A gyertyagyújtásból, fáklyás evezésből hagyomány lett, idén, július 15-én 18. alkalommal került sor a közös megemlékezésre a Csepeli Kajak-Kenu Egyesület Hollandi úti vízitelepén, a Kolonics-sétány előtti vízterületen, a bajnok nevét viselő, neki emléket állító alapítvány szervezésében. Mintegy 250-en érkeztek emlékezni. Koló idén lenne 53 éves, 18 éve hajózott el az égi vizekre.
A résztvevőket elsőként dr. Bognár Viktor, a Kolonics György Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte, aki a stafétát júniusban vette át Csabai Edvintől. „Edvin az alapítvánnyal jelentős eredményeket ért el az elmúlt évtizedben, amiért nem lehetünk eléggé hálásak” – jelentette ki az új elnök, aki korábban maga is versenyzőtársa volt Kolonics Györgynek.
„Az első emlékevezés Koló temetésének napján, spontán szerveződött. Akkor is szép számmal voltunk jelen, eljött Koló egyik legjelentősebb vetélytársa is, a pekingi olimpiára készülő, szintén kétszeres olimpiai bajnok német Andreas Dittmer. Ennek nyomán 2009. óta nem múlhat el úgy a július 15-e, hogy a csepeli vízitelepen ne gyűlnénk össze korábbi sporttársak, sportkedvelők, barátok, tisztelők. Most sincs ez másként. Miután gyertyát, fáklyát gyújtunk, közösen vízre szállunk és Kolóra emlékezünk. Ilyenkor felelevenítjük azokat az emlékeket, történeteket is, amit együtt éltünk át, felidézve Gyuri közvetlen személyiségét is. Van úgy, hogy könny szökik a szemünkben, vagy éppen elmosolyodunk a vidám emlékek kapcsán. A sors kegyeltjei vagyunk, hogy ismerhettük őt, és mondhatni kutyakötelességünk emléklét oly módon ápolni, hogy a jövő generációi ne csupán egy bajnok sportolóra emlékezzenek a sok legenda közül, hanem egy olyan srácra is, akinek a kivételes tehetsége mérhetetlen szorgalommal és zavarba ejtő alázattal, szerénységgel párosult. Ez volt ugyanis Koló sikerének és emberi nagyságának is a titka” – fogalmazott Bognár Viktor.
Kozmann György az athéni olimpián Kolóval párosban lett bronzérmes. A pekingi olimpia felkészülési időszakának finisében – érem, sőt aranyesélyesként – készültek a játékokra, 2008. július 15-én is együtt edzettek.
„Egy szomorú, de az évek során szép hagyománnyá váló történet indult útjára 17 évvel ezelőtt. Koló szűk köre nagyon gyorsan átállt a mérhetetlen szomorúságból és fájdalomból egy pozitív történet kialakítására, formálására. Feltettük magunknak a kérdést: „mi az, amit kaptunk Kolótól?”. Az elmúlt évek azt sugallták, ne szomorúak legyünk, hanem örüljünk annak, amit Kolótól kaptunk, amit az ő személyisége hagyott ránk örökül. Az alapítvány munkája, tevékenysége, annak hozadéka is ennek jegyében telik; nagyon sok gyermeket, családot tudunk megszólítani, a sport, az egészséges életmód irányába terelni. Rengeteg ismerős arcot látok most is, nagyon sokan az elmúlt években is eljöttetek, ennek nagyon örülök. Tudomásul kell venni, hogy gyorsan változik a világ, nekünk pedig azt le kell követnünk, rugalmasan kell reagálnunk. Azokat az értékeket, amiket Kolótól kaptunk, a fiatal generációnak már másként kell átadnunk, mint ahogy mi feldolgoztuk. Ezen kell, hogy dolgozzunk” – mondta a Magyar Fair Play-díjas, kétszeres olimpiai bronzérmes, ötszörös világ- és négyszeres Európa-bajnok kenus, a Kolonics György Alapítvány kuratóriumának tagja, 2015-ben elnöke.
Az eseményen részt vett többek közt Koló édesanyja, Erzsi néni és testvére, Erika, Ludasi Róbert mesteredző családja, a férfi kenuválogatott dunavarsányi edzőtáborból érkező több tagja – köztük Hajdu Jonatán, Adolf Balázs, Uhrin Dávid, Korisánszky Dávid és Slihoczky Ádám –, az alapítvány kuratóriumának tagjai, a MOB és a szövetség képviselői, barátok, tisztelők, egykori sporttársak, és rengeteg fiatal, akik már az újabb generáció képviselői, és rajtuk – is – múlik Koló emlékének ápolása. Pontosabban: rajtuk nem múlik…
Az esti programot az alapítvány kuratóriumának tagja, a vendéglátó csepeli klub képviseletében a népszerű Römi, azaz Reményi Péter ismertette. A moderátori szerepet Csáky László kurátor vállalta magára, aki a Duna közepén az egyik sárkányhajóból kenus kvízt is vezetett a fiataloknak. Az „összekapaszkodó” hajókból többen megosztottak egy-egy Kolóval közös történetet, és bizony sokan elérzékenyültek, amikor arra a bizonyos 17 évvel ezelőtti napra emlékeztek.
Már sötét volt, amikor a népes társaság visszatért a csepeli stéghez, csak a fáklyák világítottak, majd a hajósok az ott várakozókkal közösen elénekelték a Magyar Himnuszt.
A megemlékezés méltó volt a legendához; többen úgy tértek haza: „Koló ezt most biztos látta fentről”…
(Kolonics Alapítvány)
