Az első lépés a nemzetközi porond felé

Szombaton és vasárnap a Holt-Tiszán rendezik az idei első ifjúsági válogatóversenyt. A fiatalok tizennégy számban mérik össze erejüket, Kadler Viktor szerint több esetben is borítékolhatók az izgalmak. Ugyanitt a para szakág első válogatójára is sor kerül.

Az ifjúsági korosztály számára május elején már rendeztek egy tájékoztató versenyt Szegeden, a szezon sava-borsa azonban csak most jön. Szolnokon lesz ugyanis e hétvégén az első válogató, amelyen a versenyműsor szerint 217 versenyző áll rajthoz.

A tét nem más, mint a két júliusi világeseményen, előbb a Pitestiben esedékes Európa-bajnokságon, majd a Montemorban sorra kerülő világbajnokságon való részvétel. A mostani válogatón egyesben és a párosban, összesen 14 versenyszámban mérik össze erejüket ifjú tehetségeink.

„Úgy gondolom, hogy amit a tájékoztatón láthattunk – ahol ugye voltak olyanok, akik a felnőttek között is elindultak –, az alapján nagyon erős az ifjúsági mezőny. A fiúknál kicsit talán jobban kiemelkedik egy-két versenyző, legalábbis a tájékoztató alapján. A lányoknál kicsit sűrűbb a mezőny és elsősoran a párosok nagyon izgalmas versenyt hozhatnak, hiszen például női kajakban a tájékoztatóhoz képest, más egységek lesznek.” – mondta Kadler Viktor, utánpótlás szövetségi kapitány.

Hozzátette, a tájékoztató óta mindenki a saját műhelyében készült a soron következő kulcsfontosságú versenyekre. Azt is kiemelte, hogy bár még lesz egy válogató június második felében is, aki most nyer egy számot, az már biztosan csapatba kerül legalább az egyik nyári nemzetközi versenyre.

Az ifjúságiakkal egy időben ugyancsak a Holt-Tiszán kerül sor a para szakág első válogatójára is. Hajdu Botond Poznanban öt versenyzőt indított a világkupán, Szolnokon kilencen állnak rajthoz.

A válogató versenyműsorát, illetve majd az eredményeket is ide kattintva lehet megtekinteni.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók