az érem egy válasz, jó érzéseket, kitartást és motivációt hozott. Bár felnőtt világbajnoki bronzérmes lettem, azért még reálisan látom a helyem a hazai mezőnyben, szeretnék bekerülni az U23-as csapatba, ismét világversenyen indulni. Ha ennél többet érek el, rettentően boldog leszek” – tette hozzá Kiskó Réka.


























