Történelmi beszéd, éves beszámoló, költségvetés és új elnökségi tagok a Közgyűlésen

Péntek délelőtt a Stopperen tartotta meg a 2023. évi tavaszi közgyűlését a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ). A napirendi pontok előtt Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke és Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke is köszöntötte a megjelenteket, de a közgyűlések történetében először a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) aktuális elnöke, Thomas Konietzko is beszédet mondott. A napirendek között szerepelt a 2022-évről szóló beszámoló, a tavalyi és az idei költségvetés, illetve két új elnökségi tagról is döntöttek. A Közgyűlés minden napirendet elfogadott.

Dr. Baráth Etele, a Közgyűlés elnöke bevezetőjében elmondta a szavazásra jogosult megjelentek száma 136 fő, így a Közgyűlés határozatképes. 

Történelmi beszéd, éves beszámoló, költségvetés és új elnökségi tagok a Közgyűlésen

A napirendi pontok előtt Gyulay Zsolt a MOB elnöke köszöntötte a megjelenteket. A kétszeres olimpiai bajnok kajakos kiemelte, pontosan 455 nap van hátra a párizsi olimpiáig, és valamivel kevesebb, mint 500 nap a paralimpiáig, emellett júniusban lesz a Európa Játékok is Krakkóban, amelyek kapcsán az MKKSZ számíthat a MOB segítségére, támogatására.

„Ami meghatározza egy ország sikerességét, az az olimpiai szereplés. 455 nappal az olimpia és kevesebb 500 nappal a paralimpia kezdete előtt állunk ma, így egyre aktuálisabb erről beszélni. A Magyar Olimpiai Bizottsággal 

minden sportági szövetséget végig látogatunk és kijelenthetem, hogy az MKKSZ az egyik legjobban működő. 

Szeretném hangsúlyozni, hogy az elkövetkező időszakban még inkább szükség van az összefogásra, nagyobb empátiával és csapatmunkával lehet a legjobb eredményeket elérni.”

 A MOB elnöke hozzátette, hogy az elmúlt hónapban a krakkói Európa-Játékok helyszínére is ellátogattak, ahol megnézték a versenypályákat és létesítményeket. Az MKKSZ a lehető legjobb szállást foglalta versenyzőinek, amely biztosan meg fogja könnyíteni a versenyzést. A május 11-14 közötti szegedi Világkupa már jó próba lesz a versenyformák tesztelésére.

Történelmi beszéd, éves beszámoló, költségvetés és új elnökségi tagok a Közgyűlésen

Április 27-én a MOB szakmai vacsorára invitálta a Budapesten ülésező Nemzeti Kajak-Kenu Szövetség elnökségét, amelyen jelen volt Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár és az MKKSZ több elöljárója is.

„Sportdiplomáciai szempontból nagyon fontos és sikeres eseményen vagyunk túl, az ICF elnöke is megerősítette, hogy a magyar szövetség rendkívül sokat tesz a nemzetközi kajak-kenu sikeréért.” – tette hozzá Gyulay Zsolt.

A Közgyűlésen köszönthettük Szabó Lászlót, az MPB elnökét is, aki hangsúlyozta, mind a nemzetköz, mind pedig a magyar kajak-kenu sportág élen jár az integrációban.

„A sportág Magyarországon és az egész világon példát mutat arra, hogy hogyan kell megvalósítani az integrációt.

A párizsi paralimpián 22 sportág lesz, ebből 17-ben is komoly esélyünk van a kvótaszerzésre. A 22-ből nagyjából a felénél tapasztalható, hogy megvalósulni látszik az integráció, de ahol ez a legkorrektebben, legempatikusabb módon zajlik az a kajak-kenu. Nálunk ennek a megvalósításában Dányi Anita, Weisz Róbert és Hajdu Botond tesznek a legtöbbet, amiért óriási köszönet jár nekik. Ha minden jól megy Párizsban hat-hét versenyzőnk lesz a kajak-kenu sportágból, akik biztos vagyok abban, hogy dicsőséget fognak hozni Magyarországnak. A sportág természetesen továbbra is számíthat az MPB és jómagam segítségére. Haladunk tovább az úton!” – fogalmazott Szabó László.

