A 14 érmet hozó brandenburgi gyorsasági és para kajak-kenu világkupa után, a héten szó szerint vadabb vizekre evezünk. A szerdától szombatig tartó versenyen négy magyarnak, egészen pontosan Seprenyi Sárának, Szijjártó-Szabó Sárának, Birkás Balázsnak és Wéber Barnának szurkolhatunk.
Ami a helyszínt illeti a versenyeket az Orbász (Vrbas) folyón rendezik.
"Nem egy nehéz pályáról beszélünk, csak egy nagyobb szikla van benne, viszont a hullámok nagyobbak, mint Dunaremetén. - mondta Seprenyi Sára, aki a többiekkel együtt már megérkezett Bosznia-Hercegovinába. - A múlt hét elején rengeteg eső esett, ami miatt jelentősen emelkedett a vízszint, de ma már rendesen tudtunk rajta evezni. Én egyébként a talent-program részeként sokszor voltam már itt. A többiek ügyesek voltak az eddigi edzéseken, nem volt még úszás sem. A kenuval még Saci és Barna is ismerkedik, a kevés rutin miatt nyilván vannak még nehézségeik."

A világbajnokság szerdán a hosszútávú versenyekkel veszi kezdetét, majd pénteken és szombaton a sprintszám kerül fókuszba.
"Kevés rutinja van még a csapatnak, szóval a tisztes helytállás lesz a célunk. Balázs gyors kezű, ha jól elkapja a hullámokat, sprintben jó eredményt érhet el. A hosszútáv combos lesz, de ez Barninak még feküdhet is. Ha hiba nélkül le tudunk jönni a pályán, már elégedettek lehetünk." - mondta Seprenyi Sára, aki egyébként 2018-ban nyert már Európa Kupát ezen a helyszínen.


























