Három kiválóságunk is új autóval veszi célba Los Angelest

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) új mobilitási partnerének köszönhetően Csikós Zsóka, Juhász István és Kollár Kristóf is egy-egy Hyundai Kona típusú gépjárművet vehetett át szerdán.

A MOB a Hungaroringen tartott sajtóeseménye keretein belül jelentette be új mobilitási partnerét. Az Euroleasing és a Green Motion Hungary támogatásának köszönhetően 21 sportoló vehetett át vadonatúj autót szerdán.

„A Magyar Olimpiai Bizottság számára kiemelten fontos, hogy a Magyar Csapat tagjai a lehető legjobb körülmények között készülhessenek a következő olimpiai játékokra. Ezért külön öröm számunkra, hogy támogatóink köre új, innovatív mobilitási partnerrel bővült az Euroleasing és a Green Motion révén – nyilatkozta Gyulay Zsolt, a MOB elnöke. – Az Euroleasinggel régi múltra tekint vissza a kapcsolatunk, hiszen a cég felkérésére harminc évvel ezelőtt Fábián László főtitkár úrral mi is tagjai voltunk annak a bírálóbizottságnak, amely eldöntötte, kik lesznek a Sydney Klub tagjai, kik kaphatnak autót a felkészüléshez. Az volt az első, ilyen jellegű kezdeményezés. Azóta szerencsére hagyománya van a mobilitási partnerségnek, és a mostani együttműködés révén 21 kiváló sportolónk jut gépjárműhasználati lehetőséghez. A megbízható és rugalmas közlekedés kulcsfontosságú a versenyzők életében, hiszen edzésekre, versenyekre és edzőtáborba kell eljutniuk, gyakran szoros időbeosztás mellett. Bízunk benne, hogy ez a támogatás hozzájárul a teljesítményük további javulásához, és segíti őket abban, hogy a lehető legjobb formában képviseljék Magyarországot a Los Angeles-i olimpián. Köszönjük új partnerünk elkötelezettségét és azt, hogy közösen dolgozhatunk a magyar sport sikereiért.”

Az újdonsült autótulajdonosok között sportágunkból ott van a világ- és Európa-bajnok Csikós Zsóka, valamint a tavaly C-2 500 méteren vb- és Eb-bronzérmet szerző kenupárosunk tagjai, Juhász István és Kollár Kristóf is. Mindhárman egy-egy frissen felmatricázott, látványos, zöld és kék dekorú Hyundai Kona típusú gépjárművel haladhatnak mostantól a Los Angeles felé vezető úton.

Fotók: MOB-média/Szalmás Péter

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók