Tótka Sándor Kopasz Bálinttal is kipróbálná a párost

Tokió két kajakos egyéni olimpiai bajnoka, a 200 méteren győztes Tótka Sándor, és az 1000 méter királya, Kopasz Bálint idén kipróbálhatja együtt az 500 párost. Legalábbis erről beszélt az UTE 27 éves versenyzője, akit a sevillai edzőtáborban értek utol.

"Idén a legfontosabb viadal a kanadai világbajnokság lesz augusztus elején, utána két héttel pedig következik az Európa-bajnokság Münchenben. Előtte világkupák és két hazai válogató is lesz, tehát nem fogunk unatkozni" - nyilatkozta a Kossuth Rádiónak Tótka Sándor.

A 2024-es párizsi játékokon már nem szerepel a programban a K-1 200 méter, Tótka így csapathajós tagságra pályázik, 500 méteren.

Tótka Sándor Kopasz Bálinttal is kipróbálná a párost

"Teljesen más a 200 és az 500 méter, ráadásul nem csak én ülök majd a hajóban. 

Kicsit ismeretlen irányba kell majd tapogatózni, 

hogy mi működik az edzésen, és azon kívül" - fogalmazott.

Tótka Sándor Kopasz Bálinttal is kipróbálná a párost

Elárulta, a mostani szezonban elsősorban az 500 méteres párosban gondolkodik, de ezen a távon egyesben is szeretne indulni, és az élmezőnybe kerülni itthon, de a 200 egyest sem engedi el teljesen. Szeretne sok tapasztalatot gyűjteni, hogy kivel működhetne jól a párosuk, valószínűleg Kopasz Bálinttal, Csizmadia Kolossal és Nádas Bencével is összeül majd.

 

Tótka Sándor Kopasz Bálinttal is kipróbálná a párost

"Az idei évet kicsit lazábbra veszem, elsősorban a technikámon szeretnék dolgozni, jövőre, illetve leginkább 

2024-ben azonban ismét olimpiai bajnok módba kapcsolok"

- tette hozzá.

forrás: mti.hu

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók