Már a kora reggeli órákban megjelentek az első SUP-ok, kajakok, gumicsónakok. Szokás szerint a sárkányhajósok vágtak neki először a távnak, miközben a parton névadó szponzorunk, a Hervis TikTok-sztárja, Bodnár Csenge vezette a bemelegítést. Az időjárás szerencsére végig a kegyeibe fogadta az átevezőket.

„Az előrejelzések bejöttek, a hét eleji viharok ellenére tökéletes körülmények fogadták az átevezőket. – fogalmazott Vida Gergely, a Hervis Balaton-Átevezés főszervezője. – Nem volt túl meleg és a szél is enyhe volt. Azt szoktuk mondani, hogy bármilyen emberi erővel hajtott járművel neki lehet vágni a távnak. Jellemzően a túrakajak és a SUP a legnépszerűbb, utóbbin több mint 1200-an álltak rajthoz. Emellett vannak, akik saját, egyedi, velünk előre leegyeztetett eszközzel indultak, ők mindig üde színfoltjai az átevezésnek. A célunk továbbra is az, hogy szervezett keretek között, minél többen átevezhessék a magyar tengert, ez idén büszkén mondhatom, több mint négyezer főt jelent.”
A táv teljesítését követően mindenki átvehette a jól megérdemelt befutóérmet, amihez Fonte vitaminvíz és Proteen szelet is járt. Az átevezők között egyébként ott volt dr. Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár, aki a magyar labdarúgó válogatott egykori csapatkapitányával, Szalai Ádámmal egy páros kajakban szállt vízre.

Szintén sikeresen teljesítette a távot, Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke, ő Csampa Zsolttal, a Magyar Vívó Szövetség elnökével párosozott. Újra összeült Sydney olimpiai ezüstérmes kajakpárosa, Szabó Szilvia és Kovács Katalin. A háromszoros olimpiai bajnok Szabó Gabriella, a riói ötkarikás játékokon női párbajtőrben aranyérmes Szász Emesével evezett. A további átevezők között ott volt Prof. Dr. Gellér László, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke, Storcz Botond, háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Tóth Dávid, olimpiai ezüstérmes kajakos, a felnőtt kajakválogatott szövetségi kapitánya, illetve Erdélyi Tamás, aki a szeptemberben esedékes győri maraton világbajnokságon kajak párosban áll majd rajthoz.
A befutóérmek mellett kategóriánként a legjobb három időeredménnyel rendelkező egységet külön is díjaztuk. A nap abszolút legjobb idejét egyébként a Wave Runners elnevezésű csapathajó érte el, akik 33 perc és 27 másodperc alatt értek át a célkapun.

Nemcsak a vízen, a parton is egész nap zajlott az élet. Névadó szponzorunk, a Hervis ezúttal is kitett magáért, ugyanis megvásárolható és bérelhető SUP-deszkákkal, naptejjel, felfújható matracokkal és egyéb más kiegészítőkkel várták az érdeklődőket, emellett a sátrukban pingpongozással és tollasozással is el lehetett ütni az időt. A szerencsekerék megpörgetésével értékes ajándékokat, illetve különféle kedvezményeket lehetett nyerni.
„A Hervis szemüvegéből ismét egy kiváló rendezvényen vagyunk túl. – mondta Dalnoki Balázs, a Hervis ügyvezető igazgatója. - Sikeresség alatt azt értem, hogy milyen sok ember eljött, beleértve az átevezőket és a kísérőket is, több ezer ember volt itt. Azt gondolom, hogy mindenki az egész nap folyamán megtalálhatta a módját a felhőtlen kikapcsolódásnak. Nálunk, a mi sátrunknál rengetegen tollasoztak, pingpongoztak. Én mindenképpen sikeresnek ítélem az idei rendezvényt.”

A Fundangónál minden távot teljesítő megkapta a „finisher” feliratot az Átevezéses pólójára, de lehetett kérni Átevezéses tetkókat, a fotókeretben pedig menő képek készültek.
A La Roche-Posay ingyenes anyajegyszűrést biztosított, de nagy létszámú csapattal érkezett a Magyar Máltai Szeretetszolgálat csakúgy, mint az Ötpróbások. A Magyar Vöröskereszt jóvoltából pedig véradásra is volt lehetőség. A Sportoló Nemzet Program a tőlük már megszokott színvonalas aktivitásokkal készült, jelen volt a Mozdulnék! sportlabor, a Sportoutdoor, a SUPShop és a SurfskiFUN is.
Amellett, hogy a résztvevők igényeit maximálisan kihasználjuk, fontosnak tartottuk azt is, hogy minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjunk magunk után. A környezettudatosság és a fenntarthatóság jegyében a Climate Action csapata is különféle aktivitásokkal segítette az Átevezést. Emellett a MOL az esemény kiemelt támogatójaként, a résztvevők folyamatos hidratálását biztosította a Fonte ásványvizekkel, emellett az üres palackokat a MOHU Repont automatáiba gyűjtöttük. A visszaváltott palackokért járó összeget jótékony célra is fel lehetett ajánlani!

A nyolcadik Hervis Balaton-Átevezés kiemelt támogatója a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága, az MVM, a Szerencsejáték Zrt., a Gránit Bank, az Aktív Magyarország, illetve az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ. Az esemény médiapartnere a Nemzeti Sport. Hazánk legolvasottabb sportnapilapja idén ünnepli 122. születésnapját, ez alkalomból a 122-es rajtszámú versenyző, Szilágyi Gábor értékes ajándékokkal lett gazdagabb!

Köszönjük mindenkinek, aki velünk tartott, találkozzunk jövőre is!