Javában zajlanak már melegvízi edzőtáborok, Te is nemrég érkeztél meg Dél-Afrikába. A versenyzőknek ez a legkeményebb időszak, Neked is ilyenkor van a legtöbb munkád?
Igen, a melegvízi edzőtáborok és az utána következő két hónap. Úgy fogalmaznék, hogy februártól májusig a legsűrűbb, mert ilyenkor az összes versenyző a válogatókra készül. Amikor viszont kialakul a csapat, onnantól kicsit lazább, bár hozzáteszem ilyenkor is van munka bőven, hiszen aki mondjuk nem kerül be a felnőtt gyorsasági csapatba, az lehet elindul a maratonon, vagy ha teheti, akkor U23-ban. Egyébként a melegvízi edzőtáborban sokkal könnyebb egy gyúrónak is dolgozni, hiszen ilyenkor egy helyre koncentrálódik a munka. Nincs rohangálás a városban, nem kell ide, meg oda menni, hanem van egy Excel-tábla, amibe mindenki beírja magát, én pedig várom őket.
Van arra protokoll, hogy az itthoni felkészülési időszakban hetente hány alkalommal gyúrathat egy versenyző?
Ez teljesen egyénre szabott, de általában a heti egy alkalom a jellemző. Nagyjából megvannak a fix időpontok, szerdán és csütörtökön jönnek a legtöbben. Egy alkalom az átlagosan 30-40 perc, de ez is lehet változó. Például annak idején Vereckei Ákos 20-25 percnél nem volt hajlandó többet feküdni a padon, ellenben Szalai Tamást nyugodtan gyúrhattam volna akár egy órán át is, akkor sem volt semmi baja.
Mely területeken van leginkább szükség a gyúróra egy kajakos, vagy kenus esetében?
A váll és derék az általános, illetve most már annyira dolgoznak a lábukkal is a versenyzők, hogy valakinek az is be tud állni. Ez azért is érdekes, mert 15 évvel ezelőtt a lábukhoz még hozzá se kellett nyúlni. Kenuban hozzátartozik az is, hogy keskenyebb hajóban eveznek, és folyamatosan tartaniuk kell magukat a hajóban, ezáltal a lábuk is dolgozik. Szerencsére a komolyabb sérülések ebben a sportágban ritkábbak, inkább a terhelésből fakadó fájdalmak jellemzőek. Egyébként kiváló eszközpark áll a rendelkezésünkre, plusz remekül képzett gyógytornászaink vannak, az orvosokról nem is beszélve. Jó csapatot alkotunk.
A versenyzők mennyire érzik át a munkád jelentőségét?
Manapság már nagyon komolyan veszik mind a prevenciót, mind pedig a rehabilitációt.
A fiatalok körében persze még mindig van egy-két olyan, akinek könyörögni kell, hogy vegye komolyan. Nekik mindig azt mondom, hogy nem azért vagy profi, mert pénzt kapsz érte. Profi először fejben leszel. Az edzéstől kezdve, a pihenésen és a tanuláson át, egészen a versenyig mindent profin kell csinálni és akkor pénzt is fogsz keresni. Az idősebbek pontosan tudják, hogy tizedek, századok múlhatnak azon, hogy voltak-e gyúratáson, vagy gyógytornán. És itt jön a mi szerepünk. Ez egy egyéni sportág, de ahhoz, hogy valaki jól teljesítsen a versenyen, óriási szükség van az edzők, a vezetők, a technikai személyzet és az egészségügyi csapat együttes munkájára. Komoly csapatmunka van tehát egy-egy aranyérem mögött.
A versenyeken fizikális felkészítés mellett foglalkoztok a mentális oldallal is?
Mi mindig a feszültség oldásán vagyunk. Mindennek megvan a helye, de ha komolyságot akarsz, ne hozzám gyere. Persze egy döntő előtti gyúrásnak megvan a maga koreográfiája, mindent úgy kell csinálni, hogy az a versenyzőnek komfortos legyen. Mi vagyunk értük, ez a legfontosabb. Millió történet van, hogy melyik olimpiai bajnok hogyan készül, mikor melegít, mikor jön gyúratni. Isten nyugosztalja szegény Kolót (Kolonics György), neki például a jobb comját mindig csak az anyajegyéig kellett bekenni, a bál lábán pedig csak egy csíkban a combfeszítőjét. Szabó Gabi pedig mindig azt kérdezte, hogy „Menyus jó lesz?”. A lényeg, hogy mindig mellettük álljunk, és támogassuk őket.
Szombaton érkeztél meg a dél-afrikai edzőtáborba. Hogyan épül fel egy kinti napod?
Alapjában véve akkor van szabadidőm, amikor a versenyzők vízen vannak. Persze egy edzőtáborban az is megeshet olykor, hogy a motorost kell vezetni, videókat kell csinálni, vagy figyelni a stoppert. Reggel ugyanúgy kelek, mint a versenyzők, majd a reggeli után, a délelőtti edzés előtt, ha valakinek szüksége van egy bemelegítő gyúratásra, vagy nyújtásra, akkor a vízig kísérem őket. Edzés után, ha kellek valakinek, ugyanúgy készen állok. Ebéd után mindenki pihen egy kicsit, majd a délutáni edzést követően indul a kemény menet. Este kilencig folyamatosan jönnek, majd mindenki szép lassan nyugovóra tér. Szerdán és szombaton nincs délutáni edzés, ilyenkor már ebéd után jönnek. A vasárnap pihenőnap, ilyenkor, ha van valamilyen szabadidős program, én is a csapattal tartok.
Van kedvenc pályád vagy helyszíned, ahol a legjobban szeretsz dolgozni?
Szerintem senki számára nem meglepetés, ha azt mondom, hogy nekem
Szeged a legkomfortosabb. Ott tényleg minden rendelkezésre áll, amire szükségünk van.
De tudjuk azt is, hogy Duisburgba, Poznanba, Plovdivba, vagy éppen Racicéba milyen eszközöket kell vinnünk. Fontos, hogy ismerjük a terepet, ahova megyünk. Ezért tartom jó dolognak az előolimpiát is, mert ott pontosan fel tudjuk mérni, hogy egy évvel később mire is számítsunk, és hogyan készüljünk. Mondok egy példát. Londonban kiderült, hogy sátrakban leszünk, ráadásul reggelente nagyon hideg van. Kértem, hogy vegyünk hősugárzókat, mert így fázni fognak a versenyzők. Gazsó Laci el is intézte, és van is olyan képem, amelyen Dana (Kozák Danuta) egyik reggel 11 fokban, usánkában és kabátban jött a sátorba az előfutam előtt. Bekapcsoltuk a hősugárzót és pikk-pakk 27 fok lett. A legfontosabb az, hogy a versenyzőnek meglegyen a komfortérzete, és szerencsére a szövetség mindig abszolút partner volt ebben, nem kellett könyörögni semmiért. Tokióba is mire kiértünk, már minden ott volt készen. Ezt még Vaszari Zoli bácsitól örököltük, aki mindig azt mondta: „lehet másképp csinálni, csak nincs értelme.”
A válogatott mellett a Budapesti Honvéd Sportegyesületnél is dolgozol. Hogy bírod a kettős terhelést?
Ebben már nagy rutinom van. Húsz éve írtam alá az első szerződésem az MKKSZ-nél, a Honvédnál pedig még régebb óta dolgozok. Nekem ott a vízilabda a fő csapásirány, de egyébként is azt gondolom, hogy egyesületi szinten a Honvédnak van a legkomplettebb egészségügyi központja Magyarországon, úgyhogy nyugodt szívvel hagyom őket ott ilyenkor. Egyébként szervezés kérdése az egész. Én szerencsésnek érzem magam, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. Persze vannak nehezebb napok, de alapvetően imádom a munkám, ráadásul monotonitást sem érzek benne.
Áldom a Jóistent, hogy így alakult a sorsom.
A fiatal kollégáknak is mindig azt mondom, amikor a szobámban látják az érmeket és a relikviákat, hogy óriási szerencsém volt, hogy jó helyen voltam és jó időben.