Történelmi beszéd, éves beszámoló, költségvetés és új elnökségi tagok a Közgyűlésen

A Közgyűlés első napirendi pontja az Elnökség beszámolója volt a sportág 2022. évi szakmai tevékenységéről. Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke mindenekelőtt kiemelte, hogy a magyar kajak-kenu tavaly megőrizte helyét a világ élvonalában, idén pedig az elsődleges cél az olimpiai kvóták megszerzése. 

„A kvalifikációs év a kvótaszerzésről szól, ezért minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a lehető legtöbb támogatást kapják meg sportolóink. A két szövetségi kapitány Hüttner Csaba és Hajdu Botond mögé kell állni az egész szövetségnek.”

Az elnök hozzátette sportág eredményességének titka a generációkról generációkra öröklődő tudásban van, amit az elmúlt években sikerült megfelelően rendszerezni, ami a következő évtizedeket is meg fogja határozni.

Történelmi beszéd, éves beszámoló, költségvetés és új elnökségi tagok a Közgyűlésen

„Az elmúlt időszakban megszületett a sportág tankönyve, a Kajak-Kenu Tudástár, ehhez hasonló kiadvány legutóbb a 60-as években volt, még Füzesséry Gyula bácsi nevével fémjelezve. Van tehát egy könyv a kezünkben, ami minden felhalmozott tudást egységes rendszerben mutat meg. Megszületett a kajak és a kenu technika filmes feldolgozása is, amelyeken a jövő generációi fognak felnőni. Ezeknek a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémiával közösen létrehozott Kajak-Kenu Módszertani Központtal ágyaztunk meg, és 

más sportágak működését is látva, szerénytelenül mondhatom, hogy ebben is élen járunk.

Köszönöm mindenkinek, aki ebben bármilyen szerepet vállalt."– mondta Schmidt Gábor, aki mindezeken túl kiemelte az akadémia Sukorón épülő komplexumának jövőbeni jelentőségét is.

A napirendi pont elfogadása után történelmi pillanat következett, ugyanis a közgyűlések történetében először a ICF aktuális elnöke lépett a pulpitushoz és mondott beszédet. Thomas Konietzko kiemelte, az MKKSZ egy nagyon stabil és megbízható együttműködő partnere a nemzetközi kajak-kenu családnak.

Történelmi beszéd, éves beszámoló, költségvetés és új elnökségi tagok a Közgyűlésen

„Mindig számíthattunk a magyar szövetségre és annak hivatali szervezetére, és tudjuk, hogy 

Önök mindig készek segítséget nyújtani a nemzetközi kajak-kenu családnak, 

ha valamilyen probléma merül fel.”

Hangsúlyozta, hogy küldetésének tekintette, hogy Vaskuti István után újra legyenek magyar képviselők az ICF testületeiben. Örül annak, hogy Horváth Noémi és Vékássy Bálint személyében ez megvalósult, és Kárai Pétert is kiemelte, aki az Európai Kajak-Kenu Szövetség elnökségében végez kiváló munkát. Konietzko elmondta, az ICF célja megőrizni a jelenlegi 6. helyét az olimpiai sportágak rangsorában, továbbá a jövőben törekedni fognak a fenntarthatóságra, a sportolók mélyebb bevonására, az nemek közti egyenlőségre, nem utolsó sorban a versenyek optimalizárására.

„Általánosságban elmondható, hogy a 2028-as olimpiai programnak a jelenlegi formájában kell maradnia. Ennyi változás után versenyzőink már megérdemlik az állandóságot. Amit azonban mindenképpen meg akarunk vitatni, az az olimpiai kvalifikációs rendszerünk megváltoztatása. Rugalmasabbá kell válnunk, a kvalifikációs rendszert a világkupák és a kontinentális játékok felértékelésére kell használnunk. El tudnám képzelni egy harmadik pillér bevezetését, amely egy olimpiai kvalifikációs ranglistarendszeren alapulna és a kontinensviadalokat kontinentális kvalifikációs eseményként használná. Az ütemezés úgy néz ki, hogy az elnökség a mostani ülésén jóváhagyja egy munkacsoport felállítását, és jövő ilyenkor egy tervezetet nyújthatunk be további megvitatásra a fenti témában.”

Történelmi beszéd, éves beszámoló, költségvetés és új elnökségi tagok a Közgyűlésen

Thomas Konietzko végezetül elmondta, minden elkötelezett érdekelt felet bevonnának az egyeztetési folyamatokba, mert csak együtt lehet még jobbá tenni a sportágat.

Ezután következtek az MKKSZ 2022. évi költségvetési és számviteli beszámolójáról szóló napirendi pontok. Kárai Péter gazdasági és vagyongazdálkodási alelnöke az előzetesen kiküldött anyagok kapcsán elmondta, a költségvetés teljes egyensúlyban van, a gazdasági igazgatóság munkája pedig példaértékű. Kiemelte, hogy a szövetség több, mint 5 milliárd forintot költött hosszú távon használatos eszközök beszerzésére, amelyeket továbbadott a tagszervezeteinek. Ebben a tekintetben az MKKSZ magasan kiemelkedik a többi sportág közül. 

A Felügyelő Bizottság nevében Janza Péter elnök számolt be az elvégzett vizsgálatokról, amelyek alapján javasolta a Közgyűlésnek a 2022.évi költségvetés elfogadását, ami meg is történt.

Történelmi beszéd, éves beszámoló, költségvetés és új elnökségi tagok a Közgyűlésen

A 2023. évi költségvetés kapcsán Kárai Péter elmondta, hogy az éves pénzforgalmi bevétel 5 milliárd 760 millió forint. Ez azt jelenti, hogy a szövetség működéséhez szükséges források rendelkezésre állnak az év során.

A Közgyűlés napjáig összesen öt egyesület többszöri felszólítás után is elmulasztotta a 2022-es tagdíjbefizetési kötelezettségét az MKKSZ felé. Az alábbi klubok tagsági viszonya a Közgyűlés határozati javaslata alapján harmincnapos felmondási idővel megszűnik:

  • Aktív Sport és Edukáció Egyesület
  • Komplex Team ’79. Kft.
  • Óbudai Vízilabda és Tömegsport Egyesület
  • Szentendrei Kinizsi Honvéd Sportegyesület
  • Szitakötő Vízi- és Extrémsport Egyesület

Az MKKSZ-nek jelenleg így 187 aktív tagszervezete van.

A tagszervezetek által fizetendő tagdíj éves mértéke 2009 óta 35 ezer forint volt. Az ennek megemeléséről szóló határozati javaslatot is elfogadta a Közgyűlés, így az éves tagdíj 2023-tól 70 ezer forintra emelkedik.

Történelmi beszéd, éves beszámoló, költségvetés és új elnökségi tagok a Közgyűlésen

Végezetül két új tisztségviselő megválasztására került sor. Ahogy arról korábban is beszámoltunk a Sportolói Bizottság korábbi elnöke, Medveczky Erika, valamint a Dunakanyar régió eddigi képviselője Molnár Gábor is lemondott elnökségi tagságáról. A Közgyűlés a Sportolói Bizottság képviseletében Balla Virágot, a Dunakanyar régió képviseletében pedig Nagy-Rasztotzky Esztert is egyhangúan támogatta, így hivatalosan is két hölgy taggal bővült az MKKSZ Elnöksége. 

Történelmi beszéd, éves beszámoló, költségvetés és új elnökségi tagok a Közgyűlésen

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók