Újabb szegedi vb és újdonságok 2022-ben

Zsúfolt, ugyanakkor sikeres éve volt 2021-ben a magyar kajak-kenu sportnak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy leállunk sőt, jövőre is lesz bőven lehetőség szurkolni és evezni is egyaránt. A versenysportot tekintve a felnőtt válogatott mellett kiemelt figyelmet kap a szegedi ifi, U23 világbajnokság, ugyanakkor a Balaton-átevezés 2022-ben már három napos lesz és megrendezzük a Bécs-Pozsony-Budapest maratont is.

Gyorsasági szakág: Az újratervezés éve

A Párizsig tartó, ezúttal csak hároméves olimpiai ciklus valójában már szeptemberi dániai világbajnoksággal kezdetét vette. Hüttner Csaba szövetségi kapitány korábban elmondta, a 2023-es kvalifikációs világbajnokságra már jövőre meg kell találni a legerősebb egységeket, és az a cél, hogy 2022-ben is megőrizzük a helyünket a világ elitben. 

Újabb szegedi vb és újdonságok 2022-ben

A szezon májusban kezdődik két világkupával (Racice, Poznan). A világbajnokságra és az Európa-bajnokságra utazó csapatról két válogató dönt, melyek közül az első májusban Szegeden, a második júniusban Szolnokon lesz. Egyesben és párosban a két válogató győztese (döntetlen esetén szétlövés lesz) kerül csapatba. A négyesek esetében alapfeltétel az egyes indulás, de a szövetségi kapitány a csapathajós alkalmasságot is vizsgálja majd, illetve a férfiaknál lesz K-4 500 méteres döntő a második válogatón. 

Újabb szegedi vb és újdonságok 2022-ben

A legnagyobb figyelem augusztusban szegeződik a sportágra, hiszen a hónap elején (augusztus 3-7.) rendezik meg az év fő versenyét, a halifaxi világbajnokságot Kanadában. Két héttel később történelmi Európa-bajnokság lesz Münchenben, ugyanis a gyorsasági kajak-kenu is bekerült a Multisport Eb programjába, amely kilenc sportág kontinensviadalát fogja össze. A magyar bajnokság augusztus 23-25 között lesz, két év után ismét Szolnokon.

A felnőtt gyorsasági szakág 2022-es programja:

Május 19-22.: I. Világkupa, Racice

Május 26-29.: II. Világkupa, Poznan 

Május 27-29.: I. Felnőtt, U23 válogató és ifi tájékoztató, Szeged

Június 24-26.: II. Felnőtt és Parakenu válogató, Szolnok

Augusztus 3-7.: Felnőtt és Parakenu világbajnokság, Halifax

Augusztus 18-21.: Multisport EB, München

Augusztus 23-25.: Felnőtt és Parakenu Magyar Bajnokság, Szolnok

 

Utánpótlás: Világbajnokság Szegeden

Fantasztikus évet zárt 2021-ben a magyar utánpótlás, hiszen az ifjúsági és U23 világ-és Európa-bajnokságon, összesen 50 érmet szereztek fiataljaink. Bár a korosztályváltások miatt nem szívesen mennénk bele előzetes jóslásokba, mindenesetre komoly motiváció lehet a versenyzőknek, hogy a 2022-es világbajnokság a Maty-éren lesz. 

Újabb szegedi vb és újdonságok 2022-ben

Többször megtapasztaltuk már, hogy hazai pálya, a családtagok és barátok közelsége, valamint a páratlan szurkolás extra energiákat képes mozgósítani, bízunk abban, hogy ez szeptemberben sem lesz másképp.

A szegedi vb-re azért már némi előzetes képet kaphatunk majd az Európa-bajnokságon, ami nyár elején Belgrádban lesz.

Újabb szegedi vb és újdonságok 2022-ben

Az utánpótlás főbb versenyei 2022-ben:

Június 23-26.: Európa-bajnokság, Belgrád

Szeptember 1-4.: világbajnokság, Szeged

 

Maraton: Bemutatkozás a Világjátékokon

A szakág férfi és női egyesben hivatalos versenyszámként először lesz ott jövőre a Világjátékok programjában. A nem olimpiai számok legrangosabb versenyére nemzetenként és nemenként egy kvótát lehetett szerezni, ami a 2021-es világbajnokságon Kiszli Vandának és Boros Adriánnak is sikerült, így amennyiben tavaszi hazai válogatót is megnyerik, biztosan ők utazhatnak az alabamai Birminghambe.

Újabb szegedi vb és újdonságok 2022-ben

A világbajnokságot ezúttal Ponte de Limában, az Eb-t pedig előtte Silkeborgban rendezik. A magyar bajnokság jövőre is Győrben lesz.

A szakág főbb versenyei 2022-ben:

Május 20-22.: Magyar Bajnokság, Győr

Július 11-12.: Világjátékok, Birmingham (Egyesület Államok)

Július 28-31.: Európa-bajnokság, Silkeborg

Szeptember 29. - Október 2.: világbajnokság, Ponte De Lima

 

Szabadidősport: 3 napos Balaton-átevezés, SUP-vk és Bécs-Budapest maraton

Ebben a felsorolásban talán a SUP tűnik a kakukktojásnak, hiszen a szakág elképesztő tempóban fejlődik világszinten is. Az ICF idén leköszönő elnöke, José Perurena az eddigi legjobb SUP-eseménynek nevezte a 2021-es balatonfüredi világbajnokságot.

Újabb szegedi vb és újdonságok 2022-ben

Az ICF tisztújító kongresszusán Horváth Noémi lett a SUP bizottság elnöke, de eldőlt az is, hogy 2022-ben újra hazánkba látogathat a nemzetközi elit, hiszen a június közepi LOOPA SUP, egyben Világkupa verseny is lesz. 

Az évről évre sikeres átevezéseink jövőre sem maradnak el. A Tisza-tó átevezés augusztus 20-án lesz, míg az idén több, mint négyezer embert megmozgató Balaton-átevezés mérföldkőhöz érkezik, hiszen 2022-ben már nem egy, hanem háromnapos lesz, még több színes programmal.

Újabb szegedi vb és újdonságok 2022-ben

Több, mint egy évtized után 2022-ben ismét lesz Bécs-Pozsony-Budapest maraton leevezés is. A több, mint 300 kilométeres túra augusztus 9-13. között lesz. Természetesen a Hazai Vizeken beevezés sorozat is folytatódik jövőre, ismét nyolc állomással. 

Szabadidős események 2022-ben:

Június 17-19.: Loopa SUP Világkupa, Lupa-tó

Július 2.: Meet&SUP, Fonyód 

Július 22-24.: Balaton-átevezés, Zamárdi

Augusztus 9-13.: Bécs-Budapest maraton leevezés

Augusztus 20.: Tisza-tó átevezés, Abádszalók

Hazai Vizeken beevezések (időpontok és helyszínek később)

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók