Ukrán fiatalok a Kolonics György Vízisport Központban

Egy 15 fős ukrán kajakosokból és kenusokból álló utánpótláscsapatnak biztosít szállást, étkeztetést és edzéslehetőséget a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ). A fiatal versenyzők és edzőik kedden lépték át az ukrán-magyar határt, azóta Kolonics György Vízisport Központban laknak.

Az MKKSZ az orosz-ukrán konfliktus kirobbanásakor rögtön felajánlotta segítségét az Ukrán Kajak-Kenu Szövetségnek. Kedden délután két Kijevtől délre fekvő város fiatal sportolói és edzőik érkeztek Magyarországra, akik így a következő heteket nálunk tölthetik.

„Hmelnickij és Vinnicka városából jött a csapat. – mondta Horváth Noémi az MKKSZ nemzetközi kapcsolatért felelős munkatársa. – A határig busszal és vonattal utaztak, majd néhány óra várakozás és adminisztráció után Záhonynál lépték át a határt. Innen kisbuszokkal szállítottuk őket a Kolonics György Vízisport Központba, ahol teljes ellátásban részesülnek.”

Ukrán fiatalok a Kolonics György Vízisport Központban

A legfiatalabb versenyző 2009-ben, a legidősebb pedig 1999-ben született. A szerdai napot főleg pihenéssel töltötték, csütörtökön azonban már edzettek is. Mindössze néhány ruhát és a lapátjaikat tudták magukkal hozni, Kolonics Vízitelepen azonban minden lehetőséget és eszközt megkapnak, amire szükségük van.

„Minden szolgáltatást igénybe vehetnek a létesítményben,

 megmutattuk nekik a tanmedencét, valamint a kondi – és az ergométeres termet is. Futni is tudnak a központ területén, illetve a vízreszálláshoz néhány hajót is a rendelkezésükre bocsátottunk.” – mondta Horváth Noémi.

Ukrán fiatalok a Kolonics György Vízisport Központban

A csapat vezetőedzője Natalia Zihiliajeva, akinek a fia, Pavlo Altukov a tokiói olimpián kenu egyes és páros ezer méteren is indult. Lánya, Marija Altukova, aki szintén itt van a fiatalokkal. 

„Hat kajakos lány, négy kenus fiú, egy kenus lány és két kisgyermek van itt velünk.

 – árulta el Marija. – Van köztük olyan, aki vett már részt junior világversenyen, de sokan ukrán bajnoknak is mondhatják magukat. Épp egy hazai edzőtábor végén jártunk, amikor kitört a háború. A gyerekek szüleiket hátrahagyva, csak egy táskát tudtak tele pakolni, és a lapátjaikat hozták magukkal, de néhányuknak még útlevele sincs.”

Ukrán fiatalok a Kolonics György Vízisport Központban

Hozzátette, az ország azon részén, ahol eddig éltek, jelenleg nincsenek harcok, de egy közelben lévő repülőteret elfoglalt az orosz hadsereg, így a félelem is állandó.

„A legrosszabb az egészben az, hogy nem tudjuk meddig fog tartani ez az egész. – mondta Marija. – Mindannyian félünk, és aggódunk. Anyukám próbálja a munkáját végezni, de az elmúlt hetekben edzeni sem tudtunk. Nagyon hálásak vagyunk a Magyar Kajak-kenu Szövetségnek a segítségükért, elképesztő körülmények között lehetünk, nekünk otthon nincsenek ilyen modern felszereléseink és létesítményeink. Köszönjük, hogy lehetővé tették, hogy a gyerekek megőrizhessék olimpiai álmaikat.”

A csapat március 16-ig marad a Kolonics György Vízisport Központban, majd Szolnokra szállítják őket, ahol ugyanúgy minden lehetőséget biztosítanak nekik a zavartalan felkészüléshez.

Ukrán fiatalok a Kolonics György Vízisport Központban

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók