Új lehetőségek a Merkapt-Meklernél

Fejlődés

A hétvégén megtartotta a Merkapt-Mekler László ITSE évzáró ünnepségét. A három esztendeje működő klub nagy lépésekkel halad. 2014-ben hat gyerekkel indult az egyesület, amely ma már 100 sportolót számlál.

Harmadik évzáró rendezvényét rendezte meg a Mekler László ITSE, amely idéntől már Merkapt-Mekler ITSE néven szerepel. A rendezvényen Szemán Róbert, a Merkapt egyik alapító tulajdonosa az egyesülés előzményeiről, pozitív hatásairól és a fejlődési lehetőségekről beszélt.

„Az ünnepségen kiosztottuk a gyerekeknek a Merkapt-Mekler új evezőspólóit és a válogatott versenyzőink, így felnőtt világbajnokunk, Kövér Márton is megkapták egyesületünk első melegítőit” – mondta Németh Szabolcs, a klub alapítója.

Az eseményen Csabai Edvin szakmai igazgató mellett megjelent Gergőné Varga Tünde polgármester asszony is és a klub támogatói.

„A felnőtt versenyzőink, vagyis Kövér Márton és Aranyosi Gábor, valamint az utánpótlás válogatottaink, Fejes Dániel, Besenyei Ádám és Matis Axel mellett eljött hozzánk a paralimpikon Rozbora András, akit a gyerekeink imádnak, mivel András nyáron itt edzőtáborozott Dunavarsányban. Egyébként mi is elkezdtünk a parasporttal foglalkozni, mert Kovács Zsolt kerekesszékes fiatalunkkal megkezdtük a munkát és a csapat nagy-nagy szeretettel fogadta őt” – tette hozzá Németh Szabolcs.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók